Drága Miniszterelnököm!
2012. július 14. írta: MammyPress Média

Drága Miniszterelnököm!

nemzeti-konzultáció-590x393.jpgDrága Miniszterelnököm!

Köszönöm, hogy időt és energiát nem kímélve vetted a fáradtságot, és ha nem is személyesen, de legalább egy videóüzeneten keresztül elmondtad, hogy mi is a helyzet mostanában! Bevallom, én annyira nem ragaszkodnék ehhez, mert itt vannak a kölkök, meg a meló, nem sok időm van ilyesmire és lassan netre sem telik már – és egyébként is beérném azzal, ha szétnézve az országban azt látnám, hogy minden rendben van. Tudod az egyik kamaszom szokta magyarázni, hogy mennyi mindent pakolt már a szobájában, de mégis mindig kupi van nála és még nem láttam porszívót a kezében. Pedig a jó munkát és a jó bizonyítványt nem kell magyarázni, látszik az eredménye…

De a lényeg, hogy örülök, hogy láthattalak, és láthattam, hogy te jól vagy! Én sajnos nem annyira, így hiába is tudnék visszaküldeni egy videóválaszt, azon csak az aggodalmat látnád az arcomon. Mert lehet, hogy onnan nézve rendben lesz a nyugdíjam, de innen most úgy tűnik, hogy ha minden gyerekem bevállal majd heti egy napra, akkor minden másnap kapok majd enni. Rendben, tudom, szülhettem volna még hármat, akkor minden napra jutna egy tál étel… de hát az az igazság, hogy sem az előző kormányzásod idején, sem most nem érzékeltem, hogy ezt az állam tényleg szeretné: hiszen a családi pótlék, amivel a társadalom járul hozzá a létszámnövekedés okozta pluszköltségekhez egyetlen forinttal sem változott, miközben a pelenkák ára ugyanabban a ciklusban duplázódott. Béremelés az volt felénk is, mert képzeld, a múltkor a férjem hazahozta a fizetését és leejtette a borítékot. A víz kivert, de sikeresen felemeltük, és szerencsére hiánytalanul benne volt minden. Majdnem pont annyi, mint 3 évvel korábban, éppen csak egy kicsit kevesebb, és csak egy kicsit kellett többet dolgozni érte. De hát válság van, tudjuk mi azt… Hogyne tudnánk, mondták a tévében is! Hogy a bankoknak most nagyon rossz. Az enyém biztos kivétel, mert ott nincs változás, 490 Ft-os havi díj, ahogy hirdették. A többit legfeljebb utólag tudom meg a bankkivonatról, mert arról nem beszélnek. Pénzforgalmi jutalék, kártyahasználat, kezelési- és postázási költségek… nem, a bankadót nem nevesítették, azt ők fizetik. Mi csak azt biztosítjuk, hogy legyen miből nekik adózni. A kezelési költség pedig gyógyítja őket, bizonyára. A kivonatot pedig nem kell olvasgatni – pénz úgysem marad a számlán, a többi meg nem érdekes.

Ez a Brüsszel gyerek azonban nagy kópé lehet, hogy így mindig be akar szólni neked, örülök, hogy nem hagyod! Én is beszóltam a szomszédasszonynak, hogy csalja az ura, igaz, azóta nem hoz át süteményt. De mi szurkolunk neked! Az a kis pénz, amit ez a Brüsszel fiú bedobna a közösbe, nem fog hiányozni, hiszen itt úgy is minden rendben van. Nem örül a döntéseidnek, de ne foglalkozz vele. Elég, ha mi örülünk! És mi örülünk, hiszen minden az akaratunk szerint zajlik. Most is konzultálsz velünk, hogy tudjad, mit szeretnénk… Ez jó! Kicsit zavar, hogy az én véleményemre nem vagy kíváncsi, mert ez a harmadik nemzeti konzultáció, és én még egy kérdőívet sem kaptam meg. Már majdnem azt hittem, hogy haragszol rám, mert nem csatlakoztam a kétharmados többséghez. De te biztos nem tennél ilyet, hiszen tudod, hogy nem a kétharmadnak, hanem a háromharmadnak, vagyis az egész országnak vagy az atyja! És ez a plusz harmad ráadásul többen van, mint maga a kétharmad… Bonyolult ez a matematika, ne is foglalkozzunk vele! Lényeg, hogy ha épp nincs pénzed, hogy kihúzd elsejéig, akkor hagyd inkább ezt a levelezősdit, mert egy csomó pénzbe kerül, és a többség nem is biztos, hogy átlátja, miért kérdés, hogy emeljétek-e a minimálbért, például. Mert naná, hogy igen – hiszen több lesz a pénzük, csak azt nem sejtik, hogy a megemelkedett járulékteher miatt esetleg még kevesebb lesz a munkahely! Amiről nem is meséltél, pedig jó lett volna hallani, mert úgy tűnik, érintettek leszünk.

Külön örülök, hogy emlegetted a középosztállyal kapcsolatos sikereket. Én sokáig hiába kerestem őket, mert hirtelen láthatatlanok lettek. Már kezdtem azon gondolkodni, hogy ez a fogalom nem azokat takarja-e, akik mostantól 16 évesen, tanulmányaik közepén kerülnek ki az iskolából, de aztán megvilágosodtam. A középosztályt azért nem láthattam, mert az én vagyok. Akinek még vannak álmai, tervei, még néha hozzájut egy pici kikapcsolódáshoz, még kifizeti az osztálypénzt a suliba – de már egyre többször nem tudja, mit eszik másnap, egyre többször fizeti késve a rezsit, és egyre többször nem érti, hogy miért lett hirtelen luxuscikk a cipő a lábára.

Hát ezek mennek mostanában felénk, meg a végrehajtók, de ők már többnyire üres kézzel. Ha a következő üzenetedre nem válaszolnék, akkor lehet, hogy már az internetre sem telik. De nem panaszkodom. Ha erre jársz, nyugodtan ugorj be hozzánk, ha kolbászra nem is fussa már, de egy zsíroskenyérre hagymával még mindig a vendégem vagy. A többit pedig megbeszéljük majd a szavazófülkében! Már ha meghívsz még…

Legjobbakat kívánva neked, ahogy te is csak a javunkat akarod, üdvözöl:

Mammy



Ez az írás az http://www.ellenszek.hu/ oldalán jelent meg.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mammypress.blog.hu/api/trackback/id/tr296386995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

169889 2012.07.14. 13:47:41

Láthatóan nem csak az akkumulátorokkal van ott baj.

58395 2012.07.14. 19:01:02

Ja én is azt hiszem, hogy csak az akku a jó, az összes többi alkatrésszel nagy bajok vannak....A processzor ment gajra...:-)))
süti beállítások módosítása