"Eljön testedért, eljön a lelkedért" - nos, az enyémet el is vitte... És egy pillanatra újra az a tinilány voltam, a Dési Huberből, akinek a nyolcvanas évek elején kisorsolták a tagságiját... Vikidál Gyula frissen levágott hajából egy tincs - ez volt a jutalom!
Mióta először hallottam, azóta imádom a hangját! Ma is az ország legjobb énekesének tartom, de azért neki is volt fénykora, önmagához képest - legalábbis: csütörtök estig ezt gondoltam! De ezen az estén - a Mobilmániával - újra azt a hangszínt hallottam, újra azt a rajongást éreztem, mint anno, harminc évvel ezelőtt!
Megszűnt kor, idő, eltűnt a közönség többi része... Nem megmutatni akarta, hogy "mit tud", mint az manapság szokás - "csak" énekelt! Minden ízében, minden porcikájában! És nem is létezett más, csak ő, meg én, meg a dal... bármit is énekelt ezen az estén!
A Szegény Magyarország alatt is futkosott a hideg rajtam, az Utolsó cigarettát is rég hallottam így... Teljesen elvarázsolt! Persze, az se volt egy hátrány, hogy a zenekar is igen jó formában érkezett! Hogy stílusos legyek: általában "Nem adom el a lelkem senkinek"! De ha Vikidál Gyula énekel - hát vigyék! Bánom is, ha épp a Pokolba tart!
Az este néhány pillanata: https://plus.google.com/photos/107712638297178242297/albums/6032204484087166177
