Rémhírgyár
2020. május 14. írta: MammyPress Média

Rémhírgyár

hirek.pngSzeretnék én is rémhírterjesztő lenni! Egyrészt ez most nagyon "trendi", másrészt akkor végre elmondhatnám én is a kedvencem rémhíreimet:

– Hogy "portyázás" közben lélegeztető gépek helyett tulajdonképpen használhatatlan légzéssegítőket vásároltak a kormány állítólag szakértő emberei, súlyos milliárdokért

– Hogy a rendőrök elhurcolnak embereket, mert leírják a véleményüket

– Hogy előállítanak, majd rabosítanak egy mozgássérültet egy Facebook-bejegyzés miatt, bűnjelként lefoglalják többek között a telefonját, majd egyedül sorsára engedik a kapitányság előtt!– Hogy az ország új ellensége az óvodások alvójátéka...

– Hogy egy nagykövet pedofil ügye az csupán enyhe bűncselekmény, ezért vészhelyzetben nyugodtan lehet tárgyalás nélkül is ítéletet hozni!

– Hogy természetesen egy pedofil nagykövet csupán felfüggesztett börtönt kap tettéért...

– Hogy a kórházakból hazaadják meghalni a betegeket, mert majd talán egyszer kell az üres ágy!

– Hogy mondvacsinált indokkal kirúgnak egy kórház igazgatóját, miközben az állítólagos hibát az követte el, akit a helyére ültetnek

– Hogy már a keresztvizet is leszedték a főpolgármesterről egy idősek otthona kapcsán, de még egyetlen szó sem esett az intézmény vezetőjéről!

– Hogy a kormány tagjai folyamatosan elégedetten nyugtázzák, milyen sokaknak segítettek ezekben a nehéz időkben, miközben emberek ezrei maradtak hónapokra egyetlen fillér bevétel nélkül!

Szóval: ilyen, és ehhez hasonló rémhíreket szerettem volna terjeszteni…

Jó lett volna! De tényleg...

Csak hát... ezek tények!

A bejegyzés trackback címe:

https://mammypress.blog.hu/api/trackback/id/tr6215691098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a nagy hohohorgász 2020.05.14. 12:43:59

Te már jó rég óta rém hír terjesztő vagy még sem csuktak le.