Nem érdekel, hogy ezrek, százezrek, vagy milliók vesztek oda a koncentrációs táborokban – mert az Egy is sok, a Tíz már rengeteg, és az összes többi adat olyan érthetetlen borzalom, amit emberi agy – és lélek – képtelen felfogni is, nemhogy feldolgozni! Az erről szóló megemlékezéseket én mégis erőltetettnek, és feleslegesnek éreztem sokáig, és több okból is zavart!

• Zavart mert azt gondoltam, akik túlélték, vagy akik szerettei odavesztek, azoknak minden ilyen megemlékezés letépi a sebet! Ami gyógyulni biztos nem fog, de enyhülhetne talán… mert az is kellene a túléléshez!
• Zavart, mert nem csak Auschwitzban pusztított az embertelenség! A munka- és haláltáborok a „győztes Szovjetunió” földjét is vérrel öntözték, de Recsk kőbányája sem szanatóriumként funkcionált… Hosszan lehetne sorolni, vagy akár megkérdezhetnénk: mit szól a kérdésről az apacsok vagy a navaho indiánok egy-egy leszármazottja… Miért csak ez a borzalom élvez ilyen kiemelt figyelmet?
• Zavart, mert mindenki csak a sárga csillagról beszélt! Voltak ottan más színek is… Hurcoltak oda cigányokat, homoszexuálisokat, bűnözőket is például. Hogy értük nem kár? És hol húzzuk meg a határt? És ki döntötte el, hogy ki milyen színű csillagra érdemes? És hogy az valóban „jár neki”, vagy csak a szomszédja épp igényt tartott a lakására?
• És zavart, mert minden alkalommal szembesített engem az emberiség bűnével! Engem, aki világ életemben gyűlöltem az erőszakot! Aki mélységesen elítél mindent, ami az embernek árt, és aki semmilyen párt, intézmény mellett még nem szólt, csak az ember, az emberiesség érdekében? Nem is éltem akkor még! Miért engem vádol?!?

A Saul fia című film egyik főszereplőjétől érkezett egy válasz… Röhrig Géza – Saul megformálója – így nyilatkozott:

Optimizmusra semmi okunk, a gépezet tovább működik, csak rafináltabban. Auschwitzot nem az akkori szélsőjobb csinálta, hanem azok, akik a Nagykörúton nyugodtan sétáltatták a kutyájukat, miközben sárga csillagos embereket tereltek a gettóba. Konszolidált polgári életet élő emberek, köztük ügyvédek, orvosok semmilyen szolidaritást nem mutattak fel, inkább behúzták az ablakaikon a függönyöket. Nem azoktól kell a legjobban tartani, akik ma ócska, helyesírási hibáktól hemzsegő uszító kommenteket írnak a site-okon, hanem attól a hallgatag többségtől, amelyik szemet huny. Azoktól a járókelőktől, akik akkor nem voltak szolidárisak a zsidókkal; mint ahogy ma nem azok például a cigányokkal vagy a menekültekkel.

És amikor azt olvasom, hallgatom a hírekben, hogy ezrek kerülnek utcára, mert becsődölt a hitelük, hogy sorsukra váró embereket éheztetnek a tranzitzónában, és akinek odavetnek valamit, az nem oszthatja meg szeretteivel… Amikor hallgatom, hogy nyilatkoznak a kormány emberei azokról, akik egyáltalán még gondolkodni mernek… Amikor szembesülök vele, hogy már nem csak az az ellenség, aki ellentmondani mer, de az is, aki nem elég hangosan ért egyet…  – akkor azt gondolom, hogy tévedtem: nem, nem volt elégszer az arcunkba nyomva mindaz a borzalom, ami akkor történt! Mert itt kísért a szele… Az a butaság, gonoszság, kegyetlenség, ami akkor ezt lehetővé tette, az most is itt él velünk, és egyre nagyobb teret hódít magának!

És úgy tűnik, ma sincs, aki szót emelne ellene, aki megállíthatná – mert mindenki csak lesüti a szemét és behúzza függönyét!

A történelem egy folyamat! Az iskolai tankönyv egy-egy mondata évtizedeket ölel akár magába. Nem úgy kezdődött, hogy egyszer csak megfújtak egy kürtöt, és másnap vonatra rakták a zsidókat, vagy elvitték az embereket a Gulagra! És naponta érzem, hogy ez az erősödő közöny, ez az elsöprő embertelenség, ez az elfojtott, de épp ezért robbanásra váró gyűlölködés épp történelmet ír!

És ez ellen csak mi tehetünk…