Notre-Dame vs Nyomorultak
2019. április 21. írta: MammyPress Média

Notre-Dame vs Nyomorultak

nd_kids.pngSorra jelennek meg a képek, kérdések: milyen emberiség az, ahol néhány óra leforgása alatt sokmilliót dobnak össze egy épület megmentésére, miközben gyerekek milliói éheznek…

Aki ismer, tudja, hogy gyerekekért bármire képes vagyok! Ha választani kell két hasonló ügy között, nem kérdés, hogy melyik mellé állok. De – és most jön az a jó öreg „DE”…

A Notre-Dame nem egyszerűen egy épület! Szimbolikája kiemelt a történelemben, a vallásban, és szinte az összes művészetben. Hogy része az emberiség örökségének – ez nem is lehet kérdés. Hogy meg kell menteni, újjá kell építeni – azt gondolom: kötelességünk, tisztelegve ezzel az elmúlt 850 évének, és biztosítva általa, hogy a következő évszázadok is élvezhessék és érthessék üzenetét.

Persze, ettől még az éhező gyerekek millióinak nem lesz jobb, és sajnos jelenleg ők is részei az „emberiség örökségének” – épp ezért menjünk tovább.

Aligha lehetne összeszámolni, hány nemzetközi szervezet küzd az éhező gyerekek megsegítésért világszerte.  Többségük jó szándékkal, valódi segítség lehetőségén dolgozva. Némelyek rendszeresen élvezhetik a civilizáció elitjének is a támogatását. Az elmúlt ötven évben – ennyiről van tapasztalatom – valahogy mégsem tudtak érdemben eredményt felmutatni!

Illetve: ez így nem igaz! Biztos szereztek sok-sok gyereknek ételt, gyógyszert, néhány szép pillanatot, és ez nem kevés! De maga a gyermekéhezés ettől nem lett kisebb! Sőt, egyre inkább azt tapasztalom, hogy már nem kell másik kontinensre utazni, ha éhező gyermekeken szeretne valaki segíteni – akár a mi kis országunkban is talál bőséggel tennivalót.

Ebben a helyzetben valóban nem csoda, ha sokakban felmerül a dilemma: emberi értékekben gondolkodva tisztességes-e milliárdokat költeni egy épületre, miközben – az UNICEF jelentése szerint – naponta(!!!) 17.000, azaz tizenhétezer gyermek hal bele a szegénységbe Afrikában.

Borzalmas szám…

Mégis van itt még pár dolog, ami mellett nem mehetünk el:

Az adakozók nagy része magánszemély. A világ leggazdagabb emberei közül néhányan. Anyagi színvonaluk a legtöbb ember számára felfoghatatlan: hiába adtak oda most vagyonukból súlyos pénzeket, azért nem szorulnak ezek után sem menhelyek ebédjére. Odaálltak egy jó ügyért, mindegy, hogy belátásból, vagy akár reklámból, de segítettek. És nincs kétségem afelől, hogy mindegyiküknek van valami gyerekeknek címzett támogatása is – helyiekre és afrikaiakra egyaránt – ha mást nem: illemből. A világ vagyonának felét birtokolja a leggazdagabb 1% - tehetnének többet? Talán… Csakhogy van egy alapvető probléma – már azon kívül, hogy másnak a zsebében turkálni nem épp etikus…

A Notre Dame egy épület, amelyben most tragikus mértékű kár keletkezett. Ezek egy része felbecsülhetetlen és pótolhatatlan, de a károk egy része felszámolható és maga az épület, ami a valódi szimbolika: újjáépíthető! Lesz egy szakértői vizsgálat, majd egy építési terv, egy költségvetés, és a végén egy újjáépült, de a régi jelentését tovább bíró eredmény. Az ügy megoldható, csak pénz kérdése – ennek a pénznek egy jelentős részét hát összedobták a „kőgazdagok”.

Az éhező gyermekek „felszámolására”, a gyerekek jövőjének újjáépítésére nincs terv! Nem lehet odaállni mellé sokmillió forinttal (dollárral), mert egyelőre bárki bármennyi pénzt és munkát ölt bele: nem lett érdemi változás! A világ leggazdagabbjai, vagy épp a legnagyobb sztárok hiába álltak melléjük – ennek fontosságát egy pillanatra sem vitatva azért ki kell jelenteni – egy kicsit sem lett kisebb a rászorulók sokmilliós tábora.

