Koronás kavarás
2020. február 27. írta: MammyPress Média

Koronás kavarás

gol.pngMind meghalunk! Na jó, nem akarok poénkodni, mert bár ez egy szomorú tény, de a helyzet akkor sem vicces, ha a közeljövőben nem kell tartanunk a koronavírus fertőzésétől, mert szeptember előtt kizárt dolog, hogy időpontot kapjon valaki a magyar egészségügy bármely bugyrába! És amúgy sem kell aggódni, mert a határaink annyira védve vannak, hogy ott még egy vírus sem tud bejönni, de ha mégis, akkor majd kiírnak rá egy közbeszerzési pályázatot. Na, ugye, hogy nincs mitől féljünk…

Illetve: talán egy kicsit. Például azért, mert világszerte járványveszély van, nálunk azonban nincs olyan közszolgálati média, amely alkalmas lenne a megfelelő tájékoztatásra! A többség nem nézi, mert hiteltelen, a maradék vagy azért retteg, amiket és ahogy mondanak, vagy azért, mert azt gondolja, hogy a valódi veszélyt úgyse mondanák be! Pedig sorra tartják a sajtótájékoztatókat, amelyektől ugyan nem lesz senki okosabb, de legalább addig is mindenki ezzel foglalkozik, és nem azzal, hogy éppen mi folyik az országban. Vagy az országba. Vagy az országból… Esetleg felette...

Szerencsére vannak még szuper orvosaink, akiknek zöme azért eléggé elhivatott, mert egyrészt ennyi tanulás után nehezen képzik át magukat villany- vagy – pláne – gázszerelőnek, még ha úgy hülyére is kereshetnék magukat. Másrészt, akit a pénz érdekelt, az már fogta magát és felcsapott "kalandvágyónak" és lelépett! A maradék pedig napi harcot vív a rendszerrel, valamint a három-ötszörösére duzzadt betegmennyiséggel, ami nem az ideális szinthez, hanem az öt évvel ezelőtti túlhajszoltsághoz képest adatott meg nekik.

És most az ő feladatuk lenne, hogy kiszűrjék, ha valaki gyanús… Amit már az sem könnyít meg, hogy az adminisztrációból feltekinteni sem tud, egy sima vérképre sincs keret, nemhogy tenyésztésekre, és mindennek a tetejében már lassan senki nem engedheti meg magának a receptkiváltást sem, nemhogy a táppénzt – ab ovo el sem megy a dokihoz! Na így szűrje ki őket valaki…

Kocsival nyugodtan szállíthatsz koronát, ahhoz nem kell trezor sem. A reptéren azonban szigorúan mérik a kritikus helyekről érkezők testhőjét! Ami jó, bár az, aki most jön Kínából, és szuvenírként egy vírust hoz magával, az nem feltétlenül lesz egyből lázas. Én azonban például szinte állandóan az vagyok, tehát most nem megyek ilyen helyre… két hét felesleges karantén erősen felrúgná az életem, pedig a szinte állandó lázam az örökségem része, nem koronás tünet.

Félreértés ne essék: kell! Kicsit talán (sokkal) átgondoltabban, több információval, de valóban szükségesek a szigorú intézkedések, és egy épkézláb tájékoztatás sem ártana végre, mert ha nem is ez a vírus lesz a zombi-apokalipszis kiváltója, de igen kellemetlen egészségügyi és gazdasági következményei lehetnek, amelyet mind megérzünk majd! És igen, a fertőzés kimenetele akár halálos is lehet, és az emberélet számomra mindenek feletti – de az influenza is minden évben tucatszám viszi az áldozatait, mégsem üríti ki a lakosság az összes élelmiszerlánc polcait! (És abba ne is menjünk bele, hogy 30 nappal a vírus megjelenése előtt mi történt Kínával - mert nincs jelentősége, hogy biofegyver, vagy tobzoska mutáns vírusa csapott le az emberiségre!)

