Kuss legyen, kampány van!
2019. szeptember 23. írta: MammyPress Média

Kuss legyen, kampány van!

arcukat_eltakaro_fideszes_aktivistak_zavartak_meg_egy_csonakrol_karacsony_gergely_programismertetojet_a_dunan-600x315-crop.jpegA hülyeség határán nincs kerítés – mondanám. De ez már nem egyszerűen hülyeség… Csakhogy nem tudok mit mondani helyette, mert erre már nincs szó!

Sokáig azt hittem, hogy – bár nem alaptalan meggyőződésem, hogy főnöki jóváhagyás nélkül itt nem történhet semmi – néhány buzgómócsing magánakciója borzolja folyamatosan a kedélyeket! Akik a „majdénmegmutatomkisköcsögök” stílusában kezelik a demokráciát, amelyben mindent szabad nekik, míg a másiknak a létezéshez való joga is vitatható, azaz „mennyévisszaanyádba”.

Ami azonban mostanában zajlik, az túl megy minden határon, kerítés ide vagy oda! És a jóváhagyáshoz nem elegendő, ha valaki lelkes támogató! És a legszomorúbb az egészben, hogy már meg sem lepődünk…

Ott tartunk, hogy teljesen természetes dolog, hogy egy ellenzéki (naná: másfélével ilyesmi nem fordulhat elő!) polgármesterjelöltet mondva csinált – de legalábbis nem egyértelmű – okokkal elvisz a rendőrség. Ezt még ugyan rá lehetne fogni valami túlbuzgó aktivista feljelentésére, vagy akár a helyi rendőrség valami fejesére. Ahogy szintén lehet talán ultra B-közepes megmozdulás, ha egy ellenzéki főpolgármester-jelölt sajtótájékoztatóját cirkuszi arénává varázsolja valaki, óriásplakátos teherautóról, fülsüketítő hangáradattal – nem mellékesen mentőt is akadályozó forgalmi dugót okozva ezzel. Ilyesmiken már meg sem lepődünk! Senki. Néhányan buzgón lelkesednek, hogy most aztán hogy „megmutattákmiadörgés”, néhányan keserűn nyugtázzák, hogy „kampányvan”, és még néhányan még keserűbben, hogy „igen, vannak, akiknek mindent szabad”! Már ha jó oldalon állnak és elég hangosak!

szornyella.jpgEz az egyébként kellemesnek induló őszi hétvége azonban olyan dolgokat hozott elő, amelyhez kicsit több kell, mint ami lelkes aktivisták lehetőségeibe belefér! Természetesen nem a fánkot (igen, „abból” a boltból hozta, az volt kéznél és ezzel is támogatta szegény özvegyet) osztogató KDNP-s alpolgármesterre gondoltam, mert az még lehetne akár az előbbi kategória. Bárki megteheti (ha nem ellenzéki jelölt), mert ugyan tilos gyerekekkel kampányolni, de hát: van, akire vonatkozik a törvény, és van, aki felette áll…

Azt már azonban nem teheti meg bárki, hogy egy bejelentett rendezvényen lekapcsolja az áramot! Pont akkor, amikor az órák óta tartó programban épp a jelölt – meglepő módon pont az, akit korábban elvitettek – venné kezébe a mikrofont… Azt az áramot, amit a „rendőrségi pontból” vételeztek, tehát vélelmezhetjük, hogy azért akárki nem fért hozzá a kapcsolókhoz. A kiérkező rendőrök azonban nem érezték szükségét az intézkedésnek…

Ahogy az sem zavart egyetlen rendőrt sem, hogy egy kishajónak elég feltűnően ki van takarva az azonosítója, fedélzetén pedig maszkos lények iparkodtak az ellenzéki főpolgármesteri jelöltjébe ismét belefojtani a szót. Oké, értjük: ez egy olyan illiberális (vagy mifene) demokrácia, ahol neki suttognia sem szabad, nemhogy véleményt mondani, pláne nem kampányolni. Rendben, felfogtuk!

De a fészkes fenébe! Emelt színtű terrorkészültség van, hogy megvédjenek minket a migránsok áradatától! Ehhez képest tényleg el kell hinnünk azt is, hogy egy túlbuzgó aktivista megteheti, hogy – a Hableány tragédiája után megszigorított körülmények között – azonosíthatatlan vízi járművel álarcosok csónakázhatnak a Dunán? Há’keziccsókolom, így védjük még Európát?

