Amivel természetesen nincs semmi baj: mindenki azt – és abban – hisz, amiben akar! Legalábbis elvileg, mert ugye: ez egy szabad és demokratikus ország, amelynek egyik jellemzője világszerte (a szólás- és véleményszabadság mellett) a lelkiismeret és a vallás szabadsága. Ahogy ezt a mi Alkotmányunk is rögzítette, amíg volt olyan. Természetesen a mostani Alaptörvény is ezt teszi, még ha azzal is kezdődik, hogy „Isten áld meg a magyart”, majd leírja Nemzeti Hitvallásunkat – azért a VII. cikkelyében rögzíti álláspontunkat a vallásszabadságról. Muszáj is neki, mert hát az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és az Alapvető Jogok Európai Kartája is rendelkezik erről, legalább a látszat kedvéért illik beletenni, még ha ilyen magyarosan is tesszük.

Szóval a felvezetés és a tartalom nem feltétlenül van összhangban, de azért többségében azt gondoljuk: létezik a vallás szabadsága. Legalábbis addig, amíg az keresztény…

Nem megyek most bele, hogy azért akad itt még néhány másik is vallás, és azt sem részletezném, hogy a legtöbbnek ugyanaz a magva: cselekedj úgy, ahogy te elvárnád… Szívesen beszélgetek bárkivel a témáról, de most inkább csak egy kis apró, ámde annál zavaróbb ellentmondást szeretnék boncolgatni. Na jó, kettőt! Mert az egyik ugyebár maga a kérdés, hogy – az „aki nem Fideszes, az nem magyar és nem ember” analógiájára – aki nem keresztény, az nincs?

És mitől lesz keresztény valaki? Attól, hogy megkeresztelték? Hogy a szülei is azok? Hogy vasárnaponként templomba jár? Ha egyébként életvitelében nincs kivetnivaló, de kihagyja az egyház intézményét, akkor már meg kell kövezni? Ja nem, a kövezés az egy másik vallás… Vagy mégsem? Olyan bizonytalan vagyok!

Talán azért, mert egy időben nagyon közel állt hozzám az egyház, és azt gondolom: ahhoz, hogy egy kicsit is tájékozódni tudjon valaki a világban, ismernie kell az alapvető vallások tanait! Hiszen enélkül sem művészetet, sem történelmet, sem emberi cselekedeteket nem lehet értelmezni, helyén kezelni…

A Biblia tanításai – bár akad benne néhány idejemúlt vagy épp kivitelezhetetlen, de – többségében lefektetnek egy járható utat. Ha mégis eltévednénk az erkölcs útvesztőjében, a Tízparancsolat vallástól függetlenül is remek iránytű lehet. Nincs is ezzel baj, sőt!

A problémám ott kezdődik, hogy némi ellentmondást vélek felfedezni a dolgok között… Vallásszabadság van, de az állam mondja meg, hogy mi a vallás, melyik csoportosulásuk lehet egyház, melyik nem – méghozzá kénye-kedve szerint. (A HIT Gyülekezete lehet, önálló médiabirodalmában követelve a hívők pénzét – a hajléktalanokat segítő Iványi Gábor Magyarországi Evangéliumi Testvérközössége nem, mindkét esetben: mert csak!)

Bármelyik „bevett” egyháznak lehetek híve, felajánlhatom az adóm részét, gyakorolhatom is a vallásom – itthon. Mert egy munkahelyen, egy iskolában már nem feltétlenül… Jó, persze, elvileg van lehetőség, hogy különböző hittan oktatásra járhasson a gyerekem, és legfeljebb néhány helyen kíséri rosszalló tekintet, ha nem a megfelelőt választja. De egy önéletrajzba már nem kifejezetten egészséges feltüntetni, ha nem az elvárásnak megfelelő vallási nézetekkel rendelkezem.

