Szijjártó Péter külügyminiszter megerősítette: magyar diplomaták kísérték át a Balkánon Nikola Gruevszki macedón ex-kormányfőt. Ezt eddig is tudtuk, de engem azért zavar néhány apróság...
Például az, hogy miért?
Mert menekült az igazságszolgáltatás elől? Az nem bűnpártolás, jobb helyeken? Netán szolidaritásból: ki tudja, mikor fordul a kocka? Tudomásom szerint – ha bízhatunk Szijjártó hivatalában – egy biztonságosnak tartott országból érkezett Gruevszki, méghozzá Magyarország által is támogatottan EU csatlakozásra váró, tehát demokratikus jogrenddel rendelkező országból. Ahol történetesen elítélte a bíróság! A nemzetközileg (és elvileg Polt Péter által is) elismert bíróság, méghozzá letöltendő börtönbüntetésre! Nem illene ezt tiszteletben tartani?
Érdekelne az is, hogy hogyan?
Mert a hivatalos ítéletet követően (ahogy ez hazánkban is szokás) bevonták az ex-miniszterelnök útlevelét – márpedig az jelenleg nem mellőzhető a schengeni határ átlépéséhez. Igaz, egy diplomata rendszám mögé bújva ez bizonyára nem okoz problémát, hiszen az autó egy darabka Magyarországként működik jogilag: ha abba beszállhatott, akkor már gyakorlatilag átlépte a határt.
Csakhogy az útlevél hatósági bevonása nem pusztán egy dokumentum mellőzése, hanem egyben a határ átlépésének a tiltása! Nem azért vonják be, hogy ne tudja magát igazolni vele, hanem azért, mert nem hagyhatja el az országát… Legalábbis: törvényesen!
Innentől kezdve nem értem, hogyan kísérhették át magyar diplomaták – különösen úgy, hogy azzal ne sértettek volna meg (nem is egy) törvényt, ahogy azt a külügyminiszterünk ma nyilatkozta. Márpedig ő ezt mondta… és – bár ő még nem jelentette ki – vélhetően nem hazudik?!? Vagy mégis?
De legyünk nagyvonalúak: átjutott, itt van! Jó, nem a tranzit zónában, ahol lennie kéne – ezt még meg is értem. Nekem ugyan nem tűnt terhesnek, sem kiskorúnak… de egy miniszterelnöknek élete végéig jár ez a cím, még akkor is, ha elítélték korrupció miatt! Hát jó, kapjon különleges bánásmódot!
Tehát itt van, és menedéket kért, majdnem hivatalosan – már csak el kellett bírálni a kérelmét ennek megfelelően! Mert az fel sem merülhet bennem, hogy "valaki" baráti, avagy kollegiális viszonya miatt segítene neki menteni az irháját! És bár mindig kell egy barát – különösen, ha az egy miniszterelnök – csúf rágalom, hogy az egész csak valami eszement hatalomfitogtatás lenne...
Szerencsére a mi külügyminiszterünk olyan megnyugtatóan elmagyarázta a dolgokat:
… nem történt bűncselekmény, mindenki szabályosan járt el, a magyar állam semmilyen szöktetésben nem segített.
Valamint azt is mondta, hogy nem hisz az összeesküvés-elméletekben! Amit értek…
Csak azt nem értem: akkor mi alapján döntötték el a kérelmet? A sokszor egy évig is elhúzódó procedúrát néhány nap alatt elbírálták. Gondolom, ennyi idő alatt pik-pakk lefordították az ítéletét eredményező peranyag többszáz oldalát, felmérték – a jogrendjében nem vitatott – hatóság börtönjeinek körülményeit, és – tekintettel a várható hazai és nemzetközi visszhangra – különös gonddal utánajártak, hogy Gruevszki valóban egy olyan személy, aki faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni*.
Csak így történhetet…
( * – idézet az ENSZ menekültek helyzetéről szóló 1951. évi Egyezmény meghatározásából)