Szép volt a naplemente – de most piszok hideg van! Fúj a szél is. Próbálok minél kisebbre kuporodni a padon, magamra tekerve szorosan a kabátot.

Behunyom a szemem. Aludni nem merek, de próbálom elképzelni a tűz melegét, vagy ahogy a forró tea végigfolyik a torkomon, de már nem segít: túl rég volt benne részem. A múltkor hoztak valami teát, nem volt olyan finom, de legalább meleg volt! Már nem jönnek: pénzük sincs, meg félnek, hogy bajuk lehet belőle!

Ebből is baj lehet, mondta a Józsi! Ő bejár valahova, ahol mindig megnézi a híreket! Pontosan tudja, mikor mi történik! Persze neki könnyű: nekem ez csak értelmetlen szövegelés, de ő valaha történész volt. Szép ház, kocsi, család… A felesége lelépett - vitte a házat! A két kezével építette fel a gyerekeknek. Mégis itt kötött ki: tanári fizetésből albérlet és gyerektartás nem ment egyszerre… A legnagyobb baj persze az volt, hogy már nem bírta józanul! Hát most itt van!

Ez a Józsi mesélte, hogy lett valami törvény, ami mostantól megtiltja, hogy itt legyünk! Jó vicc… Tényleg azt hiszik, hogy mi itt akarunk lenni? Hogy ezt mi akartuk???

Persze, én választottam ezt a padot, mert mögötte a bokorban el tudom rejteni azt a kis holmimat! És van itt egy kút is, ahol iható a víz, azt hiszem. Még nem lett tőle bajom… Szóval én választottam ki ezt a helyet, tényleg! Mehetnék a szállóra is, de ott képtelenség megmaradni! Az a bűz… és azok az bogarak…

A Laci bent volt két éjszakát! Hogy ellopták a sálját, az egy dolog – legalább nem énekel annyit talán! De véresre vakarta a lábát, ahol megcsípték a bogarak! A Laci cukros… Azt mondják, a cukrosoknak szép a lába, mert vigyáznak rá – hát az övé igen ronda! Szed néha gyógyszert is, de nem mindig van rá pénze. A sebei valamiért nehezen gyógyulnak. Azt mondják, a cukorbaj miatt, ami veszélyes egy hajléktalannak… Jól elfertőződött, az biztos!

Én nem tudom, mennyi a cukrom, de a teába lehetett volna kicsit több… Persze, ne válogassunk! Örüljünk, hogy teát hoztak, és nem petróleumot, mint amivel a Sanyit lelocsolták a múltkor azok a kölykök! Meg is akarták gyújtani, de végül szerencsére csak a holmija égett meg – igaz, most nincs kabátja!

Nekem még megvan… Még sikerült felkapjam, mikor kiszaladtam az ajtón! Nem is értettem, hogy lehettem ilyen bátor, mert attól féltem, Dénes most tényleg meg fog ölni! Talán azért is fogtam meg a kabátot, hogy védjem magam vele! Nem tudom, nem gondolkodtam… Nem ez volt az első, hogy menekülni kellett, de most valahogy nagyon elszabadultak az indulatok! Már a múltkor is, de akkor csak a bordám törte el… Előtte a karomat, és az orvos fel akarta jelenteni. Ebből lett a baj… Megfogadtam én, hogy többet nem megyek vissza, de megígérte, hogy soha többet nem fog bántani! Szeret ő engem, csak hát ideges lett az orvosra! Nem volt máshova mennem… Most, hogy a Józsi mondta ezt a börtön dolgot, talán megint vissza kéne menni hozzá! Ha nem issza el egyből a pénzét, akkor ott legalább nincs ilyen hideg!

Vagy maradok… Nem tudom, milyen lehet a börtön, de biztos rosszabb, mint a szálló! Bár a Mari azt mondta, hogy nem, sőt! Tisztább, és adnak melegételt is – de én nem hiszek neki! A Józsi viszont azt is mondta, hogy ha elítélnek, többet nem lesz erkölcsöm, és akkor biztos nem vesznek fel sehova, ahol van bentlakás!

A Gizi nénit már elvitték… A kutyáját bedobták az egyik menhelyre, de nem tudtam felírni, hogy hova! És azt hiszem, csak három napig tartják, aztán elaltatják, ha nem jelentkezik a gazdája. Nem tudom, igaz-e… Ha felírtam volna, talán elhozhatnám! Szegény Bandi, ő volt a Gizi néni egyetlen társa! Meg egy fénykép, amin a férje volt! Még a házukban készült, karácsonykor. Leégett. Nem volt biztosítás, vagy csak nem fizetett, már nem is emlékszem… De volt még valami tartozás a házon, mikor megtörtént a baj, így nem tudtak hitelt felvenni a rendbehozatalra. A férje felkötötte magát! Neki meg csak az a kép és a Bandi maradt! Tényleg: Gizi nénit vajon hány napig tartják bent? Remélem, őt nem altatják el – szegény Bandinak mégis talán jobb lesz így!

A Sanyi is a bankkal veszett össze, mert a fizetésük a fele lett, a csekkjük meg a duplája. Valami devizás dolog… Kirakták őket! Akkor még mérnök volt, vagy mi, és volt kabátja. Most nincs semmije…

Mindenkinek van saját helye, de néha összejövünk kicsit, hiszen csak mi vagyunk egymásnak. És néha kell, hogy legyen, aki hozzád szól, akivel beszélj, aki egy pillanatra elhiteti veled: ember vagy! Ha nem is olyan, mint a többi ember, akik sietve átnéznek rajtad, vagy undorodva fordulnak el, mintha ez ragályos lenne… Nem, már nem olyan, de azért még egy kicsit ember!

Vissza kéne menni… Ha megöl, akkor legalább vége! Nem tudom, fájni fog-e, és hogy egy hajléktalant    lesz-e, aki eltemet majd, vagy itt kell majd akkor is kísértenem, de az biztos, hogy akkor legalább vége!

Na persze, nem ezt szeretném! Mindig azt terveztem, hogy megpróbálom egyedül… de még nem sikerült! Találni kéne találni egy helyet, ahol jól jönne, hogy jól főzök, meg szeretek takarítani… Cserébe kaphatnék enni, meg egy ágyat… Azt mondják, van, akinek ez már sikerült! De kéne pár nap nyugalom, na meg egy jó alvás, és egy fürdő sem ártana! Aludni… Most nem lehet, mert a rendőrt kell lesni, nehogy bevigyen, mert akkor vége – egy börtöntöltelék biztosan nem kell senkinek!

Igaz, a hajléktalan sem…

Azt mondják: tilos léteznem! Tényleg nem nagyon van más lehetőség: vissza kéne menni! De mit csinál majd a Józsi, na meg a Sanyi, kabát nélkül?

Megtiltották a létezésünket… Néha érzem is, hogy jó lenne nemlétezni! Mindegy, jöjjön, aminek jönnie kell: sokkal rosszabb nem lehet! Még jó, hogy nem a cukorbajt tiltották meg – szegény Lacinak így is lehet, hogy oda a lába…

Állítólag a dohányzást is betiltják, hamarosan…

Szerencse, hogy az én Dénesem nincs veszélybe – igaz, iszik, de azt szabad, és az se tilos, hogy olyankor eljár a keze! Neki van hajléka, de ha betiltanák és a cukra mégis magas lenne, és ezért börtönbe kerülne – akkor végre lenne hol újrakezdenem!