Az ötlet – aktív és korábbi sportolók cipőket gyűjtenek a címbeli jelszóval rászorulóknak – remek! Már csak azért is, mert a segítő szándék mindig jó, a nehéz körülmények között élőknek ugyanolyan fontos kéne legyen a sport, hát a cipőn nem múlik majd legalább…

Persze, ettől nem lesz egyszerűbb az életük, hiszen tagdíjakat, védőfelszereléseket továbbra sem tud jórészük fizetni, és a táplálkozásuk sem feltétlenül sportra van beállítva – de ebbe már bele sem merek gondolni. Maradjunk a gesztusnál: az tényleg nagyszerű!

Nem, azon is szemrebbenés nélkül megyek tovább, hogy a hír utánajárása közben felbukkant egy családok éve reklám, meg egy nemzeti konzultációs… Nem is érdekel! (Na jó, azért egy cifra káromkodás volt!)

Én a hírekben hallottam róla, ott nem volt reklám! Az utolsó mondat pedig úgy hangzott: pénteken fogják a begyűjtött cipőket az iskolákban szétosztani a rászorulók között.

Nekem abban a pillanatban gyerekkorom Móra-regényei jelentek meg a fejemben… Gergő, vagy a Kis Bicebóca és társai akkoriban – a hetvenes években – már elképzelhetetlen valóságot jelentettek a legtöbb gyerek számára. Hogy valakinek ne legyen étele és cipője?!? Ez csak a könyvekben létezhetett!

Nos – mára újból valóság lett!

Az akció azért tetszik… Még akkor is, ha így a gondolat végére epébe mártom a tollam: ki és mi alapján fogja eldönteni, hogy melyik gyerek rászoruló az iskolában? Különösen úgy, hogy itt (még) nincs szegénységi bizonyítvány, hiszen a kormány szerint nincs szegény gyerek?

Az Eurostat szerint a 18 év alattiak harmada él mély szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben.

Az uniós statisztikai hivatal adatai alapján az is kiderül, hogy a magyar emberek majdnem kétharmada nem tudja melegen tartani a lakását, nincs mosógépe, és nem képes a váratlan kiadásait kifizetni. 

Az uniós statisztika alapján csak Görögországban, Bulgáriában és Romániában rosszabb a helyzet.

Hallottam róla, hogy egyesek szeretnék átírni a korábbi idők klasszikusait - de nem gondoltam, hogy életre is keltik a történeteket...