A László kórház még egyelőre áll, bár izgalmas kérdés, hogy meddig tarthatnak ki, ha az országhatár mellől is ideküldik az embereket. Bécsben a csak gyanús esetet is mentő viszi, és szólnak, hogy elégethető ruhát vigyen magával az ember, itt nyugodtan vonatozz át az országon, aztán majd csak lesz valami… Ha szerencséd van, nem kapsz kórházi fertőzést, amíg a tenyésztésre vársz! Nálunk erre nagyobb az esély... Persze: ettől még nem mehetünk karanténba stadionokba vagy kormányüdülőbe, ugye?

Utóirat: nincs egy kis "dugi" lisztje valakinek? Hétvégén családi ünnep lesz… – ha még élünk!

Ja igen, és ha már nincs használható közösségi tájékoztatás, akkor ajánlom mindenkinek az alábbi videót – eddig a legjobb és leghasznosabb! Mert azért a helyzet korántsem poénos, csak épp kisebb pánik mellett nagyobb lehetne a biztonság! 

A bejegyzés trackback címe:

https://mammypress.blog.hu/api/trackback/id/tr7115493566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.27. 05:21:18

Liberális hírverés, semmi más. Nincs veszély a valóságban.

2020.02.28. 00:52:50

Van egy kis fogalomzavar, a PCR nem tenyésztést jelent!

DFK 2020.02.28. 04:43:22

A szokásos baloldali hazugságokat szépen felmondja a poszter. Úgy látom ct-ről a vérvételre tért át az ellenzéki agytröszt. Persze a covid-19 kimutatásáról ezek a nagy okosok nem tudnak semmit, hiába mondják nekik, hogy nem kitenyésztéssel, hanem pcr-ral csinálják.

DFK 2020.02.28. 04:45:28

@Biu898: feleslegesen töröd magad, a poszternek az a feladata, hogy az egyszerűbb emberek által is érthető fogalmakkal riogasson, pánikoltasson.

kéki béla 2020.02.28. 06:29:00

A tisztelt náci csürhe nem ismeri az irónia fogalmát. Nem csoda, ahhoz kell némi ész, intelligencia, ami a köreikben nem jellemző :D

BiG74 Bodri 2020.02.28. 06:29:13

Ebben a járványban a hiszti a legveszélyesebb.

BiG74 Bodri 2020.02.28. 06:32:27

Szerintem meg a poszter teljesen jól, ironikusan fogalmaz. Kiemelném ezen mondatát, ha lehet:
"Mert azért a helyzet korántsem poénos, csak épp kisebb pánik mellett nagyobb lehetne a biztonság! "

clemens 2020.02.28. 06:35:27

Az az ilyen írások a rémhír terjesztés határán mozognak, amennyiben tényleg komoly veszély lenne, akkor ez már bűncselekmény kategóriába tartozna.
Kínában az írás befejezése után negyedórával eltűnnél a cikkeddel együtt, és nem lenne kár érted...

degreen 2020.02.28. 07:27:55

Ennyi hülyeséget.
Egyszer arról panaszkodtok, hogy a "buta" vidékiekhez, meg a fideszesekhez csak az m1 jut el, csak azt nézik, most meg, hogy nincsenek az emberek tájékoztatva.
Mit szeretnél még? Mindent elmondanak. Csak nem az FB-t kell nézni.
Ezt a butaságot honnan szedted: "három-ötszörösére duzzadt betegmennyiséggel"?
A németeknél már sokkal több a beteg, mégis csak most hoznak létre válságstábot.
Szegény dokikről annyit, hogy egy ismerősöm két hétig 40 fokos lázzal járt a dokihoz, majd megunta és ő javasolta, hogy talán tüdőröntgen kellene. Eredmény kétoldali tüdőgyulladás.....
Azt olvastad, hogy az olaszból jövő diákokat hogyan kísérték a Lászlóba?
Szerinted úgy általánosságban, hány különleges, trópusi betegséggel foglalkozó kórház kellene ebben az országban? Mikor legrosszabb esetben influenza szokott itt lenni.

kéki béla 2020.02.28. 07:31:50

@BiG74 Bodri: de látod, az "intelligencs" többség kurvára nem érti.

