Uborkaszezon - avagy keserű a vége
2018. augusztus 03. írta: MammyPress Média

Uborkaszezon - avagy keserű a vége

354771270876004_l.jpgA nyár mióta az eszemet tudom: uborkaszezonnak számít a politikában. Persze, néha előfordultak események, - pl. pont ma van az évfordulója, hogy 1990-ben Göncz Árpádból köztársasági elnök lett -, de alapvetően csendes időszakként jellemezhető, hiszen a képviselők is nyaralnak, az újságírók is repkednek össze-vissza… a hivataloknál sem egyszerű utánajárni a dolgoknak, mert mindenki vagy szabadságon van, vagy úgy tesz, mintha ott lenne... Természetesen a szavazópolgár és az olvasó is (remélhetőleg) nyaral, így kár a strapáért, a nagy eseményekkel jobb megvárni, míg mindenki visszatér a helyére!

De most már - annyi más dologgal karöltve - ez is a múlté! Bár az újságírók továbbra is röpködnek, de leginkább kifelé a szerkesztőségből! Ez azonban egy másik történet… Most térjünk vissza a haza nagyjaihoz, akik szabadság helyett éjt nappallá téve dolgoztak, hogy élhető társadalmat teremtsenek, igaz: egyelőre csak maguknak! Ennek megfelelően az uborkaszezon egyik fő intézkedése az volt, hogy megemelték a gázsijukat… Igen, tudom, ez lejárt lemez, már mindenki elmondta, hogy ez milyen csúnya dolog, és hogy "nahát" - pont ezért a meggyőző alakításért gondolom inkább gázsinak, mint tiszteletdíjnak!

És az is sokszor elhangzott, hogy ezzel egy füst alatt utasították el az otthoni betegápolás javadalmazását és megítélését, de hát őszintén: végignézve az egészségügy rendszerén - amelyben mindenütt azzal szembesülsz, hogy "kapd magad össze, vagy dögölj meg" - várt valaki mást?

Elfogadták a “Stop Soros” törvényt is - igazán nem mondhatjuk, hogy nem dolgoztak meg a pénzükért… Mostantól jó lesz, ha igazolja magát előbb az, aki kér tőlem egy pohár vizet - mielőtt kiderül, hogy migráns, és nem elég, hogy megerőszakol, még majd meg is hurcolnak, vagy különadót kell fizessek… Belegondolni is rossz!

Szerencse, hogy ezek a drága emberek megvédenek minket! Meg az utcát is a hajléktalanoktól! A sok hálátlan meg képes megzavarni őket otthon, munkaidőn túl - de most már ennek is vége! Biztonságban lehetnek: utcán csak magamban beszélhetek politikáról, mert ha ketten vagyunk, már gyülekezésnek vélhetik, és a hülye problémánkkal nem zaklathatjuk szegény képviselőinket…

Még egy gyors pofon a Tudományos Akadémiának, meg pár rendelet arról, hogy mostantól a Nemzeti Konzultációs Hivatallal engedélyeztetni kell az óvodában a Mikulás ünnepséget, és máris mehetett szegény miniszterelnökünk, hogy a teljesen lemerült akkumulátorjait feltöltse! A lista nem teljes, de már ennyi munka után is kijelenthetjük: ez igazán a legkevesebb, ami jár!

Így legalább szabadon mehetett a Videotonnak szurkolni, (kis bírói rásegítéssel nyert, és Felcsúton - hol máshol?!? - várja a visszavágót) és nem kellett megszólalnia a HírTV (újabb) pálfordulása kapcsán… - ő ilyen piti dolgokkal amúgy sem foglalkozik!

Kell is a pihenés, mert mint mondta: szeptembertől hatalmas változások jönnek! Nem ilyen kis piszlicsáré dolgok…

Uborkaszezon? Nyald meg a végét - és ha nem keserű: bekaphatod!

A bejegyzés trackback címe:

https://mammypress.blog.hu/api/trackback/id/tr7214159825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása