Emlékezünk vagy elmegyünk mellette… de 32 éves lett e tény… Nem kerek, nem is különleges évforduló - talán a választási eredmények árnyékában bújkáló “Paks II” dosszié teszi mégis kiemeltté ezt a megemlékezést!
32 éve ezekben a napokban a Svéd készülékek fura dolgokat jeleztek, és mi még nem is sejtettük, milyen veszély leselkedik ránk, és mekkora tragédia történt néhány órával korábban - boldogan (vagy kényszerből, ez most mellékes) készültünk a május elsejei felvonulásra…
Emberi mulasztás okozta, mint kiderült… Kísérletet végeztek, mert a szovjeteknek élen kellett járni mindenben! Csakhogy hibás volt a tervezés…
Érdekes módon a robbanás következtében azonnal “csak” egy ember halt meg, és egy másik utólag halt bele sérüléseibe. Két élet...
Ami azonban ott elszabadult, arra nincs szó! Csak az oltás során 28 ember vesztette életét a sugárfertőzés miatt, de hogy összesen hány áldozata van a tragédiának, azt megbecsülni sem lehet!
A közvetlen áldozatok egy részének teste ma is ott nyugszik a négyes reaktor szarkofágja alatt! A közvetett áldozatok számát pedig tippelni sem képes senki: emberek ezrei szenvedtek sugárfetőzés következtében kialakult betegségektől. Még itt, sokszáz kilométerrel messzebb is ugrásszerűen megemelkedett a leukémiások és egyéb daganatos betegségek száma…
És akkor még nem beszéltünk azokról, akik élték életüket, és egy pillanat miatt elveszítve mindenüket, addigi életüket: menekülniük kellett! Nem tudva, hova érkeznek, nem csomagolva, csak menni mielőbb, hogy túlélhessék… Túlélték, hogy egészségileg milyen következményekkel, azt nem lehet követni, de hogy ők is áldozatok, ha élnek is - ez biztos! Belegondolt már valaki, milyen érzés lehet mindent otthagyni?!? Nekünk egyszer egy bomba miatt el kellett hagyni a lakást - elmentünk addig vacsorázni, de így is ki voltunk akadva: épp hajat szárítottam, és csapot-papot ott kellett hagyni, sürgetett a rendőr… Csakhogy mi két óra múlva visszatértünk! Ők soha nem tehetik ezt meg… Gyerekeim már unják, amikor a városban járva örvendezve mutogatom: ide jártam iskolába, itt laktam, itt születtem - ők ezt soha többé nem tehetik meg…
Gorbacsov szerint Csernobil robbanása gyengítette meg a Szovjetuniót is… Lehet benne valami, nem tudom, nem is igazán érdekel! De azt tudom, hogy a 26-án hajnalban bekövetkezett robbanást április 28-án este mondták be először a Petőfi rádióban! És még akkor sem lehetett sokat tudni, hogy ez veszélyként leselkedik ránk nézve - csak a robbanás tényét! És hogy magasabbak az értékek Svédországban… Minket bizonyára átugrott!
De a suttogás elindult, és akinek bármi információja volt - igaz, akkor is, ha téves volt, de hát: félelem lengte be a napokat - azonnal igyekezett a maga suttogó csatornáján közzétenni… Na igen: Facebook nem volt akkoriban! Még a telefon is státuszszimbólumként funkcionált… Óvónők szóltak egymásnak, hogy “erősen süt a Nap, ne menjetek udvarra”, egymást figyelmeztették - sokan az állásukat kockáztatva - hogy ne vigyenek ki állatokat a legelőre, hogy ne vegyenek zöldséget… Suttogó összefogás - vajon ma működne?
És nem csak a suttogás indult el, hanem az ébredés is! Visszatekintve: ez volt az a pont, ahol azok az emberek is eszmélni kezdtek, akik hittek az előző rendszerben, avagy egyszerűen “elvoltak benne”, alkalmazkodtak és élték kis életüket: ezt itt meg lehet tenni? Ez volt az a pillanat, amikor megkérdőjeleződött mindenki számára a Hatalom szavahihetősége: ezek tényleg hazudnak? És elhallgatnak egy ilyen dolgot? És kitérnek a válaszok elől? Az emberek fejében akkor indult el a rendszerváltás!
Lám, még egy ekkora tragédiában is van valami, ami - ha jónak nehéz is nevezni, de - pozitív hozadékként mindenképp észre kell venni! Talán az a tény, hogy emberek milliói indultak egy szabadság felé vezető irányba némi értelmet adna ennek a borzalomnak - már ha nem tudnánk, hogy mára azért ez a szabadság egyre kevésbé érződik, a volt Szovjetunió területén és Magyarországon is!
Hogy lehetett-e volna bármit tenni még - sose derül ki! Ahogy az sem, hány magyar áldozata van, és hány szenvedője még a mai napig is… Barátaim között is akad több is, akiket - vagy akik hozzátartozóit - a semmiből érkező leukémia ragadott el… Szerencsére olyan is akad, aki kapott még egy esélyt. de nem ez a jellemző! Értük vajon ki a felelős? Az emberi mulasztó? A Szovjetunió? A magyar vezetés? Kérdések 32 év után is vannak, de a válaszok már nem segítenek…
Egy kérdést leszámítva: milyen tragédiát kell majd elszenvednünk ahhoz, hogy megint egy kicsit felébredjünk?
