Azt is csak csendben jegyzem meg, hogy – bár a versenyző már korábban ismerté vált –szombaton volt a döntő, azóta immár vége az egésznek, mégis most, szerdán, még mindig ezzel van tele az összes fórum és közösségi portál!

Jó kis üzenet a médiának, hogy igen, van rá igény... Mert ez érdekes, ez foglalkoztat, errő beszélnek! A szakállas nőről... Na persze, nem a teljesítményéről, hanem a személyéről! Bár utolsó emlékeim szerint ez nem egy szépségverseny volt, és nem egy sport, ahol szigorúan más feltételekkel indulnak hölgyek és urak, ezért nagy jelentőséget kell kapjon, hogy kit hova sorolnak... Nem, ez egy nemi identitástól, szexuális vonásoktól független énekverseny volt, ahol a dalok versenyeznek, méghozzá a tálalás függvényében.

Így lehet, hogy egy közepestől épp csak egy kicsit jobb dal - jól tálalva - akár meg is nyerhette a fesztivált, míg egy jó dal, jó előadóval, de kicsit mesterségesen tálalva becsúszott ötödiknek!

Mert igen, kéremszépen, tessék egy kicsit hunyorítani, és csak a szemeket nézni, nem szakállat, nem bőrszínt, nem nemzetet - akkor látszani fog, hogy mi volt a különbség, és mi az, amiben tényleg jobb volt a külsőre fura díva! Ő ugyanis érezte azt a dalt, amit énekelt, mi több: nem csak érezte, de elő tudta úgy adni, hogy én is érezzem! Úgy. hogy amikor még nem értettem a szöveget (nem értem a beszélt angolt), és még a dal címét sem tudtam, akkor is értettem, hogy miről szól! Ehhez képest a - szexuálisan ránézésre jobban besorolható, nagyon profin kiálló, jó dalt választó - magyar versenyző hiába énekelt hibátlanul, és hiába volt nagyon profi néhány mozdulata, mint például a székdobás - nem belőle fakadt, mert nemhogy bennem, a nézőben, de még önmagában sem gerjesztett akkora indulatot, amely ezt alátámasztotta volna. Jó volt a koreográfia, ott ezt kellett tegye, és profin tette is! Mert mondták... vagy mert így találta ki... de nem mert ezt érezte!

Ezek a kis apróságok számítanak, sokszor jobban, mint maga a dal! És nem az, hogy ki kivel bújik ágyba, vagy milyen ruhát vesz fel, esetleg mekkora a szakálla...

Babits Mihály: A második ének (1928)

Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.