ERRE nincs terv ugyanis, hogy hogyan számolják fel. Nincs, és mintha szándék sem lenne… Jószándékú emberek, segítők vannak, ami csodálatos. De mintha a világ összességében nem akarná megoldani ezt a problémát… Csak egy pillanatra gondoljunk bele abba: a naponta elveszített 17ezer kis lélek többsége az ötödik évét sem tölti be. Ami azért erősen a fogamzási képesség előtt van – mégis nő az éhező gyerekek száma!  Épp ezért nehéz odaállni hasonló nagyságrendű összegekkel, mert semmi garancia nincs még arra sem, hogy valóban a gyerekek megsegítésére fordítanák az összeget, miközben esélytelen, hogy maga a probléma megoldódna vagy legalább érdemi mértékben csökkenne…

Hogy ez a már sokat emlegetett 1% jogosult-e ekkora vagyonra? Ezen lehet vitatkozni, filozofálni, de ettől még: ez van! Ősi örökség vagy etikátlan vagyonszerzés? Nincs jelentősége… Ha valaki tudná a valódi megoldást, ami tényleg segítene felszámolni ezt a tragikus helyzetet, ha ERRE is lenne egy megoldási terv, AKKOR lehetne esetleg számonkérni, hogy miért fontosabb egy épület, mint sokmilliók élete…

Addig pedig marad az, hogy mentsük meg azokat az értékeket, amelyek menthetők, és amelyek talán alkalmasak arra, hogy emlékeztessék az emberiséget: mit jelent a Földön embernek lenni – hátha megtanulunk embernek megmaradni!

A bejegyzés trackback címe:

https://mammypress.blog.hu/api/trackback/id/tr3714777970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MammyPress Média 2019.04.21. 12:55:20

@MAXVAL bircaman közíró: Bizonyára! Lehet, hogy akár két hónapon át nem napi 17ezer, "csak" 12ezer gyerek halna bele abba, hogy "rossz helyre hozta a gólya" - de talán földönfutóvá válna utána Soros, és máris szép eredmény! De (már megint ez a "de")
1. Ha hatalmas vagyonát szétosztaná az éhezők között, akkor az ördög megtestesítőjeként beállított Soros sokak szemében mégis inkább a szentek közé tartozna - szóval óvatosan ezzel a kívánsággal...
2. Oké, Soros likvidálva, már nem vagyonos - ki lenne utána a mindenért (is) felelős ügyeletes Sátán-jelölt??? (Jelzem, ezen lassan amúgy is el kellene gondolkodni: legalább 4x múlt el húszesztendős, és még ő sincs örökéletben!)

MammyPress Média 2019.04.21. 15:20:39

@MAXVAL bircaman közíró: Oké! Akasszuk fel mindet! Mi, hiszen mi sokkal különbek, sokkal jobb emberek vagyunk - bizonyára! Mármint te, mert én ugye... a többi bejegyzésnél már mindenki kifejtette, mi is vagyok.
Szóval kötélre mindet, a pénzüket meg - némi közreműködői jutalék levonása után? - adjuk oda az afrikai éhező gyerekeknek. Jó!
Csak kérdezem: a problémát EZ megoldja? Vagy csak további pár héttel húzzuk el párezer gyermek életének végét?
Ha igen - hajrá!
Ha nem - akkor talán a problémára kéne fókuszálni...
Ha lesz megoldás, akkor - hidd el: ha nem jószívből, hát egoizmusból - lesz rá pénz!

sírjatok 2019.04.22. 16:28:45

Azért is nagyon jó az éhező afrikai gyerekeket segélyezni, mert így aztán sokkal több éhező afrikai gyerek lesz, akiknek sokkal több segély kell. Bezzeg a Notre Dame-t felépítik oszt nem nő tovább, hiába vágnak a falához még több pénzt :(

ulpius66 2019.04.22. 16:38:30

Annak a sok 17.000 afrikai gyermeknek megszületnie sem lett volna szabad!

eßemfaßom meg áll 2019.04.22. 16:44:54

"17.000, azaz tizenhétezer gyermek hal bele a szegénységbe Afrikában."