Mert ez ugye: deklaráltan egy keresztény ország! Ahol már az álláshirdetésben már fel lehet tüntetni, hogy „keresztény életvitelű” takarítót keresnek egy iskolába. Jó, egy egyházi iskolába, ahova egyre többen viszik a gyerekeiket – na nem feltétlenül a hit miatt, hanem mert ők még oktathatnak, nagyobb támogatással és szabadsággal, mint az állam által finanszírozott köziskolák. Most tekintsünk el attól az apró ellentéttől, hogy az elmúlt évek során megduplázódott az egyházi iskolába járó fiatalok száma – és ugyanebben az időszakban szintén kétszerannyira nőtt a magukat nem vallásosnak tartó ifjaké, ami azért elgondolkodtató. És az ominózus álláshirdetéshez is csak mellékesen jegyzem meg: pár éve a saját egyéni vállalkozásomba nem vehettem fel a saját férjemet alkalmazottnak, csak munkavállalási engedéllyel, mert Erdélyben született. Az állást előbb meg kellett hirdetnem, és semmilyen feltételt nem szabhattam meg, amely diszkriminálna, a jogosítványt is csak akkor, ha igazoltam, hogy szükség van rá! Igaz, akkoriban nem kellett még az erdélyiek szavazata… De ez egy másik történet!

Szóval a lényeg, hogy keresztény ország vagyunk! Nem is lenne ezzel különösebb bajom, csak épp nem értem, ez miben nyilvánul meg nálunk? Emberek sokasága között élek, akik mély áhítattal hirdetik Isten igéjét a templom falai között – vagy épp a tanári/főnöki székben – de szemrebbenés nélkül átgázolnak a másikon, annak vallásától függetlenül! Meglopják, átverik, megalázzák… Szembesülve a másik hibájával a lincseléstől sem riadnak vissza akár! Csak a példa kedvéért: tényleg felháborító az, amit a balotaszállási nő a kutyájával művelt, de engem legalább ennyire riaszt a kommentekből sütő gyűlölet!

Ez lenne a vallás szabadsága? Hol a keresztény megbocsátás? Hol a „ne ítélj, hogy ne ítéltess” bölcsessége? Magam sem vagyok oda a Pride-ért, igaz teljesen más okból – de elfogadom, hogy sokak szerint a keresztény erkölcsbe nem fér bele ez a menet. Igaz, ehhez egy pillanatra meg kell próbálnom elfeledkezni a pedofil papokról, és egy egyéb, a „keresztény erkölcs” jegyében született aberrációkról... Azt azonban szeretném tudni, hogy a záptojással dobálózó ellenzők, vagy teljesen máshol/máskor egy szivárványos táskáért való testi bántalmazást melyik parancsolat teszi lehetővé? Esetleg az a tény, ha valaki mondjuk arab – vagy legalábbis: annak látszik – melyik példabeszéd alapján elég ok a testi fenyítésre?

Sajnos hiába várom, hogy a más kérdésekben – például Soros György munkásságának megítélésében – oly határozottan véleményt mutató kormányunk jelezze, ezekben az esetekben egy jó magyarnak mit kell gondolnia, de hiába várom az útmutatást! Igaz, nyíltan még nem biztatnak testi erőszakra – csak folyamatos harckészültségre – de még véletlenül sem határolódnak el... Tehát ez lenne a követendő példa?

Én azért csak szeretném tudni, mely keresztény tanokból tanulhatom meg, hogy a másik eltiprása, semmibevétele, meggyalázása, kisemmizése, a lopás, az erőszak, a gyilkosság akár elfogadható, ha a saját érdekeimet alá tudom támasztani valami isteni aposztróffal? Jó lenne találni ilyet, mert én is jártam hittanra – igaz, nem a hit vitt oda, hanem az ott élőkből áradó szeretet, de hát: az még a hetvenes években volt – azonban úgy tűnik: ennél a résznél hiányozhattam! Márpedig biztos van, kell legyen erre tanítás, mert ha nem lenne, akkor csak az maradna, hogy ez egy álszent, korrupt, hataloméhes ország, ahol ez a mentalitás elfogadott és kívánatos! És ebben nagyon nem szeretnék hinni…

Egy rövid utóirat:

Amint fent, úgy lent... – örök igazság! Csakhogy a kormány uszíthat, hergelhet, tehet bármit: a hangját, a tojást, a kezét, a követ az ember emeli fel! Pedig ez tudtommal még nem kötelező...