És remekül csináljuk!
Mostanra már ott tartunk, hogy ők tehetnek a vírusról, az összes járványügyi intézkedésről, arról, hogy nincs tartalékunk, hogy felvásárolják a boltokat, hogy szar az egészségügy, szar a kormány, amit persze ők szavaztak a nyakunkba…
Ma már arra se kapta fel a fejét szinte senki, amikor egy 90 éves nagymamát megkéselt és kalapáccsal agyonvert az unokája – pedig ő otthon volt! Persze, lehet, hogy előtte mászkált kicsit és akkor megérdemelte… Nem?
Olyan brutális fröcsögés folyik az idősebb korosztály felé, ami önmagában halálos lehet számukra! Na ja, de akkor nem kell nyugdíjat fizetni, és több szabad időpont lesz a dokinál – tiszta haszon, ugye?
Ha nekem azért forog ettől a gyomrom, az meg az én bajom! Pedig még csak ötven leszek, még van pár évem, amíg talán élhetek – már ha nem irkálok ilyen hülyeségeket! De sajnos én már csak ilyen vagyok…
Igen, én is tisztába vagyok vele, hogy rájuk nézve a legveszélyesebb ez a járvány (is, meg az influenza is – van, hogy egyetlen hónapban ötezer áldozata volt, csak az megszokott!), szóval védeni kell őket, otthon tartani.
Tegyük egy percre félre, hogy szüleinkről, nagyszüleinkről beszélünk, mert úgy tűnik: ez már nem számít! Tegyük félre, hogy többségük túlélte a világháborút és az utána jövő rendszereket, ötvenhatot, hatvannyolcat, fel- és időnként újraépítettek egy országot, történetesen a mienkét, méghozzá: nekünk! Talán nem tökéletesre, de kihozták, amit ki lehetett…
Most viszont ott ülnek egy lakásban (szerencsés esetben ott, és nem utcán, vagy egy otthonban), félredobva, mellőzve. Ledolgoztak egy életet, és többségében annyit kapnak cserébe, hogy ne halljanak éhen. Akinek van családja – és még mellettük van – azok sem akarják terhelni a fiatalokat, hiszen tudják, ők már végigcsinálták: van bajuk elég! Nem akarnak teher lenni… De létezni szeretnének, csakhogy minden azt sugallja: ők már nem kellenek! Rájuk már nincs szükség!
Nem véletlen, hogy azok az idősebbek tudják magukat jól tartani tovább, akiknek van például egy kis kertjük: azt rendben kell tartani, gazolni kell, öntözni kell, ha jószág is van: etetni kell – vagyis minden nap érezhetik, hogy valahol még szükség van rájuk!
Akinek nincs kertje, az szerencsés esetben felfedezheti magának ezt az érzést másként, vagy találhat értelmes elfoglaltságot, hobbit, időtöltést, társaságot, ahol érezheti, hogy még él, és feledteti a folyamatos elmúlás tényét!
Erre jön egy vírus, ami még ezt is elveszi tőlük! Mintha kifejezetten rájuk vadászna…
És ráadásként egyetlen pillanat alatt ők lettek az elsőszámú közellenség!
Jut eszembe: két fröcsögés között megkérdezte már valaki, hogy miben segíthet nekik? Vagy elég, ha otthon marad, és csendben belepusztul vagy az éhezésbe, vagy az ellátatlanságba – vagy csak abba, hogy ő itt már nem kell...
Tényleg azt gondolod, hogy ezek mellett egy vírus ijesztő lehet számukra?