Erről elsősorban azok tehetnek akik megcsinálják ezt a napi 17ezer gyereket úgy, hogy aztán nem tudnak neki enni adni.

Marty Mcfly 2019.04.22. 16:44:56

a posztiro egy brutalis nagy gyoker

Marty Mcfly 2019.04.22. 16:48:12

@MAXVAL bircaman közíró:
na es sorost hogy hoztad a kepbe te barom? nem veszed eszre, h ez a mindenre sorosozas mar nagyon nyomorult?! menjel nyaralni sri lankara oszt ott sorosozzal te paraszt

szepipiktor 2019.04.22. 18:59:31

Annyira szereti a gyerekeket, hogy egyszerűen lekurvázza a gyerekeket szülni szándékozó nőket. Csak úgy kollektív lendülettel.
Sajnos az internet nem felejt...
Egyébként meg mindenki arra költi a pénzét, amire akarja, ez nem a kommunizmus, hogy páran megszabhassák a többségnek a kötelező viselkedést.
A poszt meg full demagógia. Most mondjam azt, hogy a szerző ne a gyerekeit etesse, hiszen nagyon sok idős nyugdíja éhezik?

DFK 2019.04.22. 19:01:46

Azokat az éhező gyerekekt meg sem szabadna szülni. És segíteni sem szabad rajtuk. Ugyanis ezzel arra tanítjuk őket, hogy ők is szüljenek számtalan sok gyereket, a felnevelés hogyanjára és mibőljére ne gondoljanak, majd a fehérek küldenek segélyeket. Esetleg majd házhoz jönnek a segélyért gumicsónakokon.

midnight coder 2019.04.22. 19:10:14

@eßemfaßom meg áll: Pontosan. Azokat a gyerekeket nem a gólya hozta, hanem apuka és anyuka csinálta, egy percig sem gondolva arra, hogy megszületve mi a szart fog az a gyerek zabálni. Ez nem volt szempont, ahogy a születésszabályozás sem merült fel mint ötlet, mert az ottani közvélekedés szerint az nem férfi, akinek nincs legalább 15 gyereke. És ha ezek a gyerekek életben maradnak, akkor ugyanebben a szellemben nőnek fel, és ők is csinálnak 15 gyereket. Ez zajlik már évtizedek óta. Anno elzavarták a gyarmatosító fehéreket mondván, hogy Afrika az afrikaiaké, és nagyfiúk ők, meg tudják oldani a saját problémájukat a fehérek gyámkodása nélkül is. Akkor csak hajrá!

MammyPress Média 2019.04.22. 20:01:48

@Marty Mcfly: Szerteágazom, és táplálom hajtásaim... Kedves hasonlat!

nemecsekerno_007 2019.04.22. 20:17:25

A leggazdagabb 1% vagyona papír, ha nem feltetik be. Nyílván ezért kell befektetni. NGO-ba, megújuló energiába, elektromos autóba, robotikába, emberi, hogy aztán ezeket eladják nekünk egyszerű földi halandóknak és így megint gazdagabbak lesznek. Közben meg már elértünk a Föld erőforrásainak határára. Szóval alapvető változásokra lenne szükség, de szinte mindenki ellenérdekelt, legalább is rövidtávon...

MammyPress Média 2019.04.22. 20:31:51

@szepipiktor: Mar bocsánat, de én beazonosítható vagyok, és a firkáim jórésze itt van egy b(l)ogban. Nincs mit rámkiabáljon az internet, mert minden mondatom válllalom!
A szövegértéseden azonban van mit fejleszteni: azt sérelmeztem, hogy a miniszterelnökünk néz minket kurvának - fizet pár milliót (kölcsön, feltételekkel), ha gumi nélkül szexelünk... A gyerek további sorsával ugyanis senki nem foglalkozik, csak szülessen meg!

