Igen, egy pillanatra elhittem, hogy létezik Magyarországon valami Ellenzékféle! Egy pillanatra feledni tudtam, mit az elmúlt nyolc évben tettek, vagy amit tenniük kellett volna… Egy pillanatra megfeledkeztem arról, hogy vagy ENNYIRE alkalmatlanok, mint azt a választások idején demonstrálták, vagy ennyire agyafúrt számítók, és fütyülve az ország érdekére: egyik sem vállalja, hogy egy választási győzelem után végleg belebukjanak a helyreállításba! Nem mintha a kormány hagyott volna nekik esélyt a győzelemre – de az egy másik történet…
Egy pillanatra hinni tudtam abban, hogy lehet változás! És ez egy fontos pillanat volt, mert megmutatta ország-világ előtt (na jó, de legalább az internetről tájékozódóknak), hogy a király meztelen: igen, itt lehet képviselőt ütni a biztonsági őrnek, a köztévé lehet egy ember magántulajdona, amit közpénzből működtet, magánsereggel védhet. Úgy, hogy oda a rendőr se mehet be. Megmutatta, hogyan zajlik a törvénykezés (ha én egyszer azt mondom, akkor az lesz és kész), hogy vannak, akik minden törvény felett állnak és bármit megtehetnek, mindenki más csak azt, amit ők megengednek… Hogy mindenre lehet a válasz egy cinikus képenröhögés – csak mert megtehetik! És még örülhetünk, ha csak röhögnek…
Jó, hogy ezt megmutatták! Jó, hogy aki élőben követte az eseményeket, vagy aki visszanézi a felvételeket, az láthatta mindezt – csakhogy ezek többsége ezt eddig is tudta, legfeljebb megerősítést nyert bennük. Vagy legfeljebb azt mutatta meg számukra, mennyire minden képzeletet felülmúlóan nagy a baj…
És most?
Most kijöttek azok, akik bementek az MTVA székházba, elcsitították a tömeget... Ma már nem lesz különösebb tüntetés, mindenki készülődhet tovább a karácsonyra – ha van még miből és még van kinek!
Hogy mi változott? Semmi!
Egy pillanatnyi reménysugár, ami – karácsonykor miért ne hihetnénk a csodákban – azt sugallta: lehet változás! Van remény! Hiszen lám: összefogtak a pártok, együtt teszik a dolgukat!
Tényleg csodás – és sajnos tényleg csodaszámba menő! Eddig hiába mondtam, hogy valóban összefogni kell, de ez nem azt jelenti, hogy ugyanaz kell legyen az értékrend, nem azt jelenti, hogy mostantól kézakézben sétálgasson a DK és a Jobbik aktivistája – hanem hogy egy közös cél érdekében kéne dolgozni: az országban a működőképesség és a demokrácia helyreállításáért. Pusztán azért, mert másképp nincs létjogosultságuk: a diktatúrának nincs szüksége ellenzékre, pártokra – legfeljebb biodíszlet gyanánt!
Volt egy pillanat… Az emberek ezrei az utcán, az advent és a mínuszok ellenére – miközben az összes ellenzéki párt együtt tesz valamit, ami akár működhet is! Jó volt egy pillanatra eljátszani a gondolattal, hogy történhetnek itt most Nagy Dolgok, amitől helyreáll a rend…
– Csak békésen, erőszakmentesen…! – hangoztatták a képviselők. Igen, jó lenne így, én is ezt vallom, gyűlölöm az erőszakot! De sajnos ez arra is kevés volt, hogy újabb ráncokat varázsoljon A Homlokra! Amíg az emberek az utcán tüntettek, a képviselők pedig a TV székházában, amíg a biztonság őrei országgyűlési képviselőt vertek és mentőt tartóztattak fel, addig a Vezér hol a Vidi meccsén szurkolt a győzelemért, hol afrikai emberek gondjait vette Bécsben a nyakába…
Tényleg van még gondolkodásra képes ember, aki elhiszi, hogy békésen, törvényes, demokratikus eszközökkel lehet itt változtatni valamit? Békésen, miközben (bocsánat, de) szarnak a fejére? Törvényesen, azokkal szembe, akik a törvény felett állnak? Demokratikusan, egy diktatúrában, ahol csak az történhet, amit a Vezér jóváhagy?
Volt egy pillanat… igen…
Elmúlt!
