Én tényleg megpróbáltam befogni a számat! Napok óta nem írtam semmit, pedig jó néhány olyan intézkedés volt, amitől viszketett a billentyűzetem, de az előttem álló lakhatási problémákat nem úgy kívánom megoldani, hogy a következő egytől öt évben az állam oldja meg helyettem…

Hallgattam, amikor láttam az euró árfolyamát! Hallgattam – mit mondhattam volna: várható volt! – amikor elfogadták a „koronavírus törvényt”. Hallgattam, amikor az egész évben, a vészhelyzet elrendelése kapcsán is néma köztársasági elnök rekordot döntött az aláírás idejében. Hallgattam, amikor a tinta még meg sem száradt, már beadták a salátatörvényt, intézkedve önkormányzati jogokról, vagyonokról, átoperálásokról, amelyek most egyébként is tilosak… – és már csak mosolyogtam, amikor elmondták: ez természetesen csak azt bizonyítja, hogy nálunk bezzeg dolgozik a parlament!

Csendes egykedvűséggel vettem tudomásul, hogy hasraütésszerű módon történnek intézkedések, rendelkezések. Nem megelőzésből, nem szakértők tanácsára, nem válaszként helyzetekre, hanem mert valaki (na: ki?!?) úgy döntött!

Hallgatom minden nap az operatív törzs jelentéseit, és eddig erre sem reagáltam… Akkor sem, amikor egyértelmű volt, hogy működésük menete a sajtószabadság szemenköpése (még akkor is, ha néhány újságíró „megérte a pénzét”). Pedig ez a gyengém… Nem tettem cinikus megjegyzéseket, hogy akit odaállítanak, az vagy a szakmájában, vagy kommunikációban legyen a csúcson – ha már olyan nincs, akinek mindkettő megadatik… - ehhez képest egyik szakmában sem mondhatnánk kiemelkedő képességűnek, ha a tisztifőorvos nem tudja, hogy a szappan oldja a legjobban a vírus fehérjeköpenyét, vagy képtelen egy szinonimát találni arra, hogy „fő”, miközben emberekről, elhunytakról beszél! Vagy hogy folyamatosan ellentmondásba kerül a kormány tájékoztatásával: például az egyik visszautasítja a gyorstesztes kérdést, mert csak az akkreditált laborban elvégzett blablabla – majd 5 perc múlva boldogan újságolják a kormánytájékoztatón, hogy további gyorsteszteket sikerült vásárolni…

Szóval hallgattam! Tudva, hogy tenni úgy sem tudok semmit, és bízva abban, hogy legalább a hatalommánia – amihez óhatatlanul kell valami népességféle – hoz majd azért valami kis eredményfélét, és a magam részéről igyekeztem a józan ész keretein belül kialakítani az életemet, ami a védekezés szempontjából kielégítő, és viszonylag kicsi az esélye, hogy én vegyek el valakitől lélegeztetőgépet, csakhogy ebbe a hiper-szuper gazdaságban hiába álltam hat lábon, hiába dolgoztam napi 16-20 órát: nincs felhalmozott tartalékom! Igen, tudom: állambácsi szerint van fejenként 13 milliónk, de lássuk be: a vagyonnyilatkozatok alapján ez még az ország első embereinek sem jött össze! Sajnos nekem a vőm nevén sincs vagyonom, és a bevételeim a hatból öt tevékenységben nullára redukálódtak, miközben magánszemélytől bérlem otthonunkat… Szóval: fél lábam az utcán!

És mert az ország első embere "sohasem hazudik", és "senkit nem hagyunk az utcán” – így már szinte reménykedő izgalommal vártam a már napokkal ezelőtt beharangozott Április Hetediki Nagy Bejelentést, hátha akad majd benne az én fenekemet is megmentő része.

Erre látom, hogy már ma bejelentés lesz… Kétségek között tipródtam: ez most AZ lesz? Annyira izgatott volt az ország megmentője tőle, hogy nem bírta ki keddig? Vagy csak valamit mondani akart, mint vasárnap az ingyenes parkolót? Esetleg ismét előre hozta a már napok óta legyezgetett kijárási kérdést? A múltkor is keddre ígérték a döntést, de már szombattól bevezették...

Szinte rátapadtam a képernyőre, hogy le ne maradjak egyetlen szóról is! Még a spárgaszezont is figyeltem előtte! Többször is beharangozták – minden alkalommal kihangsúlyozva, hogy a teljes beszédet leadják – így érződött, hogy ez most nagy dolog lesz! És elkezdődött! Szemrebbenés nélkül hallgattam végig, milyen jó volt nekünk eddig, és igyekeztem olyan nyitott lenni, mint vele szemben talán soha.

Kicsit ugyan ökölbe szorult a kezem, amikor a gazdaság segítését újabb – ismét nem mindenkit érintő – járulékkedvezménnyel kívánja támogatni a kormány, ami normál körülmények között nagyon nemes lenne, de jelenleg a probléma lényege nem az, hogy nem tudja kifizetni a járulékot, hanem hogy a nulla bevételből a bér kifizetésére sem telik! Amikor az érintett ágazatok között a kereskedelem is ott volt – a rendezvényekkel ellentétben – ahol gyakorlatilag most is épp karácsonyt meghazudtoló vásárlás van, és online is tudják folytatni tevékenységüket – némi gyomorgörcs mellett eszembe jutott, hogy talán katás taxisnak kellett volna mennem…

Na de: várjuk ki a végét – gondoltam. És nem is csalódtam: izgatottan bontotta ki az utolsó, családokat segítő csomagot a miniszterelnök úr! Megható volt, tényleg mintha egy kisgyerek bontogatta volna a karácsonyi ajándékokat…

És akkor bejelentette a csomag – amely ugye: a védekezés jegyében született második nagy lépés – legfontosabb elemét, amely annyira izgatottá tette, hogy ehhez még a papírjára sem kellett pillantson, és a többivel ellentétbe itt konkrétumokkal társítva jelentette be: mostantól visszatér a Tizenharmadikhavi Nyugdíj!!!!!

Most hagyjuk, hogy ez csak egy jólcsengő pofatapasz (bocsánat) az idősebb korosztálynak, és a „mostantól” természetesen azt jelenti, hogy januárban (aki túléli addig) megkaphatja az első negyedét, és ha él még, akkor a következő három évre elosztva a többit…

De valaki mondja már el nekem, érthetően, hogy a magamfajta hülyegyerek is megértse: mi a büdös (erős öncenzúra helye) francot keres EZ az intézkedés a járványügyben??? Mennyiben segíti a védekezést? Az elhúzást? A gazdasági felállást?

És most izgatottan várom, hogy ha EZ a legfontosabb eleme a csomagnak – milyen lesz a többi?