MammyPress Média 2019.04.22. 20:57:59

@midnight coder: egy kicsit más ott a családfelfogás. Nem csak azért, mert macerás kiugrani a sarki DM-be óvszerért, hanem azért is, mert nem az a szempont, hogy hány szájat kell etetni (mindegy, hányan éheznek, mert mindenki ezt teszi), de 15 gyerek mellett mindig van tej, és talán kettő felnő belőle, hogy öreg napjaikra megvédje őket, és ha itt az ideje, eltemesse és továbbvigye a törzset.

nyiktonyeatszusztvujet 2019.04.22. 21:21:59

@MammyPress Média: A további sorsa (sorsának egy része) ott van abban a "pár millióban".Vagy azt hitted azért kapod hogy utána elverd piára ?
A libbant maszop-szadesz banda vajon mit adott a családoknak ?
A magyarbálinton kivül persze ,aki szétk.rta az oktatást.

nyiktonyeatszusztvujet 2019.04.22. 21:24:13

@MammyPress Média: Helyes.Belekalkulált veszteség a 14 gyerek.Akkor nincs mit siránkozni.A megmaradtak vigyék tovább a törzset ,persze ott Afrikában ,a helyszinen.

Mr. Hyde 2019.04.22. 21:27:13

Pontosan az ilyen emberellenes agyrémek miatt nyilvánvaló, hogy a kapitalizmus csak egy átmeneti időszak a történelemben

MammyPress Média 2019.04.23. 00:15:11

@nyiktonyeatszusztvujet: jajjj, tényleg!
Egy pillanatra elfelejtettem, hogy ebben az országban nem okoz problemát 25 millió hitel, simán tellik mellette magánorvosra, magániskolára, csak az okoz problémát, hogy mit kezdjünk a megtakarításunkkal...

midnight coder 2019.04.23. 06:49:31

@MammyPress Média: Azért a 25 milliós hitel mellett 20 év múlva a polgárnak lesz egy saját lakása. Nyugaton pedig kifizetsz egy az ottani fizukhoz képest is elég jól látható összeget albérletre, és kb. életed végéig abban laksz. Persze csak addig, amíg van pénzed fizetni. Ami addig nem is akkora nagy gond, amíg van állásod és van megtakarításod. De ha valami lenullázza a megtakarításodat (Pl. egy jó kis háború Kína és az USA között, ami az európai gazdaságot is a padlóra küldi), és ugyanezért az állásod is megszűnik, akkor elég komoly bajban vagy.

midnight coder 2019.04.23. 06:51:49

@Mr. Hyde: Az attól függ. A dolog alakulhat abba az irányba is, hogy a robotok és az AI átveszi az emberi munkát, és akkor jöhet a kommunizmus. És alakulhat úgy is, hogy elfogynak az erőforrások, a globális felmelegedés miatt felmegy a kaja ára, háborúk, betegség, éhezés és a mostani humanista kapitalizmust csak elveszett aranykorként fogják emlegetni az unokák.

MammyPress Média 2019.04.23. 07:44:19

@midnight coder: Ez esetben mi is az éhezők-nélkülözők táborát gyarapítjuk majd - de az újáépített Notre-Dame segíthet emlékezni az aranykorra, ami önmagában reményt adhat, hogy fordítsunk a sorson!
Tehát még egy érv az újáépítés és az adakozók mellett! - merthogy erről szólt a firkám...

2019.04.23. 08:31:16

1. A katkó egyház a világ leggazdagabb szervezete, erkölcstelen egyetlen fillért elfogadniuk a templomuk újjáépítésére, és végtelen ostobaság egyetlen fillért is adományozni nekik.
2. Az afrikai éhezőknek nem szabadna támogatást kapniuk, mert ezzel csak a nyomor konzerválódik, biztosítjuk azt, hogy tovább nőjön az önmagát eltartani képtelen populáció, amit aztán megint csak a nyugati segélyek tartanak életben, hogy aztán létrehozzanak megint családonként 4-5-6 utódot, és így tovább.
3. Az viszont igaz, hogy ha most így elő tudott ugrani a zsebekből pár száz millió euró, akkor azt lehetett volna értelmesebb, hasznosabb célokra elkölteni, szigorúan Európában, a helyi lakosok életét jobbá téve.

2019.04.23. 08:34:40

@MammyPress Média: az az irományod az egyik legostobább írás volt, amit valaha olvastam az interneten. És még mindig az, sokáig nem taszítják le a trónról. Mondjuk ez a fenti írásod se arról tanúskodik, hogy nagyon okos vagy.

