Párizs. Romantika, szerelem, sanzonok… Eiffel-torony, Notre Dame, vagy egy séta a Szajna partján… Esetleg a szabadságharcok… Nagyjából ezek jutottak eszébe mindenkinek a város nevét hallva – eddig. Pontosabban 2015 január 7-ig, mert azóta Párizs a lövöldözéseknek, a túszdrámáknak, a gyásznak lett a szinonimája!
Érthetetlen, és felfoghatatlan átváltozás, amely úgy kezdődött, hogy egyszer csak valakik berontottak a Charlie Hebdo szerkesztőségébe, és lőtték, akit csak értek! Első körben 12 halálos áldozatot hagytak maguk után és hét sebesültet. S hogy mindezt miért?
Sokan voltak, akik azt mondták: mert a szerkesztőség rendszeresen csúfot űzött az iszlámok hitéből, istenéből… Bennem azonban két kérdés is motoszkál: lehet-e valakinek a hitéből – mely ugyebár: bensőnkből fakad – csúfot űzni? Kevésbé fogok hinni utána? Vagy megsértődik a mindenhatóm, és veszít képességéből? És persze a másik – és talán legfontosabb – kérdés, hogy egyáltalán: lehet-e egy ilyen vérengzésre bármilyen indok vagy ok?!?
– Nem kellene piszkálni az oroszlán bajszát! – jelentették ki néhányan. Nos, nekik üzenem: nem tudom, mit értenek az oroszlán bajsza alatt, mert a szerkesztőség nem pusztán az iszlám vallást tűzte céltáblájára, minden vallás, és a társadalmi visszásságok sora épp úgy szerepel palettájukon! Csakhogy a pápa vagy a főrabbi a legrosszabb poén esetén is csupán egy közleménnyel határolódik el a vicclaptól, vagy legrosszabb esetben is pirosló fejjel tart egy beszédet – de nem egy Kalasnyikovval vagy bombával vet véget a sérelmezett megnyilvánulásnak. Vagy netán a véleményüket nem lenne szabad elmondani, esetleg lerajzolni? A szólás- és véleményszabadság nem vonatkozna a vicclapokra?
Ráadásul nem telt el 24 óra a szerkesztőség drámájától, amikor újabb lövöldözésről jött a hír, aminek látszólag semmi köze nem volt az előzőhöz: mintha csak valami közlekedési perpatvar fajult volna el… Estére ezt a tényt erősítették meg a hatóságok is, akik gőzerővel nyomoztak a korábbi vérengzés kapcsán. Ám másnap egyszerre két helyen ejtettek túszokat, és kiderült: hiába a rendkívül alapos nyomozás, mégis kiderült: több éve ismerték egymást az elkövetők. Ennyit ér az az alapos vizsgálat? Ennyire hihetjük el, amit ők kijelentenek? Hogy érezzük magunkat így biztonságban?
Egy karikatúra… Mely nem hagyta nyugodni az iszlám világát. Amit fizettünk érte: 10 áldozat a szerkesztőségben – köztük neves karikatúristák és ártatlanul arra tévedt vendégek –, három rendőr, négy túsz… Összesen 17 élet, és sok sebesült, sok lelki sérült… – valamint egy rettegésben élő világ és egy hírnevétől megfosztott város!
* * *
Utóirat: időközben egy német szerkesztőség – mely szintén leközölte a karikatúrát – szintén „megkapta a magáét”, bár őket „csak” felgyújtották… És újabb párizsi szerkesztőség kapott fenyegetést, mely szerint ők lesznek a következők! Azt hiszem, a Szajna parti sétát inkább nem mostanra tervezem! De hogy mit gondolok – azt igenis leírom! Ha kell, le is rajzolom! Mert újságíró vagyok – és ez az életem, ez a dolgom!