Mert arra gondolni sem merek, hogy ez volt az utasítás…

A bejegyzés trackback címe:

https://mammypress.blog.hu/api/trackback/id/tr7615160512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.09.23. 11:36:40

Atya Isten, a Fidesz is kampányol??? Én úgy tudtam, csak ballibek kampányolhatnak igazi demokráciában...

MammyPress Média 2019.09.23. 12:09:45

@MAXVAL bircaman közíró: Hát... ha a másik elhallgattatása szerinted kampány, akkor igen!
Kit krumplival, utalvánnyal, fánkkal hallgattatnak el - kit erővel! De nekik lehet...
Mellékesen: azért voltam mostanában csöndben, mert nem szeretek választani a rossz és a pocsék között! De nem szeretném, ha pont miattam döntene úgy, hogy inkább el se megy, mert nincs kire...

m54 2019.09.25. 01:47:00

"Azt már azonban nem teheti meg bárki, hogy egy bejelentett rendezvényen lekapcsolja az áramot! "
Ha lopják, miért nem?
Nem kértek engedélyt rá, "Kalányos Zsolt, a rendezvény rendőrségi bejelentője azt mondta az Indexnek, többször szervezett már – akár ugyanerre a helyszínre is – rendezvényt, de soha nem volt probléma az áramvételezéssel." Jellemző a "szabálytalan" vételezésekre, hogy nem buknak meg naponta... Van, hogy csak a gyerek halála esetén :-((

"Pont akkor"
Nem pont akkor, valamivel előtte. Csak a tényszerűségért. Hogy tekinthetjük hitelesnek a dolgot, amikor több részletében is hazugság található?

„a korábbi gyakorlatnak megfelelően ezután is biztosítjuk az áramvételezést előzetes egyeztetés után minden rendezvényszervező számára, a szabályokat azonban a biztonsági szempontok miatt is mindenkinek be kell tartani”

lenörd hofstadter 2019.09.25. 06:55:15

@m54:

Elég szánalmas és ócska védekezés a rendőrség részéről törvényre hivatkozni úgy, hogy a TEK egy Jedire azonnal rámozdul, ha kell még egymást is lelövik intézkedés közben, de maszkosok nyugodtan grasszálhatnak a Parlament előtt miközben a mocskos féreg koszos kangecigány folyamatosan az ország elleni támadásról fröcsög és arról, hogy minden módszerrel meg kell védeni a hazát. Persze kivétel, ha valaki az ő hatalmát védi erőszakkal, azt nem szabad bántani.

Cycmen 2019.09.25. 07:20:24

Tessék tudomásul venni, hogy ilyen a kampány, bár valamilyen szinten tudjátok, csak amikor ellenzéki hülyék csinálnak hasonló baromságokat, azt jópofa hőstettként állítjátok be! Hogy az azonos dolgokra adott különböző reakcióitokról példát hozzak, egy mammypress posztot sem olvastam a parlamentben rendezett ellenzéki megafonozásról és elnöki pulpitus foglalásról, a Tarlós rendezvényén megjelenő Tordai ténykedéséről. Már ha érti a kis liberális fejed hogy miről van szó. Trollkodás van ti vezettétek be, élvezzétek!
Ja, emeltszintű terrorkészültség sincs, láthatóan fingod sincs ezekről a fogalmakról, ezért kerüld, mert csak a dilettantizmusodat bizonyítod!

felucca02 2019.09.25. 07:40:17

@Cycmen: Igen, most kivéteélesen egyetértek, ilyen a kampány. Én nem sírnék a motorcsónak miatt, de elvárom, hogy azonnal kapcsolja le a vízirendőrség, ha egyszer ki van takarva a rendszáma. Áramot vételezni engedély nélkül tilos, kitakart regszámmal motrollcsónakozni is tilos, ez van.

