Fárasztó napom volt, így csak futólag néztem a híreket... és közben rájöttem, hogy én a világ legszórakoztatóbb országában élek! Most épp azon gondolkodom, hogy melyik legyen a Nap Poénja:
- A kormány nyolcmilliárdos luxusautó beruházása, amelyet a tömeges bevándorlással indokol?
- A MÁV vonatja, amelynek a harmadik mozdonnyal sikerült célba érnie, négy helyett kilenc óra alatt - és az utasok azért nem tudtak még vízhez sem jutni, mert azon az állomáson nincs vízlerakat?
- Kósa mamája, aki 82 évesen pont olyan luxusmotorral ralizik sertéstelepén, mint a kisfia? Persze, mindjárt kettő is van neki - más igényes járművek mellett -, gondolom, arra az esetre, ha disznótrágyába hajtana...
- Talán az, hogy elindult a legújabb nemzeti konzultáció, amely során csekély 4,8 milliárd forintot költ a kormány arra, hogy legyen hivatkozási alap azokra a válaszokra, amelyeket már rég eldöntöttek?
- Esetleg az, hogy bűncselekmény hiányában máris lezárták a "nyomozást" a miniszterelnök vejét érintő lámpa-ügyben?
- Vagy inkább az, hogy a veronai buszbaleset egyik sofőrje csont nélkül kapott jogsit, majd utólag visszakérték, mert rájöttek, hogy mégse kéne?!?
Nem tudom eldönteni, melyik a legjobb poén...
És ez csak egyetlen nap termése - a teljesség igénye nélkül! Ahogy a művelt kínai mondaná: no comment...