latim 2020.02.28. 08:05:51

Egy világjárvány megelőzését az elején kell megfogni. Amíg még kezelhető. Ezért túlzónak tűnhetnek az intézkedések most. Az, aki felelőtlenül utazgat ma, és gúnyosan pánikot emleget, na annak megnézném a nagy arcát, amikor pánikolva megy orvoshoz, ha netán elkapta (vagy elkapott valai hasonló tünetekkel járó egyszerű influenzát).

odamondó 2020.02.28. 08:16:05

@latim: definiáld kérlek mi a 'felelőtlen utazgatás'

a nagy hohohorgász 2020.02.28. 08:26:14

@odamondó: Az amikor elmész a picsába, de sajnos visszajössz mert elfogyott a pénzed kis proli.hahaha. Karantén alatt aranyért és ingatlanért adok kaját.de ha ekkora tapló leszel inkább a kutyáknak adom azok megérdemlik. Hahaha remélem érzitek az iróniát hahaha

eßemfaßom meg áll 2020.02.28. 08:27:44

"A többség nem nézi"

döntsétek már el, hogy most akkor a kutya nem nézi a fideszmédiát vagy a médiatúlsúly miatt nyeri szarrá magát a fidesz egy évtizede

MammyPress Média 2020.02.28. 08:44:45

@Biu898:
A tenyésztés a köznyelvben a szaporítás szinonimájaként van jelen, így nyelvtanilag helytálló - a PCR esetén is egyfajta genetikai szaporítást alkalmaznak a vizsgálathoz.
Abból a szempontból pedig nincs jelentősége, hogy a háziorvosnak milyen eszközei lehetnek - mert egyik sem.
De elmehet nemlétező szabadidejében végigjárni a patikákat, hogy megérkeztek-e rabok által legyártott és több mint tízszeres haszonnal piacra dobott kétmilliónyi egyszer használatos szájmaszk, ami ugyan védekezéshez baromi kevés, a fizetéséhez azonban baromi sok - mert magának veszi meg...

Ez a poszt nem tudományos értekezés - bár a videó elég közérthetően súrolja ennek határát -, inkább arra próbált figyelmet felhívni, hogy nem a vírustól kellene pánikolni, hanem azért, mert járványveszély van (ha ez nem is jelent akkora veszélyt, mint az a médiából tükröződik), de ehhez képest sem a médiahelyzet, sem az egészségügy nincs a helyzet magaslatán.

latim 2020.02.28. 08:51:21

@odamondó: Aki csakazértis elutazik észak-olaszországba, mert már be van fizetve, nem vesz fel maszkot sem a repülőn, sem a reptéren, majd utána nem marad otthon, hanem egyből megy fertőzni a munkahelyére. Valós példa. Szerintem ő felelőtlen, de ez csak az én privát véleményem.

Terézágyú 2020.02.28. 08:57:27

Nem a koronavírus a veszély, hanem soros, mondta a felcsúti disznó.
Remélem a kormánytagok és családjaik is megtapasztalják ennek a tételnek az igazságát.

latim 2020.02.28. 09:01:47

@latim: (bocsánat, a "fertőzni" idézőjeles akart lenni)

MammyPress Média 2020.02.28. 09:03:33

@degreen: Az orvosoknak a korábbi évekhez képest - noha háziorvosi szinten már akkor is lényegesen több beteget láttak el a normálisnál - a kiöregedés és kivándorlás miatt most három-ötszörösére duzzadt (országszerte) a betegállományuk. Nem a koronavírus kapcsán, hanem általában. Erre jön rá, hogy most járványveszély van... És tőlük várja mindenki a csodát!

kéki béla 2020.02.28. 09:34:54

@Terézágyú: szerintem inkább az ellenkezőjét tapasztalhatnák. Ha azt tapasztalják, hogy a Siris veszélyesebb, azzal nem megyünk sokra. Ha rájönnek, hogy a vírus... ;)

Terézágyú 2020.02.28. 09:50:43

@kéki béla:
"Ha azt tapasztalják, hogy a Siris veszélyesebb, azzal nem megyünk sokra."

