„Én egy egyszerű háziasszony vagyok” – hangzott el az ezerszer idézett mondat Lévai Anikó szájából. Nos, ez a kép továbbra is ezt hivatott alátámasztani: csak semmi piperkőcség! A sokak számára megfelelő strandpapucs egy bokanadrággal tökéletes választás, hiszen mit tehet ő arról, hogy valami hopmesternek épp az jutott az eszébe, hogy díszegyenruhás huszárok cirkáljanak szerény és egyszerű hajléka előtt…
Természetesen belőlem csak a szokásos irigység beszél, mert engem legfeljebb az önkényesen hozzánk költöző cirmosszürke macska fogad, ha megérkezem – és lássuk be: én sem szoktam ezért kiöltözni, vagy egérjelmezt ölteni a tiszteletére…
Csakhogy sokan picit félreértésbe vannak: a kép kivételesen nem a várbeli otthonukhoz érkezés pillanatát örökíti meg – bár ott is cirkálnak már valóban a díszruhások –, hanem azt, ahogy Tusványoson, államalapítónak (ki)járó tiszteletadás mellett fogadták őket!
Őket, merthogy ő lenne a „First Lady of Hungary” – még akkor is, ha ő inkább csak megmaradna a mi egyszerű Lévai Anikónknak. Akinek természetesen van ugyan egy csinos alkalmi ruhája is – abban vitt virágot a minap Nagy Imre sírjához, miután elvitették szobrát, abban látogatta a szerb államfőt annak beiktatásakor, abban kísérte Izrael miniszterelnökét a zsinagógába, abban nevezett el orchideát Szingapúrban, szóval egy biztosan van – de csak nem várhatjuk, hogy mindenhová ugyanabban menjen… Itthoni kiruccanásra ez is megteszi, és hát Erdélybe ők hazamennek, nem?
Nem is a strandpapucsos láb, vagy az akár az összhang vagy a rendezettség legkisebb szikrájának a teljes hiánya ragadott meg ebben a képben, hanem szeretett hazánk vezére. Neki sem a tökéletes, frissen vasalt, stílusos öltönye, hanem a tekintete!
Nem vagyok pszichológus, de azért ez az arc igazán beszédes… Hogy mit üzen nekem, azt mégsem írom le! Államalapítóként ugyan nekem még Szent István királyunk díszeleg emlékeimben, mégis az ország öt közjogi méltóságának egyikéről lévén szó – azt gondolom, méltatlan lenne a címhez és önmagamhoz, amit írnék. Így mindenkinek a fantáziájára bízom…
Inkább csak egy idézetet írnék: „Le style est l' homme même” – azaz: a stílus maga az ember – hangzott el valamikor egy akadémiai székfoglalón ez az örökérvényű gondolat. És mi mást tehetnék hozzá, mint hogy bárcsak ez a stílus lenne a legnagyobb bajunk ezzel az emberrel…