Cycmen 2019.09.25. 07:50:56

@felucca02: Na akkor tényleg egyetértünk, mert nálam meg visszatetszést keltenek az erőszakos akciózások pártállástól függetlenül.
De emellett az ezek okán rendezett hiszti is, hiszen amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. A rendőrség miatt meg ne sírj, nem várhatod hogy mindenütt ott legyenek, az azonosító letakarás amúgy sem egy túl nagy bűncselekmény és a hírek szerint a bejelentés után elő is kerítették a csónakot. Minden szép, mindenki heppi, ez is jól végződött!

Minden ballib bérretteg 2019.09.25. 08:56:37

Hát igen..
Az egyszeri ballib köcsög azt hiszi, hogy csak az ellenzékieknek van joga síppal dobbal erőszakkal szabotálni a parlamenti üléseket, és a sajtótájékoztatókat.
Hogy csak ők festhetnek át plakátokat, tépkedhetnek le.
Aztán ha saját eszköztárukkal vágnak vissza, akkor megy a hiszti.

Lófaszt a seggedbe kedves MammyPress. Álságos kettősmércét használsz, ahogy mindenki nálatok, és bérrttegésetek már azt a szintet se üti, ahol röhögni lehetne rajtatok.

Cycmen 2019.09.25. 09:16:11

@lenörd hofstadter: "Elég szánalmas és ócska védekezés a rendőrség részéről törvényre hivatkozni úgy, hogy a TEK egy Jedire azonnal rámozdul,"

Bejelentés érkezett egy fegyveresről. Az ostoba gúnyolódásod nem annyira indoklot, hiszen nézd csak, hogy akár mi is lehet ebből!
hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A9csi_%C3%A1mokfut%C3%A1s
A veszély valós volt és ezt az sem cáfolja, hogy a későbbiekben kiderült, hogy csak egy gumipisztolyos legényke idétlenkedett az egyetemi farsang előjátékaként!

2019.09.25. 10:02:10

Csókoltatom a szerkesztőket, hogy a napi 3-4 közéleti témájú főoldalas blog közé ezt a totál bárgyú és ostoba blogot is beemelték, nehogy valami érdemi, normális kontentet lehessen olvasni az indexre tévedőknek.

yerico1 2019.09.25. 11:03:30

@Minden ballib bérretteg: Lófaszt a seggedbe neked. Amint az ellenzék él azzal az eszközzel, amit az álkereszténykommunisták használnak már 15+ éve (Demszky ellen pl.), egyből megy a lázadás, hogy hú, mocskos állatok, nem halljuk a kedves vezér beszédét, ezt csak nekünk szabad, így most nem halljuk, mit is kell gondolnunk, mert erre önállóan már képtelenek vagyunk. Ez van, aki beleszarik a ventillátorba, azt beteríti a szar.

yerico1 2019.09.25. 11:04:14

@MAXVAL bircaman közíró: kis javítás: ez az ILliberális demokrácia lényege....

Cycmen 2019.09.25. 11:19:25

@Eugene Horse:" Csókoltatom a szerkesztőket, hogy a napi 3-4 közéleti témájú főoldalas blog közé ezt a totál bárgyú és ostoba blogot is beemelték,"

Miért, a téma aktuális, hírek szólnak róla a médiában és különben is a kommentelőktől függ hogy milyen sikere lesz a posztnak, ha elégséges számú elvetemült troll jelenik meg és elkezdik egymást oltani, akkor hatalmas móka kerekedhet egy szerényebb minőségben megírt poszt esetén is!

Cycmen 2019.09.25. 11:27:12

@yerico1: " az ellenzék él azzal az eszközzel, amit az álkereszténykommunisták használnak már 15+ éve (Demszky ellen pl.),"

Demszky az elején népszerűnek volt mondható, nála később jött a "critcal egg" effektus, ahogy kiderült a tehetségtelensége! :D Nagyon azért ne fókuszálj erre, mert ugyanúgy balhéztak ám a balosok is, csak az akkor még "független" média valamiért ezt nem nagyon hozta le.

morph on deer 2019.09.25. 12:12:12

@MAXVAL bircaman közíró:
“ Atya Isten, a Fidesz is kampányol??? ”

Nem kampányol, tahóskodik nem ugyanaz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.09.25. 12:14:17

@yerico1:

Nem éppen. Eleve jelenleg sehol sincs nem-liberális demokrácia.

morph on deer 2019.09.25. 12:35:35

@MAXVAL bircaman közíró:

Te lehet, hogy egy oszlop mögé kaptál jegyet?