Dehogynem. Ha kihal a fél orbán-klán a vírus miatt, de ők folyton azt hajtogatják, hogy soros, az tökéletesen megfelel.

chrisred 2020.02.28. 09:52:16

@Terézágyú: Még csak ez hiányzott. Régen, hasonló időkben elhangzott a tévében a hivatalos bejelentés, hogy nem lesz áremelés, erre mindenki rohant a boltokba felvásárolni az árukészletet.

BiG74 Bodri 2020.02.28. 10:17:32

@Terézágyú:
Még a végén tényleg megkoronázzák!

KUHULIN 2020.02.28. 10:19:14

"Bécsben a csak gyanús esetet is mentő viszi, és szólnak, hogy elégethető ruhát vigyen magával az ember (...)"
"Lófaszt mama", hogy egy nagy klasszikust idézzek! :D

kéki béla 2020.02.28. 10:42:40

@KUHULIN: ennek a forrása az a magyar(?) nő, akit Bécsben bevittek koronavírus gyanúval, aztán megállapították, hogy nem az.
Legalábbis valamelyik szennylap neki tulajdonította...

saci02 2020.02.28. 10:58:38

@BiG74 Bodri: Miert vigyorog mostanaban Qrban Vigyor?

????

Mert hamarosan megkapja a koronat!

DFK 2020.02.28. 11:48:02

@MammyPress Média: Nem, nem helytálló a kifejezés, se köznyelvileg, se szaknyelvileg. Kedves poszter, aki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul. Egyébként pont ugyanennyire valós a poszt többi része is...

Muhammad Balfas 2020.02.28. 12:03:21

@odamondó: Amikor mondjuk elmész a fapadossal Milánóba kávézgatni,meg csavarogni..

Muhammad Balfas 2020.02.28. 12:09:00

@Terézágyú: Én inkább kedvenc migráncsaidért aggódnék a helyedben.Még kevésbé akarják őket beengedni,táboraikban pedig egyre nagyobb a zsúfoltság és a fertőzésveszély..

eßemfaßom meg áll 2020.02.28. 12:14:34

@KUHULIN: a klasszikus az a "Lószart, mama"

MammyPress Média 2020.02.28. 12:19:31

@kéki béla: Egy magyar "utazó blogger", aki járt kritikus helyeken és beteg lett, ezért felmerült a fertőzés gyanúja. Szerencsére vaklárma volt, de nem mondták neki, hogy vonatozzon 150-200 km-t, mert ott majd megnézik...

Ha nem lett volna vaklárma, akkor sem lenne tragédia, messze van még a nyolcvantól, alapvetően egészséges fiatal, pár nap kellemetlenséggel megúszta volna, ha egyáltalán... Ellenben járványügyi szempontból fontos tényező lehetett volna, ha fertőzött!

Serény Vélemény 2020.02.28. 13:01:39

@KUHULIN: Ember, 80 ezer influenzás van ma Mo-n, bármelyiket elvihetné a "mentő" , mert a tünetei kezdetben ugyanazok!
Szerintem le kéne állni az egész hülye bagázsnak a hisztériakeltéssel, mert önmagában az, hogy nyomatják a hisztériakeltő hülyeséget már önmagában kárt okoz!

Bircanyíró 2020.02.28. 13:56:54

Szerintem a szándékos, tudatos pánikkeltés körébe tartozik, ha a média nem világít rá bizonyos könnyen ábrázolható tényekre, szélesebb összefüggésekre. Az emberek többsége egyszerű példákon keresztül igenis képes megérteni ezeket, sőt általában pont a legegyszerűbb, legnyilvánvalóbb összehasonlítások bemutatása, valamint az arányok, nagyságrendek megvilágítása az, ami segítheti őket az objektív kép kialakításában!

Tehát egy FELELŐS MÉDIÁBAN ÚJSÁGÍRÓI KÖTELESSÉG lenne, hogy rendszeresen megírják azokat a hihetetlenül egyszerű és mindenki orra előtt ott lévő (csak sajnos a média nélkül nem igazán látható) tényeket, mint pl.

- A koronavírus járvány minden eddig jel szerint gyakorlatilag nem több, mint egy durvább influenzajárvány.