MammyPress Média 2019.04.23. 08:48:26

@Eugene Horse:
1. Az egyházakat (és a pártokat) azt gondolom, szigorúan a híveik kellene eltartsák, másképp nincs létjogosultságuk. De ez nem egyszerűen egy egyházi támogatás.
2. Nem foglaltam állást abban, hogy kell-e támogatni az afrikai éhezőket. Pont azt jeleztem, hogy ez nem megoldás!
3. Talán. Kinek mi a fontos... de más zsebében nem illik turkálni! Ezt elég fontosnak ítélték.

MammyPress Média 2019.04.23. 08:51:28

@Eugene Horse: Ha mindenki olyan bölcs lenne, mint te - mitől lehetnél különleges?!? Akkor még az ostobaság trónján is a te bölcsességed ülne...

2019.04.23. 08:52:58

@MammyPress Média: ennek a kommentednek semmi értelme. Ha ez valami frappáns válasz akart lenni, csiszolj még rajta.

MammyPress Média 2019.04.23. 09:05:34

@Eugene Horse: Ugyan... Nem nőhetek fel hozzád, hát nem is próbálkozom!

Pillangószelep 2019.04.23. 09:31:06

@MammyPress Média:

Nagy a különbség. Itt a magyarok fogyását kell megállítani, ott meg a napi sok gyerek halálát megszüntetni, azaz mi abba halunk majd bele, hogy elfogyunk, ott abba, hogy túlszaporodnak.

erkölcsi hulla 2019.04.23. 12:09:43

Sima relativizálás.

liberális szokás, sokszor összefügg a fehérekben a bűntudatkeltéssel.

Hogy tudod úgy tömni minden nap a pofádat, hogy közben gyerekek milliói éheznek és halnak éhen? Egy szar ember vagy !

Hogy tudsz úgy élni, te fehér rohadék, hogy hitler csomó zsidót megölt ?
Nem érzed hogy jóvátétellel tartozol a zsidóknak?

MI az, hogy nem szopsz le minden négert, te white trash ? A fehérek irtották és rabszolgasorba hajtották szegényeket, te meg csak úgy azt hiszed, hogy a felszabadításukkal minden megoldódott? Kötelességed hogy fizess az összes feketének akit csak látsz, a múltban elkövetett sérelmekért !

Hogy tudsz tükörbe nézni, te szemét? Nők milliói 30%-kal keresenek kevesebbet nálad, csak azért mert ők nők ! Kötelességed, hogy odaadd a pénzedet az elnyomott nőknek !

Mi az hogy csúnyán nézel a cigányokra? Elnyomod a kissebbségeket, te gyarmatosító szar ! Kötelességed segélyt, és többletjogokat biztosítani nekik, mivel nekik nagyobb szükségük van segélyre, mint neked, te átlagos fehér szar !

A kombinációk száma végtelen.

Medgar 2019.04.23. 12:22:25

Egy apróság maradt ki: Jó eséllyel az "adomány" nagy része le lesz írva az adóból...

Jakab.gipsz 2019.04.23. 12:57:31

@MammyPress Média:

Szavaidból a bezzeg "amerika" és a fejlett demokrácia dicsérete, köszön vissza, azaz azt javaslod sugalmazod, mi a magyarok is majmoljuk a nyugatot.

sírjatok 2019.04.23. 13:10:41

@Eugene Horse: "A katkó egyház a világ leggazdagabb szervezete, erkölcstelen egyetlen fillért elfogadniuk a templomuk újjáépítésére,"

A Notre Dame állami tulajdonban van, nem egyháziban, innentől a nyávogásod invalid.

sírjatok 2019.04.23. 13:12:11

@Eugene Horse: "Az viszont igaz, hogy ha most így elő tudott ugrani a zsebekből pár száz millió euró, akkor azt lehetett volna értelmesebb, hasznosabb célokra elkölteni,"

Aham, és hogy mi a helyes meg a hasznos azt majd te eldöntöd nyilván :D Nevetséges, akkora elánnal tudjátok költeni más pénzét hogy az hihetetlen. A saját pénzedből te milyen jótékonysági és egyéb szervezeteket is támogatsz?

