MTVA - kontra viszkető tenyér
2015. április 19. írta: MammyPress Média

MTVA - kontra viszkető tenyér

Hol a szólás szabadságának határa?

Felháborít, ami az MTVA-nál zajlik, akár pénzügyi vonatkozásban, akár a hírek tálalását nézem – mindenhogy! Hosszan háboroghatnék is miatta, de felesleges: változtatni aligha tudnék a dolgokon, és bizonyára akad, akinek ez pont így jó… Én pedig: élek a távirányító biztosította szabadságommal.

Persze, ettől az a tény, hogy közpénzből – vagyis az én adóforintjaimból is – finanszírozzák mindezt, és ráadásul az egészet a köz szolgálatának tartják – bosszant, de hát nem ez az első dolog ebben az országban, hogy deklaráltan kizárnak egy közösségből, mert másként gondolkodom, így polgár sem vagyok, meg hazafi sem, és még sorolhatnám…

Ma azonban attól hangos az internet, hogy az MTVA egyik hírolvasóját bántalmazták.

– Most hazudj! – kapta az intelmet, mikor meggyőződtek róla, hogy igen, ő az, aki a híreket tálalja.

Nem állítom, hogy sosem éreztem egy-egy bődületes baromság hallatán magam is tenyérviszketést… így az indulatot valahol megértem. A tettet azonban… Márpedig elsősorban az kellene, hogy megkülönböztessen az állatoktól, hogy ösztönös indulatainkat tudatunk kordában képes tartani.

Hogy nem szeretem az erőszakot – az egy dolog! Annál inkább nagy tisztelője vagyok azonban a szólás- és a vélemény szabadságának, amely ha kissé megtépázva is, de még létezik, és egyetlen valós vívmánya a rendszerváltásnak.

Általában igyekszem minden kérdésben elegendő információt gyűjteni ahhoz, hogy saját véleményem lehessen, amelynek – végtére is: újságíró volnék – hangot (na jó: betűt) is adok ugyan, de soha nem rákényszerítve az én véleményemet másokra: sokkal inkább arra ösztönözve mindenkit, hogy gondolkodjanak, és igyekezzenek önálló véleményt alkotni mindenről – tiszteletben tartva, hogy mások esetleg más szemszögből látják a világot.

Csak azt nem tudom. hogyan tehetem ezt meg akkor, ha fennáll a veszélye, hogy ezért a saját véleményért büntetés jár, akár fizikai bántalmazás is… Merthogy én vállalom, ha érvekkel nem tud valaki vitába szállni velem, és bemos egyet, mert ő másképp gondolkodik – így jártam, a tette pedig őt minősíti.

De hogy biztassak ezek után bárkit arra, hogy gondolkodjon?

Nem kedvelem Borsa Miklóst. De most egy kicsit Borsa Miklóssá váltam: én így látom a világot! S ha nem tetszik: hát üssetek, de arra a kis időre már csak így maradok…

A bejegyzés trackback címe:

https://mammypress.blog.hu/api/trackback/id/tr257380692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása