Sorra jelennek meg a képek, kérdések: milyen emberiség az, ahol néhány óra leforgása alatt sokmilliót dobnak össze egy épület megmentésére, miközben gyerekek milliói éheznek…
Aki ismer, tudja, hogy gyerekekért bármire képes vagyok! Ha választani kell két hasonló ügy között, nem kérdés, hogy melyik mellé állok. De – és most jön az a jó öreg „DE”…
A Notre-Dame nem egyszerűen egy épület! Szimbolikája kiemelt a történelemben, a vallásban, és szinte az összes művészetben. Hogy része az emberiség örökségének – ez nem is lehet kérdés. Hogy meg kell menteni, újjá kell építeni – azt gondolom: kötelességünk, tisztelegve ezzel az elmúlt 850 évének, és biztosítva általa, hogy a következő évszázadok is élvezhessék és érthessék üzenetét.
Persze, ettől még az éhező gyerekek millióinak nem lesz jobb, és sajnos jelenleg ők is részei az „emberiség örökségének” – épp ezért menjünk tovább.
Aligha lehetne összeszámolni, hány nemzetközi szervezet küzd az éhező gyerekek megsegítésért világszerte. Többségük jó szándékkal, valódi segítség lehetőségén dolgozva. Némelyek rendszeresen élvezhetik a civilizáció elitjének is a támogatását. Az elmúlt ötven évben – ennyiről van tapasztalatom – valahogy mégsem tudtak érdemben eredményt felmutatni!
Illetve: ez így nem igaz! Biztos szereztek sok-sok gyereknek ételt, gyógyszert, néhány szép pillanatot, és ez nem kevés! De maga a gyermekéhezés ettől nem lett kisebb! Sőt, egyre inkább azt tapasztalom, hogy már nem kell másik kontinensre utazni, ha éhező gyermekeken szeretne valaki segíteni – akár a mi kis országunkban is talál bőséggel tennivalót.
Ebben a helyzetben valóban nem csoda, ha sokakban felmerül a dilemma: emberi értékekben gondolkodva tisztességes-e milliárdokat költeni egy épületre, miközben – az UNICEF jelentése szerint – naponta(!!!) 17.000, azaz tizenhétezer gyermek hal bele a szegénységbe Afrikában.
Borzalmas szám…
Mégis van itt még pár dolog, ami mellett nem mehetünk el:
Az adakozók nagy része magánszemély. A világ leggazdagabb emberei közül néhányan. Anyagi színvonaluk a legtöbb ember számára felfoghatatlan: hiába adtak oda most vagyonukból súlyos pénzeket, azért nem szorulnak ezek után sem menhelyek ebédjére. Odaálltak egy jó ügyért, mindegy, hogy belátásból, vagy akár reklámból, de segítettek. És nincs kétségem afelől, hogy mindegyiküknek van valami gyerekeknek címzett támogatása is – helyiekre és afrikaiakra egyaránt – ha mást nem: illemből. A világ vagyonának felét birtokolja a leggazdagabb 1% - tehetnének többet? Talán… Csakhogy van egy alapvető probléma – már azon kívül, hogy másnak a zsebében turkálni nem épp etikus…
A Notre Dame egy épület, amelyben most tragikus mértékű kár keletkezett. Ezek egy része felbecsülhetetlen és pótolhatatlan, de a károk egy része felszámolható és maga az épület, ami a valódi szimbolika: újjáépíthető! Lesz egy szakértői vizsgálat, majd egy építési terv, egy költségvetés, és a végén egy újjáépült, de a régi jelentését tovább bíró eredmény. Az ügy megoldható, csak pénz kérdése – ennek a pénznek egy jelentős részét hát összedobták a „kőgazdagok”.
Az éhező gyermekek „felszámolására”, a gyerekek jövőjének újjáépítésére nincs terv! Nem lehet odaállni mellé sokmillió forinttal (dollárral), mert egyelőre bárki bármennyi pénzt és munkát ölt bele: nem lett érdemi változás! A világ leggazdagabbjai, vagy épp a legnagyobb sztárok hiába álltak melléjük – ennek fontosságát egy pillanatra sem vitatva azért ki kell jelenteni – egy kicsit sem lett kisebb a rászorulók sokmilliós tábora.
ERRE nincs terv ugyanis, hogy hogyan számolják fel. Nincs, és mintha szándék sem lenne… Jószándékú emberek, segítők vannak, ami csodálatos. De mintha a világ összességében nem akarná megoldani ezt a problémát… Csak egy pillanatra gondoljunk bele abba: a naponta elveszített 17ezer kis lélek többsége az ötödik évét sem tölti be. Ami azért erősen a fogamzási képesség előtt van – mégis nő az éhező gyerekek száma! Épp ezért nehéz odaállni hasonló nagyságrendű összegekkel, mert semmi garancia nincs még arra sem, hogy valóban a gyerekek megsegítésére fordítanák az összeget, miközben esélytelen, hogy maga a probléma megoldódna vagy legalább érdemi mértékben csökkenne…
Hogy ez a már sokat emlegetett 1% jogosult-e ekkora vagyonra? Ezen lehet vitatkozni, filozofálni, de ettől még: ez van! Ősi örökség vagy etikátlan vagyonszerzés? Nincs jelentősége… Ha valaki tudná a valódi megoldást, ami tényleg segítene felszámolni ezt a tragikus helyzetet, ha ERRE is lenne egy megoldási terv, AKKOR lehetne esetleg számonkérni, hogy miért fontosabb egy épület, mint sokmilliók élete…
Addig pedig marad az, hogy mentsük meg azokat az értékeket, amelyek menthetők, és amelyek talán alkalmasak arra, hogy emlékeztessék az emberiséget: mit jelent a Földön embernek lenni – hátha megtanulunk embernek megmaradni!