Ez csak kultúra kérdése.

És érdekes módon a civilizált kampányt mindegy, hogy honnan nézed, csak a bunkósághoz kell megfelelően megválasztanod a nézőpontot, hogy ne legyen annyira szembeötlő.

Cycmen 2019.09.25. 12:40:01

@morph on deer: "Nem kampányol, tahóskodik nem ugyanaz."

Abban igazad van, hogy csak ti kampányolhattok tahóskodással, a fideszhez ez méltatlan! Ugyanúgy, amikor Tordai Bence pár centiről belesípol valakinek a pofájába, az rendben van, hiszen egy hülyétől mit is várhatnánk, de Tarlós a hangosbeszélővel szokatlan volt!

ulpius66 2019.09.25. 12:45:10

Hát a kampányok mán csak ilyenek!

1. A ballibsi okostojás jól aláírja a halott rokonai nevével a Fidesz nyűjtőíveit, majd jól feljelenti a fideszeseket, hogy halottak adatai is vannak az aláírások között!

2. A még okostojásabb ballibsi horogkeresztet rajzol a ballibsi pártirodára, gyorsan lefénykezi, hogy íme Magyarországon maholnap itt a holokauszt!

3. A leges-legokosabb ballibsi pedig megzavarja a Karigeri kampányrendezvényét, hogy íme milyen bunkók a fideszesek!

MINDEZEKBŐL PEDIG A BALLIBSI FIRKÁSZOK IGEN-IGEN JÓ KIS PAMFLETTET BÍRNAK IDERITTYENTENI!

morph on deer 2019.09.25. 12:46:18

@Cycmen:
Ezt a hajós manővert nem kéne mentegetni, ez gyökér dolog, és nem hiszem, hogy ez a fidesznek hozna bármit is.
Azért reagáltam, mert a Birca ezt a fidesz kampánytevékenységének nevezte, - ne már..!

ulpius66 2019.09.25. 13:01:20

@morph on deer:

Morfondírozó!

Kapaszkodj meg! Kivételesen egyetértek veled! Ez a kampányrendezvény megzavarása biztos, hogy nem hoz semmit a Fidesznek, sőt, visz tőle!!!!!

Ezért vagyok biztos benne, hogy az egész megzavarást, maga Karigeri rendelte meg!

AZT SENKI SEM TUDJA, HOGY MI VOLT A KAMPÁNYESEMÉNYEN (mondjuk ez senkit sem érdekel...) AZZAL VISZONT TELE A BALLIBSI SAJTÓ, HOGY A FIDESZESEK MEGZAVARTÁK SZEGÉNY KARIGERIT!

Cycmen 2019.09.25. 13:02:11

@morph on deer: Már én is írtam hogy gyökér dolog, csak nem ezekkel a szavakkal, de mert te nem vagy képes megérteni csak tőmondatokat, leírom úgy is: a hajós egy gyökér dolog. :D
Pont ezt magyarázom, hogy nem kéne átvenni a ti módszereiteket!
Amúgy miben nincs igaza a bircának, ez kampánytevékenység, ilyen manapság a kampánytevékenység, hárman éppen most mentek be a városházára Tarlóshoz nyúlnak öltözve! :D Ezt megszakértenéd, hogy tahóság e vagy nem? :D :P

ulpius66 2019.09.25. 13:12:30

@Cycmen:

Megszakértem én neked a Morfondírozó helyett, hogy milyen dolog egy nemzetközi konferencián nyuszinak öltözve számon kérni a Tarlóst?

EZ NAGYON CUKI KIS KAMPÁNYFOGÁS!

Minden ballib bérretteg 2019.09.25. 13:20:22

@ulpius66:
Nekem a Csimbum Sirkusz zenéjének lejátszása a Karácsony bohockodásához tűnik cukinak.

Látod-látod.. Erről beszélek hogy kibaszott nagy a kettősmérce felétek.

Csont nélkül beleszartok minden kormánypárti rendezvény közepébe, parlamenti ülésbe, ünnepségbe, plakátokat tépkedtek, ezeket a faszságokat és provokációkat cukinak aposztrofálva.

