Köszönöm, hogy már az első számoktól kezdve bekerültem egy időhurokba, és újra tizenéves tininek érezhettem magamat. Nem csak egyszerűen a kort idézted meg, de úgy ugráltam és énekeltem, mintha tényleg fiatalabb lennék bő három évtizeddel…

Köszönöm, hogy negyven éve hallgatom a dalaid, és még mindig ugyanazt érezhetem alattuk, mint egykor...! Mert - és ezt is köszönöm - csinálhattál akárhány olyan dolgot az életbe, amitől kerekedett sokunk szeme: a színpadon ugyanaz a fickó voltál mindig! (Kicsit azért pofátlanságnak tartom, hogy te látszatra sem öregszel, miközben nekem már iskolás az egyik unokám - de legyen!)

És köszönöm, hogy néhány órára feledhettem a közélet, de különösképp a kampány mocskát, és hogy a rock az volt a színpadon, aminek lennie kellett: vélemény, asztalra csapás, társadalom-kritika - és nem agymosás vagy kampány duma! Bevallom, kicsit féltem koncert előtt, hogy a másnapi választás meghatározza majd a hangulatot - de teljesen alaptalan volt, amivel - tudom, nem nagy érdem, de - legmélyebb tiszteletemet vívtad ki!

Szenzációs este volt, csodálatos színpad, látvány, fények, a hang is a helyén volt… Profi volt minden, méltó négy évtized munkájához! És néhány számra - hogy csak a Dsida-verset említsem - bizony a lúdbőr is jegyet váltott…

Az egyetlen, ami nekem fura volt, az két-három dal megváltozott dallama, de ezt bőven kompenzálta a hangulat!

Ja igen: és az időutazás mellékhatásaként most izomláztól sajog minden porcikám!!! Igen, erről csak te tehetsz… Hiába, negyven év az negyven év, ha rajtad nem is fog az idő!

Köszönöm az estét, az izomlázat - és ezt a negyven évet!