Egy régi budapesti képeket felvonultató csoportban futottam bele kedvenc játékboltom egy korabeli fotójára. Elöntött a nosztalgia, annak ellenére, hogy az egyetlen játék, amit innen kaptam - egy 360 Ft-os alvóbaba - az idők folyamán anyám emlékezetében már 500 Ft volt (mint akkoriban nagyanyám nyugdíja!), és többször lett fejemhez vágva, mint ahány szál haja volt a babának, pedig szép, dús hajzattal rendelkezett… De ez egy másik történet, most egyszerűen jó volt viszontlátni az üzletet, melynek kirakatát - különösen karácsonykor - órákon át tudtam csodálni! A gyerekkoromat hozta el egy pillanatra, és számtalan kedves emléket is ébresztett bennem.
Meg is köszöntem, hogy átélhettem ezt a pillanatot - és közben figyeltem a hozzászólásokat: hátha akad egy ismerős, aki ott dolgozott, és talán emlékszik a pici lányra, aki karján egy stóc Esti Hírlappal a környék üzleteit rótta minden nap.
Ehelyett egy olyan hozzászólás érkezett, amely szerint szerencsére ma sokkal jobb játékok kaphatóak a boltokban. Szó, ami szó: LEGO-t csak karácsonykor, pult alól lehetett venni, a nyugat játékaitól nem roskadoztak a polcok. De a babák, macik, és építő-szerelő játékok világa mégis csodás lehetőséget rejtett egy kisgyermek számára: játszhatott!
Önfeledten, szabadon, amit csak akart… Nem volt megadva, hogy az építőkockából milyen várat, vagy robotot építsen. A babának ruhái voltak, de nem volt megadva, hogy ő épp sportoló, vagy énekes - az lett, amivé mi, gyerekek tettük! Akárcsak a macikat…
Ha tanárok voltunk - engedelmesen ültek a padba! Ha orvosok, hálásan tűrték, hogy gyógyítsuk! Vásároltak tőlünk, ha boltosok voltak - és ha épp nem látta senki: a minden titkunkat tudó barátaink is lehettek… De a lényeg: használtuk a fantáziánkat, és közben nem csak eljátszhattuk, hogy nagyok vagyunk, de észrevétlenül megtanultuk, milyen a másik oldalon lenni!
Talán még azt is akkor tanultuk meg, hogy a viselkedések közül mi helyes, mi nem! Hogy türelmesen magyarázzuk el mégegyszer Macinak a matematikát, mint a Gizi néni a suliban, vagy ordibáljunk hangosan, mint a Magdi néni…
De a lényeg, hogy megtanultuk a másik szemével látni egy picit a világot… megtanultuk, hogy ő is ember!
És ez a lecke mostanában nagyon hiányzik...
(Budapest, Rákóczi út 6. Mackó Játékbolt kirakata, 1959-ben. Forrás: Fortepan 31636 Bartók István)
