Viccország
2018. november 07. írta: MammyPress Média

Viccország

viccorszag.jpgFárasztó napom volt, így csak futólag néztem a híreket... és közben rájöttem, hogy én a világ legszórakoztatóbb országában élek! Most épp azon gondolkodom, hogy melyik legyen a Nap Poénja:

- A kormány nyolcmilliárdos luxusautó beruházása, amelyet a tömeges bevándorlással indokol?

- A MÁV vonatja, amelynek a harmadik mozdonnyal sikerült célba érnie, négy helyett kilenc óra alatt - és az utasok azért nem tudtak még vízhez sem jutni, mert azon az állomáson nincs vízlerakat?

- Kósa mamája, aki 82 évesen pont olyan luxusmotorral ralizik sertéstelepén, mint a kisfia? Persze, mindjárt kettő is van neki - más igényes járművek mellett -, gondolom, arra az esetre, ha disznótrágyába hajtana...

- Talán az, hogy elindult a legújabb nemzeti konzultáció, amely során csekély 4,8 milliárd forintot költ a kormány arra, hogy legyen hivatkozási alap azokra a válaszokra, amelyeket már rég eldöntöttek?

- Esetleg az, hogy bűncselekmény hiányában máris lezárták a "nyomozást" a miniszterelnök vejét érintő lámpa-ügyben?

- Vagy inkább az, hogy a veronai buszbaleset egyik sofőrje csont nélkül kapott jogsit, majd utólag visszakérték, mert rájöttek, hogy mégse kéne?!?

Nem tudom eldönteni, melyik a legjobb poén...

És ez csak egyetlen nap termése - a teljesség igénye nélkül! Ahogy a művelt kínai mondaná: no comment...

A bejegyzés trackback címe:

https://mammypress.blog.hu/api/trackback/id/tr7514357377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kivlov 2018.11.08. 09:26:34

tetszettek volna nem elqrni...

nemecsekerno_007 2018.11.08. 10:16:56

Blogírás helyett tanulhatnál nyelvet v. Programozást. Esetleg több pénzed lenne és nem csak a lyukakat látnád a sajton. Kamaszkorban még elmegy ez a" ki látja nyomorultabban az életet" verseny.

Minden ballib bérretteg 2018.11.08. 11:11:02

@Ma Baker:

Az Index is megírta... A ballib hazaárulók megint beszopták::

index.hu/kulfold/ep/2018/11/07/a_neppart_vezetese_nem_eleg_nagypalyas_az_orban-vita_megoldasahoz/
A LEGERŐSEBB POLITIKAI ÁLLÍTÁSÁT ELSŐSORBAN A FIDESZ KÉRÉSÉRE TÖRÖLTÉK A SZÖVEGBŐL: AZT, HOGY AZ EURÓPAI NÉPPÁRT KIÁLL A LIBERÁLIS DEMOKRÁCIA MELLETT.

citrix 2018.11.08. 11:17:23

A MÁV ominózus útja Pécsre olyan mint a mondókában: Az egyik elment vadászni, a második meglőtte, a harmadik hazavitte, a negyedik megsütötte, az ötödik mid megette :-)

deneskata 2018.11.08. 14:13:34

Nocsak, kedves megélhetési kommentelők.... Ez a blog volt az első a mai munkalapon? XD

nemecsekerno_007 2018.11.08. 14:22:20

@deneskata: Amíg vannak megélhetési rinyálók, addig kesznek megélhetési kommentelők is...

MammyPress Média 2018.11.08. 14:53:11

@nemecsekerno_007: Hát, mit tehetnék: lebuktam! Én is egy megélhetési rinyáló vagyok!
Mondjuk néhány - hasonlóan tényszerű - cáfolatnak jobban örültem volna, de hála neked: legalább az identitásom rendben lesz most már...

Terézágyú 2018.11.08. 15:35:54

Minden jobber segget nyal

kvadrillio 2018.11.08. 15:43:03

.A VOLT SZTK-BAN, AZ ORTOPÉDIÁN, DB-ONKÉNT .13.500 FT-ÉRT ADTAK A FÁJÓ TÉRDEIMBE HYALURON INJEKCIÓT. KÉREM AZ UNIÓS MILLIÁRDOKBÓL RÁM ESŐ FEJKVÓTAPÍÍZ RÉSZEMRE TÖRTÉNŐ KIFIZETÉSÉT VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁSKÉNT ! HAMÁÁÁÁR AZ ELEKTROMOS GÉPKOCSIT VÁSÁRLÓK(MEG EGYÉB FELSOROLT EGYEDEK...) IS KAPNAK UGYEHHHH !!!!!

EGYÉBKÉNT ÚGY BASZOM A SZEMETES VÖDÖRBE A LEVELEDET, HOGY CSAK ÚGY ROBBAN !!! :o)))
süti beállítások módosítása