- Nincs ok a pánikra, a megbetegedettek töredéke hal meg. A megbetegedettek 98 százalékának elég erős az immunrendszere ahhoz, hogy akár magától is meggyógyuljon! (lásd. influenza)

- A megbetegedettek naponta növekvő száma mellett, naponta gyorsuló ütemben növekszik a gyógyultak száma is, ez nagyon fontos üzenet!!!!! (A 83 ezerből 36 ezer már nem beteg!!!!)

- Egy szokásos influenzajárvány minden évben több áldozatot szed, CSAK MAGYARORSZÁGON? CSAK AZ IDÉN MÁR 2600-AN VESZTETTÉK ÉLETÜKET a közönséges influenzajárvány következtében!!!!!! (Vagy ezzel az adattal ne riogassuk a népet? Micsoda kettős mérce ez?)

- A Kínában és bármelyik másik országban, ahol a betegség felbukkant, a lakosság elenyésző kicsiny töredékét fertőzte meg a vírus, amit nem azért fontos hangsúlyozni, mert bagatellizálni kívánjuk az ügyet, hanem azért mert jó lenne, ha az emberek tisztában lennének vele, hogy ha pl. Olaszországba utaznak, jóval nagyobb az esélye annak, hogy közlekedési, vagy háztartási balesetet szenvednek, mintsem hogy elkapják a koronavírust!

- És igen, FELELŐS MÉDIÁNAK jó lenne egyértelművé tennie, hogy bizony ez a koronavírus-ügy minden indokolt és szükséges lépés mellett és ellenére, bizony jócskán túl lett tolva (ahogyan annak idején a H1N1 is), arányt tévesztően túlsúlyosak a pánikkeltésre, a pánik fokozására alkalmas híradások! A FELELŐS MÉDIÁNAK nem a socialmédia kártékonyságával kellene versenyeznie, hanem pont annak súlyát kellene kompenzálnia, vagy legalábbis erre kísérletet tennie!

Bircanyíró 2020.02.28. 15:05:01

@latim: aki ma Olaszországba utaznak, annak jóval nagyobb az esélye arra, hogy közlekedési, vagy háztartási balesetet szenved, mintsem hogy elkapja a koronavírust! De ugyanez igaz Kínára is. Belegondoltál már pl. abba, hogy Wuhan 12 millió lakója közül több, mint 11.99 millió NEM KAPTA EL a betegséget (valamint abba, hogy aki elkapta, annak a többsége már meggyógyult és panaszmentes?) Pánikolás helyett egy kis gondolkodást javasolnék, azzal együtt, hogy szerintem sem kell bagatellizálni a járványt, vannak indokolt intézkedések ilyenkor!

Muhammad Balfas 2020.02.28. 15:05:58

@eßemfaßom meg áll: Ilyen nyilvánvaló ellentmondások őket nem szokták zavarni: a senki által nem nézett fidessmédia , amely választásokat dönt el..

latim 2020.02.28. 15:48:12

@Bircanyíró: Abban, hogy Wuhan lakosságának csak elenyésző része kapta meg a fertőzést, azért annak is része van, hogy időben hoztak meg intézkedéseket, és az emberek azt be is tartották. Mivel eddig ismeretlen vírusról van szó, az egyetlen módszer ellene a megelőzés. Úgy ahogy mondod, a pánik nem kell, de azért gondolkodjunk is.

Nazareus 2020.02.28. 16:08:52

@Bircanyíró: Ezzel kicsit vitatkoznék: "- Egy szokásos influenzajárvány minden évben több áldozatot szed, "

Nazareus 2020.02.28. 16:10:09

@Bircanyíró: Ezzel kicsit vitatkoznék: "- Egy szokásos influenzajárvány minden évben több áldozatot szed, " - mert féligazság. Abszolút értékben igaz, százalékosan nem. Azaz nagyobb esélyed van meghalni ha koronavirusos leszel, mintha sima influenzás. Viszont kisebb az esélyed elkapni (egyelöre legalábbis).

