Eltapsolt milliók
2019. március 10. írta: MammyPress Média

Eltapsolt milliók

43187.jpgRégi mondás, melyről sokáig azt gondoltam: talán a hajdani pártpropaganda jellemzőjeként vagy esetleg még a dzsentrik kalandos korszakából ered – ki tudja? Tévedtem, vagy új értelmet nyert a fogalom. Azt tudom, hogy most 600 ember fog boldogan tapsikolni majd egy – egyébként bizonyára impozáns – magyar ünnepségen, fejenként 25 ezernyi jó magyar forintért. Az bárhogy nézem: még lengyel-magyar testvérek között is 15 millió forint, amiben az utazás nincs benne. Pedig az sem két fillér, még ha ezúttal nem busszal, hanem vonattal érkeznek, hogy boldogan igyák a miniszterelnök szavait…

Egyszer élünk - néha azt gondolom: szerencsére -  így jogos az elvárás: a buli az legyen buli! A krumplileves meg legyen krumplileves...

Szóval meg kell adni mindennek a módját! A lelkes, hálás közönség élvezetesebbé teszi az egészet, hitelesebbnek mutatja a szónokot, ha a közönség issza szavait. Inni errefelé azonban pálinkát szokás. Lehetőleg házit... A gulyáskommunizmus utódállamában pedig egyre kevésbé eszik ezt a nehezen emészthető menüt, amely (hozzáértők és) hozzávalók hiányában egyetlen receptet ismer: végy egy Sorost, és két veszedelmesnek tűnő migránst, keverd össze, és apró adagokban folyamatosan tálald…

De így legalább nem lesz nyelvi nehézség: Soros neve lengyelül is érthető, a migráns szót szintén hasonlóan mondják arrafelé…  A többihez sem kell tolmács – mert a maradék szóra sem érdemes!

Azt hiszem: mégsem tévedtem... Csak épp: valami dzsentri-félék hajdani pártpropagandisták szellemeit idézik meg. Avagy: szó szerint tapsolnak el milliókat!

Persze... ahol százmilliárdok tűnhetnek el nyomtalanul, ott kit érdekel 15-20 millió forint???

A bejegyzés trackback címe:

https://mammypress.blog.hu/api/trackback/id/tr4514680438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.03.10. 17:31:03

A nyugat billiókat lopott el tűlünk, foglalkozzunk azzal.

MammyPress Média 2019.03.10. 17:37:22

@MAXVAL bircaman közíró: A hangsúly - százmilliárdok mellett - nem az összegen van, hanem a tényen!
Ha ingyen hozzák őket tapsikolni, az is botrányos!

Gondolkodom, melyik országnak mennék el villámkirándulásra, hogy meghallgassam a miniszterelnökük ünnepi beszédét... Nem, egyelőre nem tudok ilyet elképzelni!
süti beállítások módosítása