...kérem, maga nem normális! – vágtam rá rögtön gyerekkorom mondókájának folytatását, amelyet valaha gyöngyöző kacajok közepette harsogtunk a suliban.
Nem is sejtettem, hogy az ártatlannak tűnő emlék micsoda gondolat-cunami előfutára volt...

Ideológia

A vasfüggöny innenső oldalán ez a viccesnek tűnő mondóka maga volt a valóság – hiszen az emberek többsége álmodni sem merte, hogy eljusson ezekre a helyekre! Hogy ennek megfelelően népköltésként terjedt el, vagy a hatalom egy jeles költője lett megihletve, hogy játszva tudatosítsa a felnövő generációban határait? Valószínüleg már nem fog kiderülni...

Mi pedig a hetvenes évek derekán nem is ezzel foglalkoztunk, hanem csak fújtuk nevetve és közben még tapsoltunk is! Na nem a fennálló rendszernek, hanem ez volt hozzá a játék!

A rendszert, melyről az ünnepeken hadováltak valamit – nagy ívben... hmmm! Bár manapság divat tagadni, de akkoriban ciki volt, ha valaki nem lett része a rendszernek: nem avatták fel kisdobosnak, úttörőnek, és utóbbiak „nem kötöm fel a nyakkendőt” címen futó műsora is inkább volt kamaszos lázadás a kötelezettség ellen, mint ideológiai ellenvélemény...

Ifjúság

Amerika, London, Párizs... Tényleg nem volt normális, aki két évtizeddel a rendszerváltásnak hívott esemény előtt ilyenekről álmodozott! Én például nem tettem, az ismerősök többsége is beérte egy-egy csehszlovákiai kalanddal. Nekem az is elég volt, ha letelt a vakáció, és mehettem vissza a barátaimhoz!
Nos, igen: a gyerekvédelem nem állt épp a helyzet magaslatán! Senkinek nem tűnt fel, hogy van (vélhetően sokkal több, mint) három gyerek, akik nem nyaralni járnak, hanem dolgozni, háztartást vezetni, és nem csak hébe-hóba kapnak egy-egy – akkoriban teljesen elfogadott – maflást! Nem vette észre se szomszéd, se tanár, se védőnő... senki!

Ma bezzeg... Bár a tapasztalat azt mutatja: érdemben tenni vagy nem tudnak, vagy nem akarnak! A családon belüli erőszakban élő gyerekek pedig pont olyan lelkesen várják a szeptembert – csak a mondókák változtak!
Illetve: fültanúja voltam, amikor a nyolcvanas évek elején az alkohol kontra rezsi vita eredményeképp cirka ötvenezres(!) villanyszámla tartozás okán leszerelt villanyóra miatt felhívták a helyi pártbizottságot, hogy hogyan képzelik, hogy három gyereket itt hagynak a sötétben?!? Nem telt el hatvan perc sem talán, és vissza volt szerelve az óra... Nem jelentem ki, hogy helyes döntés volt, de azt igen, hogy inni lehet sötétben, leckét írni nem!

Erkölcs

Próbálom felfedezni, hogy mi volt az, ami miatt annyira emlékezetes volt ez a mondóka... Emlékszem, kifejezetten jókat kuncogtunk rajta! Na persze, volt még két-három hasonló, mint például a „stik-stik, nulla-négy – nem forog az észkerék” – amely egyértelműen gúnyolódó volt, még ha nem is voltunk tisztába vele, hogy ennek jelentése: „hívd a mentőket, ez egy őrült”!

Igen, akkoriban valahogy más volt a kommunikáció! A legundokabb tanárt sem jutott volna eszünkbe lehülyézni, és a csúnya beszéd kimerült általában valami gúnyos hangsúlyban. Felsősként már elsütöttünk néha egy-egy „hülye aki olvassa” poént, de itt sem a hülyézés volt a lényeg, hanem az óra alatti reakció...
A „kérem, maga nem normális” tökéletesen kielégítette gúnyolódási igényeinket, mert már ennek is megvolt az a pikantériája, amivel akár incselkedni is lehetett osztálytárssal, szabályokkal...

Nem, azt nem mondanám, hogy jobbak voltunk, mint a mai fiatalok, és a határokat mi is feszegettünk, ahogy növekedtünk! De tudtuk tisztelni egymást, „ellenségeinket” is akár. Igaz, erről nem beszéltünk, mert ez volt a természetes... Mostanában volt, hogy egy óvódába lépve úgy köszönt rám egy kisgyerek, hogy „mit akarsz kis köcsög?” – na ez akkoriban elképzelhetetlen lett volna. Mi több: még a hülye szó is a nyomdafestéket nem tűrők között szerepelt, és napjainkra szűnt csak meg ez a korlát...

Hogy jó-e ez így? Én nem hiszem! Néha úgy érzem, a rendszerváltás során megszüntetett erkölcsrendészettel (mert ilyen is volt – elsősorban az üzletszerűen kéjelgő hölgyek részére) egyidőben mintha megszűnt volna az erkölcs is!

Mostanra elérhető egy kattintással Amerika, akárcsak London vagy Párizs. És kijelentés helyett csak aggódva kérdezem: "Kérem! Maga nemnormális?"...