Fura egy ország a miénk… Például a legtöbb embernek halvány lila gőze sincs arról, hogy mit is jelent a Mindszentek ünnepe! Nem nagyon vannak tisztába vele, hogy kit vagy mit, és miért ünneplünk ezen a napon (vagy egyáltalán melyiken!).
A magyaros vérmérsékletnek köszönhetően a szentek felsorolása ugyan sokak számára sikerül „csípőből”, ha épp félremegy a kalapács, miközben egy szöget ütne be valahova, de az ehhez hasonló alkalmak említésén kívül szentjeink nem igazán szerepelnek a köztudatunkban. Kivétel ez alól Szent Miklós – de rá leginkább csak a kereskedők tekintenek szentként, a többiek inkább Mikulás bácsi néven emlegetik az Öreg Ajándékhozót. De erre még visszatérünk…
Ehhez képest szentéletű honfitársaim jókat szentségelnek azon, hogy „Magyarországon nincs „helóvin”, mert itten halottak napja van, meg Mindszentek”! Maximálisan tiszteletben tartom mindenki hitét és elfogadom, hogy van, aki beéri azzal, hogy november első napján megünnepli Mindszenteket és másnap gyertyát gyújt halottjainak emlékére, mert az bizony november második napján van. De hogy miért zavarja őket, ha ezek előtt egy nappal nem sírva vigad a magyar, hanem jelmezben, töklámpással a kezében?!?
A pogány hagyományoknak megfelelően a legtöbb ünnep (meg amúgy: minden nap) már előző napon, napnyugtával kezdődik (lásd: Szenteste!). A sötétséggel kezdődik a nap születése, és a sötét téllel veszi kezdetét az új év. Ez volt a pogány – avagy az ősi kelta – Samhain ünnepe, amelyre aztán a kereszténység rátette kezét és így vált Minden szentek ünnepévé. És amelyet az angolok úgy emlegetnek, hogy „all hallows' evening”, ami magyarul szimplán „minden szent estéje” jelentéssel bír. Vagyis miközben torkot ragadva féltik hagyományaikat sokan: ugyanarról beszélünk! Csak ahogy időközben a magyarok is már csak „mindszenteknek” mondják, úgy ez az angolszász területeken halloween-ra egyszerűsödött.
Bármely vallást, hitvilágot nézünk: ennek az időszaknak a lényege, hogy ilyenkor a legvékonyabb a fal a két világ között! Ezért – ki-ki hite és ízlése szerint – ilyenkor emlékezik meg elhunyt szeretteiről, esetleg ilyenkor próbál szellemet idézni. Vagy épp elűzni – aminek (talán a Busójárás hazájában nem kell külön magyarázni) egyik módja, hogy rémisztő külsőt öltünk…
Megjegyzem: mindez már a kereszténység térnyerése előtt így volt, az ókori Róma még tutira nem az amcsikat majmolta ezzel! De ha már amerikai szokások utánzásánál tartunk, akkor térjünk vissza a mi jó öreg Mikulásunkhoz, aki Szent Miklós napjának előestéjén (nahát!) látogatja meg a jó gyerekeket – legalábbis: mifelénk! És van zsákjában minden jó: cukor, dió, mogyoró! Amerikában azonban karácsonykor ő hozza azokat az ajándékokat, amelyeket nálunk hagyomány szerint a Jézuska, illetve Erdélyben az Angyalka hoz a fa alá. Csakhogy a filmek – és némi kereskedelmi érdekek – hatására ez mostanra teljesen megkavarodott, így a gyerekek már kétszer várják, hogy egész évi jóságuk elnyerje méltó jutalmát – ami azonban valóban szembe megy az itteni hagyományokkal. Ehhez képest mégsem hallom, hogy „márpedig Magyarországon a Jézuska hozza...”! Pedig nem tökre, hanem tönkre teszi mindazt, amit Szent Miklós története jelenthetne… (és a családi költségvetést is - kivéve, ha apa egy játékbolt tulajdonosa!)
Szerte a világban – például a kifejezetten vallásos Mexikóban, Brazíliában, de akár a Távol-Keleten is – vigasságokkal, utcabálokkal segítik a gyász feldolgozását, halottjaik elengedését… Persze: lehet ragaszkodni a sírok feletti síráshoz is, ami ezeken a napokon a temetők környékén zajlik, az amúgy is elég könnyfakasztó! Ha valaki úgy érzi, hogy ebből nem kér – miért ne faraghatna egy tököt, vagy épp miért ne érezhetné jól magát egy jelmezes Halloween buliba?
És legfőképp: ki döntheti el, hogy Magyarországon van-e ilyen, vagy sem? És mi alapján? Persze: ha megtanulnánk, hogy az ünnepeinket mi éljük meg, és ne kifelé mutassuk – talán el tudnánk fogadni, hogy nem vagyunk egyformák, és nem is ünneplünk egyformán.
De akkor már talán nem is lehetnénk magyarok…
