Égett a közösségi portál: az egyik része azon dühöngött, hogy nem érkezett meg a nyugdíj – a másik része azon, hogy mit foglalkozik mindenki ezzel…

Nos, elmondom! Hogy én leszek-e nyugdíjas – nem tudom, nem hiszem. Ha mégis: alamizsnának is kevés lesz, mit kapni fogok, de nem ez az érdekes. Szinte mindenkinek van olyan rokona, barátja, ismerőse – szerencsésebbeknek szülei, nagyszülei – akik máról-holnapra élnek a nyugdíjukból. Így elsőként ledöbbentet, amikor ismerőseim között is találtam egy-két olyan beszólást, hogy „ma akkor végre lehet menni Aldiba”, vagy „Le kéne lőni mindet!”. Ezt nem is kommentálnám!

Azt is hagyjuk, – akit érint tudja, akit nem, az úgy sem értené – hogy mennyire veszélyes a 80-90 éves korosztályt kizökkenteni a megszokott rendszerükből, hiszen sokszor csak az tartja őket életben, hogy „még ezt meg kell csinálni”.

Arról azonban nem nagyon esett szó, hogy ebben a fenenagy jólétben, amit ezen a Sajtótájékoztatón is oly' lelkesen emlegettek, mekkora káoszt tud okozni, ha csak egy kicsit is késik a nyugdíj. Ráadásul ez most különösen húsbavágó volt, hiszen az előző kifizetés az ünnepek miatt korábban érkezett, így nem 28-30, hanem 40 napra kellett beosztani a jellemzően nem túl magas összeget, miközben volt egy karácsony, egy újév – ami kimerített általában minden tartalékot. Már, ha volt…

Az a káosz, ami itt kerekedett a nyugdíjcsúszásból, az remekül rávilágított egy nagyon fontos problémára, ami elsőszámú oka a létbizonytalanságnak, amely felőröli az emberek idegrendszerét! Egyszerűen: nincs tartalék!

Eltengődnek, beosztják, ha tudják azt, ami van… – függetlenül attól, hogy ez nyugdíj vagy akár a fizetés. De félnek attól, ha kicsit is késik, vagy bármi miatt kevesebb lesz az összeg. És főként: reszketnek attól, hogy jön valami pluszkiadás! Márpedig az jön: betegség, gyógyszer, orvos, vagy csak egyszerűen kilyukad a cipő, a bojler, elromlik a fűtés, elszakad a kabát… Utóbbit talán lehet a turkálóból újítani – egy cipő esetén ez már „neccesebb” ugyan – de szerelőt hívni, alkatrészt venni, pláne újra cserélni egy nagyobb készüléket… a háztartások jelentős részében akkor is reménytelennek tűnő kiadás, ha nem nyugdíjból kell tengődni, hanem két kereső is akad! Betegségről inkább ne is beszéljünk... az egész életen át fizetett járulék kidobott pénznek tűnik, hiszen mindenért újfent fizetni kell, ha túl akarjuk élni! Érthető a pánik, a félelem...

Márpedig ez a félelem, ez a létbizonytalanság lassan felemészt mindent és mindenkit… Türelmetlenséget, pattanásig feszült viszonyokat, betegséget hoz magával, emberek százezreinek! Egy bizonyos kor felett gyakran ez a feladáshoz, alatta agyvérzéshez, infarktushoz, depresszióhoz vezet.

Nem, ők nem készülnek az utcára tüntetni, már szavazni sem mennek zömiben. Nem azért, mert nincs elegük, hanem azért, mert nincs energiájuk rá! Mert belefásultak a hétköznapokba, és mert már a remény sem maradt nekik az érdemi változásra – akkor miért tennének bármit?!?

Nem élik az életüket, csak túlélnek! Egyre szűkebb keretek között...

Emlékszem, anyám egyszer – nem épp helyes életmódjának köszönhetően – ötvenezer forintos villanyszámla-tartozást halmozott fel (nyolcvanas évek elején!!!), és kikapcsolták az áramot. Ő fogta a telefont, felhívta a pártirodát (nem volt tag!), és felháborodottan kérdezte, hogy tehetnek ilyet, amikor ott van három gyerekkel… Egy óra múlva volt áram! Nem helyes megoldás – de ma ugyanennyi tartozással már akár utcára is kerülhetne, és senkit nem érdekelne, hogy hány gyereke van! Azt gondolom, ez nagyon a ló másik oldala… És nincs kit felhívni!

Értem én, hogy itt "nincs szegénység, és már minden csudaszép és jó", ahogy az a Miniszterelnöktől és munkatársaitól rendszeresen elhangzik, csak épp mást tapasztalok, és bár szerintük a számok önmagukért beszélnek – majd sorolják a GDP és egyéb paramétereket – azért én is mondanék néhány számot:

A nyugdíjak minimuma (10 éve!) 28.500 Ft (ami sok más ellátásnak is alapja, például a GyES-nek is), az átlagnyugdíj nem egészen 134ezer Ft. A minimálbér nettója még mindig öt számjegyű: 99.085 Ft, a szakképzetteknek 129.675 Ft. A családi pótlék összege szintén nem változott évek óta, 12-13 ezer Ft, gyerekenként. Ehhez képest 2017(!) adatok alapján 2018-ban a létminimum összege:

És ezek csak a minimumok, nincs nyaralás, nincs lyukas cipő, bojler - és az árak azóta csak feljebb mentek, nem is kevéssel…

Nem untatnék senkit a statisztikákkal, hogy hányan élnek létminimum alatt, mert szerintem így is kellően hátborzongató az eredmény! Több millió embert – gyerekes családokat, nyugdíjasokat – taszít ez a jelenség abba a helyzetbe, hogy bizonytalan legyen a holnapja, hogy csak a túlélés határozza meg létüket, és igen: pánikhelyzetet okozzon a legkisebb fennakadás is…

Persze, ez odafent senkit sem érdekel… "Le kéne lőni mindet" – lebeg még mindig a szemem előtt – miközben azt látom, néhányan közülük már talán azt se bánnák! "Olcsóbb lett a tej, mert levitték az adóját" – Hurrá! Tényleg olyan világban élünk, ahol sokaknak már a tej is luxuscikk lesz lassan?!?

De a GDP, az legalább nő! Kár, hogy az nem ehető...