Miközben diktatúráztok, meg bérrettegtek ezerrel ha hasonló módszertannal lehetetlenítik el a ballib elkúrók kampányrendezvényeit.

ulpius66 2019.09.25. 13:22:07

Egyebekben mán több kutatás is kimutatta, hogy az ilyen kampányesemény megzavarások attól visznek szavazatot, akik megzavarják, és annak hoznak akit megzavarnak!

Ezért jó mindig látni azt a tenyérbemászó képű nyikhaj Tordai Bencét amikor akciózik, mert akkor több százalékkal megnő a Fidesz támogatottsága!

Nyilvánvalóan olvasgatják ezeket a tanulmányokat a ballibsik is. Aztán nagy ésszel rájöttek, hogy az hoz nekik jó sok szavazatot, ha megzavarja valaki az ő kampányrendezvényüket.... mivel ilyen ember nem volt, kitalálták hát, hogy saját maguk zavarják meg a saját kampányrendezvényüket!

igazi hős 2019.09.25. 13:22:48

@Cycmen: Ez egyre szánalmasabb, folytasd még! Arra is van magyarázat, hogy mennyi ideig tart egy gumipuska ártalmatlaságának kiderítése? Arra is, hogy miért osztják közmunkások a munkaidejükben a Fidesz szórólapjait? Arra is, hogy az önkormányzat beosztottjai az önkormányzat gépével rakják ki a Fideszes jelölt plakátjait? Lécci, magyarázkodj még! Hajrá, hajrá!

Cycmen 2019.09.25. 13:54:52

@igazi hős: Érzed hogy nagyot buktok megint azért hisztizel?
Ugye tudod, hogy magyarázkodnom semmiképpen nem kell hiszen ti még nagyobb volumenben csináljátok!

Cycmen 2019.09.25. 14:05:22

@ulpius66: EZ NAGYON CUKI KIS KAMPÁNYFOGÁS!.............

Nagyszerű, végre egy laza kommenter, aki nem szarakodik apró részleteken, hanem a nagy egészben felismeri a zseniális mondanivalót! Akkor ezek szerint a zenés hajókázásban letakart jelzésekkel sem látsz kivetnivalót remélem!

ulpius66 2019.09.25. 14:06:30

@igazi hős: "Arra is, hogy miért osztják közmunkások a munkaidejükben a Fidesz szórólapjait? Arra is, hogy az önkormányzat beosztottjai az önkormányzat gépével rakják ki a Fideszes jelölt plakátjait? Lécci, magyarázkodj még! Hajrá, hajrá!"

Hősöm!

Te Szegeden élsz?

Mert ott valóban ez a helyzet!
(mindössze annyit tévedtél, hogy ott a Botka szórólapjait és plakátjait szórják a közmunkások és az önkormányzati dolgozók....)

morph on deer 2019.09.25. 16:26:33

@Cycmen:
“ hárman éppen most mentek be a városházára Tarlóshoz nyúlnak öltözve! :D Ezt megszakértenéd, hogy tahóság e vagy nem? :D :P”

A megszakértéshez természetesen elengedhetetlen lenne, hogy pontos információkkal rendelkezzünk a nyulakról.
Például alapvető lenne tisztázni, hogy vadnyúlnak, avagy házinyúlnak öltöztek-e?
(Az utóbbi esetben csak stikában lőhetőek, mert ugye házinyúlra nem illik.)

Fontos kérdés lehet az említett nyulak családi állapotát és szexuális orientációját is tisztázni, mivel ha “dugnak mint a nyulak,” akkor ez csak ház(i)as nyulak esetében elfogadható... Bár akkor meg ott van a darabszám!
Házinyulak házibaráttal?! Avagy “three is a perfect pair” még mindig?

Amúgy biztos, hogy nyulak?
Mert ha rövidebb fülük és hosszú farkuk van, akkor lehet, hogy az új budapesti háziállatok képviseletében érkezezett egy köszönő delegáció, aki hálás tarlósnak a jól sikerült közbeszerzési tender kapcsán?

Szóval megannyi kérdés vár megválaszolásra..!
:)
————
Amúgy én ki nem állhatom a performanszokat, akármelyik irányból is jönnének, szerintem gyerekes.
süti beállítások módosítása