Bircanyíró 2020.02.28. 16:29:53

@Nazareus: Bocs, a másodikat csak most olvastam, így már rendben van! Az infuenza halálozási aránya kb. egy nagyságrenddel kisebb, mint a koronavírusé, bár nem olyan nagy a különbség, hogy a jelenlegi pánikot teljes egészében indokolttá tegye! A média által gerjesztett pánik kb. olyan szintű most, hogy ezen az alapon mindenkit óvni kéne a Magyarországra utazástól, mert elkaphatja a trippert, a hüvely- vagy körömgombát! Mellesleg ezek előfordulása aránya százalékosan mérhetetlenül nagyobb, mint a koronavírusé! Ja, hogy nem ezekbe nem hal bele senki ...?

Nazareus 2020.02.28. 16:37:03

@Bircanyíró: A friss idei számokban nincs idei halálozás. A másik kettö linked alapján a 2017-es évben influenzával regisztrált közel 500ezer ember és meghalt 27000, ez alapján a halálozási arány kb. 5,6 %.

Nazareus 2020.02.28. 16:40:33

@Bircanyíró: ááá... elkezdtem irni, mire befejeztem láttam, hogy irtál :D Most törölhettem ki ... fenébe :)

Nazareus 2020.02.28. 16:42:35

@Bircanyíró: de akkor már leirom: A koronavirus ezzel szemben elkapta 83000 ember eddig, viszont aki még beteg, azzal nem tudjuk mi lesz. Tehát azokkal kell számolni, akik már túl vannak rajta, igy vagy úgy. Tehát felépült 36800 ember, meghalt 2800. Ez alapján a halálozási arány 7,2 %. Ez alapján nem sokkal rosszabb mint a sima influenza. Én is olyan arányról olvastam, amit Te irtál, de a számok alapján mégiscsak az jön ki, amit most számoltam. Szóval fura, vagy nem tudok orvosi szemmel számolni :)

Bircanyíró 2020.02.28. 17:04:12

@Nazareus: szerintem a lényeg nem a pontos százalékszámításban van!
Nekem nem az a bajom, hogy óvintézkedések vannak, beleértve a karantént is, hanem az a médiahiszti, ami alapján az emberek zöme azt hiszi, hogy valami rendkívüli méretű járványról van szó, valami olyan szörnyűségről, aminek már a közelsége is majdnem halálos, olyan borzalomról, amit csak a tisztátlan, nem kulturált népek terjesztenek, stb. stb...
Semmi bajom nem lenne, ha az óvintézkedések mellett mindvégig elhangzana az a tény, hogy bár a koronavírusnak ezt a verzióját (emberen) nem igazán ismerjük , de nincs semmi ok a pánikra, hasonló járványok szinte folyamatosan vannak a Földön!
Minden eddigi tény azt mutatja, hogy ha a koronavírus teljesen elszabadulna, a jelek szerint akkor is csak a földlakók relatív csekély kisebbségét érintené, halálos módon pedig még csekélyebb részét, max. 1-2 százerer embert. Bármennyire is morbidan hangzik, ez a balesetek, önkingyolkásságok, háborúk és egyéb gyilkosságok tükrében lópikula, az egyéb betegségekről nem is beszélve!!!
Apropó, tudtad, hogy igen nagy eséllyel szinte valamennyien átestünk már kisebb-nagyobb koronavírus fertőzésen? Pedig ez is tény, lapozz csak utána orvosi fórumokban!

Nazareus 2020.02.28. 17:08:33

@Bircanyíró: Ezzel már nem tudok (akarok) vitatkozni. Egyetértek.

Bircanyíró 2020.02.28. 17:39:01

Nem a vita, hanem a tények kedvéért:
70 ezer beteg Kínában pontosan ugyanakkora nagyságrend, mintha Magyarországon kb. 80 !!!!!! beteg kapta volna el a ritka vírust. Szerintem ez ahhoz valóban pont elég, hogy komolyan vegyük, de ahhoz túl kevés, hogy országos pánikot szüljön! Ahhoz meg pláne, hogy most minden kínaitól és olasztól félni kezdjünk!
Nagyrészt az oktatási rendszer fogyatékossága, hogy az embereket nem tanítják meg a különböző nagyságrendek érzékeltetésére (a tanárok zömének sem megy ez!) Pedig az idő és a tér, vagyis a történelem és a fizika e nélkül nehezen érthető. (De említhetném a kamatos kamat számítását is, mint oktatási csődöt, pedig mennyivel kevesebben vennének fel felelőtlenül hiteleket!)