Tranquillius 2019.04.23. 14:06:22

@MammyPress Média: Az egyházak 1945-ig remekül eltartották magukat, amikor is a magyar állam elkommunizálta a vagyonukat. Azóta nem képesek eltartani magukat. De tpovább lehet vinni a gondolatmenetet, a balettintézetet tartsák el a balettrajongók, a színházakat ne finanszírozzák az önkormányzatok, a focicsapatok éljenek meg a jegybevételből, a tűzoltókat fizesse az, akinek ég a háza, a rendőrséget meg az, akit éppen kiraboltak...

metal · http://electric.blog.hu 2019.04.23. 14:26:10

@midnight coder: "egy percig sem gondolva arra, hogy megszületve mi a szart fog az a gyerek zabálni."
Dehogynem gondoltak rá, hogy mit fog zabálni. Pontosan az volt a cél, hogy minél több gyerek, az minél több segély, aztán nekünk is lesz enni munka nélkül.
Orbitális faszság a segélyezésük,mert ez csak sokszorozza a problémát.

metal · http://electric.blog.hu 2019.04.23. 14:29:57

@Eugene Horse: "1. A katkó egyház a világ leggazdagabb szervezete, erkölcstelen egyetlen fillért elfogadniuk a templomuk újjáépítésére, és végtelen ostobaság egyetlen fillért is adományozni nekik."
Ez egy sima útszéli templomra igaz is lenne, de a Notre Dame nem csak egy templom, hanem egy francia jelkép, és komoly turista látványosság.

2019.04.23. 15:41:38

@sírjatok: ez esetben a francia állam dolga újjáépíteni. Tökmindegy. De kötve hiszem, hogy az egyháznak ne lenne köze az ország legismertebb templomához.

A másik kommentedhez: egy élettelen épületre való költésnél bármi, de tényleg bármi jobb és értelmesebb, ami egy élőlényt támogat. Kutyamenhely, beteg gyerekek, hajléktalanok, öregek, bármi. Az, hogy én kit/mit támogatok, teljesen irreleváns, és buta érvelési hiba felhozni.

2019.04.23. 15:47:49

@sírjatok: na, akkor igazad van, összedobhatják:

"A Notre-Dame 1905 óta a francia állam tulajdona, de már 1862 óta történelmi emlékműnek számít és mint ilyenért, az állam tartozik felelősséggel. A templom ugyanakkor nem volt biztosítva. A helyzetet bonyolítja, hogy az állam csak az épületért felel, de minden, ami annak belsejében van, már a párizsi érsekség tulajdona, így a berendezést és egyéb bent található tárgyakat nekik kötelességük biztosítani."

MammyPress Média 2019.04.24. 00:42:20

@Jakab.gipsz: Ez azért érdekelne, hogy miből következett számodra - már csak azért is, mert kifejezetten falra mászok az amerika-majmolástól! (Különösen azért, mert valamilyen rejtélyes oknál fogva csak a hülyeséget majmoljuk!)

MammyPress Média 2019.04.24. 01:07:09

@Tranquillius: Nem Magyarországról beszéltünk! Az egyházak soha nem tartották el magukat, pedig így lenne korrekt! Az állam az általuk végzett közfeladatokat kéne támogassa.

A tűzoltó közszolgálatot lát el... így ez rossz példa!

A balettintézet nem szükségszerű. Az állam feladata elvileg, hogy igényt generáljon a kultúrára. Az ő döntése, hogy mikor, mit, mennyire... Nálunk most épp a futball a trend, nem a balett...

MammyPress Média 2019.04.24. 01:21:50

@Eugene Horse: Hát, akkor simán hagyjuk az enyészetnek a Notre-Dame-ot, meg a piramisokat, a TadzsMahalt, a Parlamentet... és hozzunk létre inkább kutyamenhelyeket és néhány jól felszerelt nyomortanyát.
Le az épületekkel!

A Notre-Dame egy építészeti stílus kiemelkedő példánya. Része volt forradalomnak, háborúnak. Történetesen szerepel egy rakás fotón, festményen, filmben, könyvben, zenében... - de ezeket legfeljebb majd nem értelmezzük. Amíg van, aki emlékszik, majd elmeséli, utána meg: kit érdekel?!? Nem él a színház sem, a könyv sem... le a kultúrával is!

Talán legjobb lenne visszamászni a fára! Csakhogy ahhoz meg már ügyetlenek vagyunk... és fa sincs elég!
süti beállítások módosítása