Többen kiírták a közösségi oldalukra, hogy még sosem jártak a Gundel étteremben... Nos, egy pillanatra már szinte különlegesnek érezhettem magam, mert - hála nagyapám bohémságának - én egyszer már voltam! Igaz, még gyerekként, a hetvenes években... Rokonokat kísértünk a Vidám Parkba és az Állatkertbe, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve oda tértünk be ebédelni.
Nem sok dologra emlékszem, nem tűnt a hely különlegesebbnek, mint a házunk sarkán lévő Vörös Postakocsi, ahol a - többnyire az ajtóban álló - pincér bácsi mindig mosolyogva integetett. Hiába, na: ha az ember még nem érte el élete első X-t sem, nagyon más szempontok vezérlik értékrendjét...
A palacsintára azért emlékszem! Nem volt annyira finom, mint amilyen látványos, de nagyanyám túrós palacsintáján szocializálódtam, így nem csoda, ha fura volt az a diós-csokis, háromszögbe hajtott lángoló csoda... Amit ráadásul nem lehetett még felmarkolni sem! És ami persze azóta már a kedvencem - mégis úgy érzem: mostanában nem fogok visszatérni, hogy új esélyt adjak az “eredetinek”.
Azóta is napi szinten megyek el az időközben elérhetetlennek tűnő étterem-mogul mellett, és bár nem igazán éreztem késztetést, hogy visszatérjek, a legfrissebb híreket olvasva róluk azért eltöprengtem valamin...
Értem én, hogy egy ilyen "király" étterem dukál (a királyhoz) az ország vezetőihez, és ezért velük akarnak szerződni. Azt is megértem - még politika sem kell bele, szimpla gazdasági döntés -, hogy a stabil, rendszeres bevételt jelentő megbízó jelentős árengedményben részesül. Igaz, a mostani, felfokozott hangulatban egy ilyen szerződés azért mégis tartalmaz némi politikai állásfoglalást is, de lássuk be: a vevőkörüket alapvetően nem a bérből-fizetésből élők, vagy a bohém nagypapák tömege alkotja... ez is érthető!
Amit nem értek: ha ők képesek erre - háromszázért bablevest, nyolcért ízletes menüt biztosítani -, akkor miért nem kötelező az intézményi élelmezésvezetőknek beiratkozni hozzájuk pár hetes gyakorlatra, hogy meglessék: hogy kell ezt csinálni?!? Demagóg hülyeség, és kapacitás se lenne rá, hogy ők lássák el - ahogy most követelik sokan... de a titkot, a receptet elárulhatnák... legalább a kórházaknak, gyerekintézményeknek!
Persze, ha ehhez feltétlenül le kell rombolni 125 évnyi jó hírt, akkor érthető, ha mégsem áll náluk sorba senki a receptért... Lehet, hogy már nem is dió lapul a csokiöntet alatt, hanem csak simán - ahogy nagyanyám mondta volna - szar van a palacsintában?!?
