Megszoktam, hogy folyamatosan felhívják a figyelmem, hogy kutyák várnak gazdára, kiket hamarosan elaltatnak. És sajnos olyan világot élünk, hogy tényleg elkél a figyelmeztetés: fagypont alatt van odakint, és sokaknak az utca az otthonuk. Hajlamosak vagyunk ilyesmikről megfeledkezni, miközben meleg otthonunkba érkezünk, ahol családunk vár, barátokkal csinálunk programot, és igen, van ezer probléma és feladat, és nincs idő, se pénz – hát nem baj, ha néha-néha(?) valaki az orrunk alá dörgöli: legfőbb feladatunk „embernek lenni, minden körülmények között”!

De ma egy összevert arcú, két év forma kisgyerek képét tették elém, mondván: osszam meg, ha én is a gyermekbántalmazás ellen vagyok!

Elszörnyedtem… Tényleg itt tartunk? Fel kell hívni az emberek figyelmét arra, hogy ezt elutasítsák??? Milyen társadalom az olyan, ahol ehhez külön kampány kell? És mi van a kislány jogaival: nem érte még elég megalázás? Muszáj, hogy mindenki őt bámulja ahelyett, hogy tenne valamit?

Gyerekek százai élik át ezt naponta! És mindenki lesütött szemmel hallgat, tétlenül néz és eltűr! Tudom, mert benne éltem! És azóta is naponta szembesülök vele: nem, a családvédelemben sajnos nem volt rendszerváltás! Hiába az új törvények, az alapítványok! Ott, ahol tényleg szükség lenne, mert a szülők részegen, drogosan, elmebetegen, szóval és tettel egyaránt agyongyötörnek gyerekeket, ott még mindig nincs védőnő, tanár, szomszéd, aki tenne ellene! És ha hajlandó is lenne tenni valamit: nem igazán tud mit tenni, mert nincs eszköz, mert az emberek többsége nem is tudja, hova fordulhatna, akik pedig munkájuknak köszönhetően tudják, azok meg sokszor nem mernek lépni, mert félnek a szülőktől, féltik a biztonságukat! Sajnos nem alaptalanul...

Azt hiszem, nem egy szerencsétlen kislány képével kéne reklámozni, hogy mindez nem helyénvaló. Inkább azt kellene terjeszteni, hogy mit lehet tenni ellene…