Igaz, ezúttal nem Kossuthnak verbuválnak, hanem Orbán Viktor óhajtja ezzel a módszerrel rendezni a járvány okozta munkanélküliség kérdését. És bárcsak mondhatnám, hogy hasonló formátumú történelmi alakokról beszélünk, de legfeljebb kasszakérdésekben vannak némi hasonlóságok: mindkettőjüket hírbe hozták vele!

Na, de ne turkáljunk más zsebében, amikor épp elég fejfájást tud okozni a sajátunk! Hiszen egyik pillanatról a másikra kerültek padlóra dolgozók, kisvállalkozók, művészek... – és még sorolhatnám – mindenféle jövedelem, támogatás nélkül, és bár terjednek városi KSH-legendák holmi 13 milliós megtakarításokról, de többségük hiába túrná fel az ágyneműtartót és a fűszerpolcot: nem rendelkeznek érdemi tartalékkal!

– Annyi munkahelyet hozunk létre, amennyit a vírus megszüntet! – harsogta napokon keresztül a kormánymédia! Pontosabban maga a miniszterelnök személyesen, és ő – mint tudjuk – sosem hazudik!

Nos, ezúttal sem hagyott cserben minket! Jobbnál jobb lehetőségekkel lettünk elárasztva! Ha figyelembe vesszük, hogy itt 47 ezer Ft-ból is meglehet élni, akkor már a kormány közmunka programja is remek lehetőséget biztosít azoknak, akiknek mostantól – önhibájukon kívül – nincsen más bevétele! Ha azonban ez nem volna elegendő, avagy nem vagyunk eléggé elkötelezettek a köz felé, netán derogálna ismert művészként, vagy két-három diplomával felvenni a mellényt és inkább valami más lehetőséget szeretnénk, arra is van megoldás: be kell állni katonának!

Még gondolkodom, hogy a bruttó 160 000 Ft-os fizetés – bocsánat: illetmény! – lehet csábítóbb, vagy az az összeg, amelyet a ruházkodással megtakarítok?!? A lényeg, hogy a hat hónapos kiképzés után én dönthetem el, hogy visszamegyek civilnek, vagy újabb hat hónapos képzésben veszek részt! Ez ám az igazi önrendelkezés szabadsága… Sőt, azt is bemondták, hogy a legjobban teljesítőket akár még állományba is emelnék! Merthogy a kiképzés során csupán tartalékos katona lehetek…

Illetve csak lehetnék, de sajnos erről is lecsúsztam: pár nappal ezelőtt sikerült betöltsem az 50. évemet! Így számomra – ha Állambácsira várok – csak a közmunka lehetősége maradna! Ami tény, hogy jobb mint a semmi, csak nem tudom eldönteni, hogy azt a hatalmas ellenértéket egy egész heti étkezésre, vagy esetleg valamelyik rezsire költsem? Persze, ez nem lenne sokáig probléma, mivel a lakásbérlet díját úgysem tudnám belőle kifizetni, az utcára kerülve pedig viszonylag kicsi lesz rezsiköltségem! Tulajdonképpen ez is felfogható egy fajta rezsicsökkentésnek! Nem? Na ugye! – hogy klasszikust idézzek.

Na, de visszatérve: értem én, hogy mostantól énekelhetjük majd a nótát, mely szerint „Orbán Viktor nem lett volna, katona sem lettem volna, éljen, éljen a nemzet!”, de egy icipicit aggasztónak találom, ha a magyar honvédség ilyen alapokon nyugszik, és nem mellesleg jó lenne esetleg azt is tudni végre, hogy tulajdonképpen miért is van szükség arra, hogy a megszokott – ámde a vírushelyzet miatt (remélhetőleg) átmenetileg elveszített – munkánk helyett mostantól katonásdit játszunk majd?

Tulajdonképpen az egész csak azért zavar, mert az elmúlt időszakban, de különösen az elmúlt 10 esztendőben folyamatosan hallgattam eddig is a katonai veszély szavakat és kifejezéseket, mintha pont erre a helyzetre készítettek volna elő… És attól tartok, mindez nem azért történt, mert vezetőnk bölcs előrelátása ezt tette indokolttá! És bevallom, egy csöppet zavar, ha bábu vagyok mások játéktábláján… Különösen akkor, ha olyan dobókockája van valakinek hozzá, amelynek minden oldala hatos!

De ha már játék: eljátszottam a gondolattal, hogy milyen arcot vágna a tisztelt kormányzat, ha valamilyen váratlan "vis major" miatt elveszítenék állásukat, és másnap már csak akkor lenne biztosítva a megélhetésük, ha fényvisszaverős mellénykében takarítanák a főutak mentét... Lehetetlen? Végtére is: pár hónapja még a világjárvány is a sci-fi kategória volt!