MammyPress Média 2020.02.28. 19:33:00

@Bircanyíró: Ha már hasonlítgatunk:
A fertőzés kiindulópontja Hupej tartomány székhelye, Vuhan. Mintha azt mondanám: Sopron. A kisebbek közül való, de azért fontos város.
Lakóinak száma ennek megfelelően alig több, mint Magyarországé... 8-) (12millió).
Ehhez képest - ma délutáni adatok - egész Kínában(!) 40000 fertőzöttet regisztráltak, akik közül - még mindig egész Kínában - 2791-en haltak meg. Zömiben idősek (kivéve pl. a dokit, de ezt most hagyjuk). Az "egész Kínát" pedig azért hangsúlyoztam ki, mert ezek egy része a karanténon kívül, és nem egy világvárosban történt.
Az adatok a ma délutáni hivatalos konzuli tájékoztatásból valók:
konzuliszolgalat.kormany.hu/koronavirus

De ezt is érdemes figyelni - és még szerencsére nem vagyunk rajta:
gisanddata.maps.arcgis.com/apps/opsdashboard/index.html#/bda7594740fd40299423467b48e9ecf6

Bircanyíró 2020.02.28. 19:45:16

@MammyPress Média: fentebb megírtam: Wuhan 12 millió lakója közül több, mint 11.99 millió NEM KAPTA EL a betegséget (aki elkapta, annak a többsége már meggyógyult és panaszmentes?)
Azt is leírtam, hogy Kína lakossága kb. 1,4 milliárd, ennek mindössze 0,005%-a lett beteg, ami pontosan ugyanakkora nagyságrend, mintha Magyarországon kb. 80-an !!!!!! kaptak volna el ritka vírust. Ez ahhoz valóban pont elég, hogy komolyan vegyük, de ahhoz túl kevés, hogy országos pánikot szüljön! Ahhoz meg pláne, hogy most minden kínaitól (és olasztól)l félni kezdjünk!
Egyébként nem az óvatossággal és a megelőző intézkedésekkel van a baj, hanem a média által szított hisztivel (és az irracionálisan viselkedő emberek tömegével!)

MammyPress Média 2020.03.03. 14:13:53

@Biu898: Ez nem megmondó cikk, pláne nem szakanyag.
A téma szempontjából pedig nincs jelentősége!

A mellékelt videó egyébként ezt is súrolja az érthetőség határain belül, és nem véletlen, hogy pont ezt mellékeltem!

Általában az a célom, hogy egy problémáról úgy gondolkodtassak el másokat, hogy azt minél szélesebb körben megértsék! Ha azzal kezdeném, hogy a kétszálú DNS-szakaszt hődenaturációval egyszálúsítjuk, majd megszintetizáltatjuk mindkét szál komplementer párját, ezt követően ciklikusan ismételve exponenciális módon felszaporítható a kiválasztott DNS-szakaszt, és hozzáteszem, hogy a reakciót katalizáló polimeráz enzim tulajdonsága, hogy működéséhez kell egy dupla szálú DNS-rész is, ahonnan a polimerizáció el tud indulni és ezt a tényt kihasználhatjuk arra, hogy kizárólag csak az a DNS-szakasz sokszorozódjon fel, amelyiket mi szeretnénk - nos, akkor neked, aki vélhetően szakmabeli vagy, nem mondok újat. Aki meg nem, az villámgyorsan ellapoz innen, hamarabb, mint látná: hány troll követeli az én megsemmisülésemet, vagy hülyézi le a hozzászólokat.
De legfőképp: nincs az a polimerizáció, amelynek hatására használhatóbb lenne az egészségügy rendszere, vagy hitelesebb lenne a magyar közszolgálati média - és ez az írás erről szólt, erről akarta, hogy az olvasó elgondolkodva kialakítsa a saját véleményét. Még akkor is, ha az messze nem egyezik az enyémmel...
süti beállítások módosítása