Józsi bácsi hétfőtől péntekig minden reggel útnak indult a munkahelyére. A hivatalos verzió szerint héttől háromig építette a szocializmust, de őt inkább a szakszervezeti beutaló hajtotta, amihez hozzájutva nyáron majd elviszi az asszonyt kicsit a Balatonra. Előtte még a hétvégén letudta a kommunista műszakot: kifestették a gyerek iskoláját. Egész jó lett, most már csak tanulnia kellene, hogy többre vigye kicsit, mint az apja… Meg is mondja majd az anyósnak, hogy ne kényeztesse már annyira, mert nem lesz így jó vége! Vasárnap beszél majd vele, a rántott hús után. Aztán majd megtárgyalják az apóssal, hogy ez a Carter azért igazán visszafoghatná magát, mielőtt megint baj lesz…
Az anyósa sosem szívlelte ezeket a beszélgetéseket! „Mindig az az ostoba politika!” – sziszegte az asszony gyakorta! Érthető, ha ellenére van: az ő apját házmesteri sugallatra vitték el, pedig nem is politizált soha, csak kellett valakinek a szobája! Az apja sosem tért vissza... – a házmester pedig még mindig ugyanaz. Csakhogy ez már más világ: szabadabb! Ha az ember nem gondolkozik túl sokat, hanem csak teszi a dolgát, akkor egész jól el tud lenni! Hónap végére is jut egy kis paprikás krumpli, a rántott hús is csak meglesz valahogy minden vasárnapra, évente egyszer meg egy kis pihenés Hajdúszoboszlón, a reumás lábának… – Ezek meg itt suttognak, mindenféle ostobaságot! Keresik a bajt! – morogta maga elé...
Harminc év telt el azóta. Ferike már rég kijárta az iskolát, amelyet talán azóta sem festett ki senki. A nagyszülők már csak fentről nézhették, ahogy átveszi gépészmérnöki diplomáját, de az apja nagyon büszke volt rá! Azóta ő is elment: az új világhoz valahogy nem tudott alkalmazkodni. Mintha őrá itt már nem lenne szükség! Pedig jó szakinak tartották korábban... Előbb az italra kapott rá jobban a kelleténél, aztán elköltözött az asszonytól. Egyedül halt meg.
De a lényeg, hogy Ferike – a család első diplomásaként – már egy szabadabb világban élhet! Van útlevele, telefonja, fagyasztója, és mindez már olyan természetes dolog számára, hogy szinte alig emlékszik vissza, amikor kölyökkorában még ehhez a nagymamát kellett Bécsig vinnie az apjának.
Az ő gyereke szerencsére már egy szabad világba született! Tanulhat, sportolhat, utazhat – már ha van miből! Az anyjuk is diplomás: szakápoló a kórházban. Mindhiába: kettőjük fizetése sem elég, hogy évente két hétre elmenjenek a Balatonra! Igaz, nem is hiányzik: – Tele van külföldivel, és rohadt drága minden! – mérgelődött, amikor a gyerek unszolta, hogy mehetnének már...
Talán az a vasárnapi rántotthús, és ahogy utána összeült a család kicsit beszélgetni… az azért néha jó lenne, az talán egy kicsit hiányzik! És már a házmestertől sem kell tartani: más világot élünk, szabadon beszélhetnének bármiről! Épp csak idő nincs rá, és valahogy leszoktunk a családi összejövetelekről, az évenkénti pihenésről, és a gondolkodásról!
