Falu szélén furcsa napok
2012. június 18. írta: MammyPress Média

Falu szélén furcsa napok

Gyerekek, nagyon jó a hang! – kiáltott fel valaki, aki elugrott megnézni mi a helyzet az esti koncert helyszínén. – Szuper a hangosítás, az egész egy sátorban van, így nem gond a nap sem, és közönség is bőven akad…

Ennél jobb felvezetés nem is lehetne egy koncerthez! És valóban: a helyszínre érve jó hangulatú tömeg fogadta a zenekart, amelynek előadására magam is érkeztem. Addig azonban még bőven volt idő, hát elmerültem a vásári forgatagban, néha odasomfordálva a színpadhoz, ahol a reggae szerelmesei kaptak egy kis átmozgató bemelegítést, igazolva Bob Marley azon megállapítását, hogy aki reggae-t hallgatva nem kezd el mozogni, az már nem is él…

Ha reggae-t hallgatsz és nem mozogsz, akkor te halott vagy!A közönség azonban nagyon is élt, és ekkor még az sem zavarta, hogy a jamaicai ritmusok felcsendülésekor már az est sztárvendégje: Kowalsky meg a Vega kellene, hogy a húrok közé csapjon – csakhogy nekik még hírmondójuk sem volt ekkor. Az órák teltek, és már az általam várt zenekar kezdési időpontját is meghaladtuk – de még mindig semmi. Végül este tízkor felbukkantak a hangszerek, és elkezdődött a főbanda koncertje.

A közönség zöme türelmesen hallgatta, hiszen ők szórakozni jöttek, mindegy ki húzza a talpalávalót. Néhányunkat azonban kifejezetten zavart, különösen azok közül, akik nem helyiként érkeztek a rendezvényre, vagy akik – vasárnap este lévén – másnap hajnalban munkába készültek. De hát mit lehet tenni… ez van!

Kowalsky alatt már zártak az árusok és a vidámpark, így akarva-akaratlanul részt kellett vegyek a koncertjükön, bár nem kifejezetten a kedvenceim. De kis dolgoknak is tudok örülni, nem csak hogy élőben, hanem igazi hangszereken, mi több: igazi hangszerarzenálon nyomják a bulit, és ezt akkor is tudom tisztelni, ha nem épp az én szájízemnek való a zenéjük. És szó, ami szó: tényleg jól szóltak!

Élőben, hangszerekkel - profi hangzássalÉjfél lett. Persze Kowalskyék nem mondták be, hogy lesz még itten zenekar, talán nem is tudtak róla. A közönség tehát ezért is, meg a kései időpont miatt is megindult hazafelé… Ennyit a jó közönségről – gondoltam szomorúan, de azért nem adtam fel: akkor is bulizok egy jót az Idols Tribute zenekar buliján!

Kicsit megijedtem, mert amíg a zenekar felpakolta hangszereit – természetesen teljes átállás kellett – a hangtechnikusok összepakolták a tökéletes hangzást biztosító pultjukat és már ott sem voltak… Hát ennyit a jó hangzásról is, de sebaj: Billy bácsi dallami alatt nehéz letörtnek maradni!

Gondoltam, felveszem őket videóra! De a helyiek egyik szervezője közölte, hogy az áramot sajnos vinniük kell… Éljen az akkumulátor – két és félórát vártam rájuk, nem engedem, hogy elrontsák az élményt! Az áram egyébként koncert végéig a helyén maradt – így attól tartok, ez csak kicsinyes „majd én megmutatom” akció volt az úriembertől.

Az eredetileg este tízre kiírt utolsó zenekar már lehetőséget se kapott: bár időben megjelentek a helyszínen, koncert nélkül indultak haza. Bizonyára értékelték, mert ugyan Délegyháza nem a világvége, de egy koncertezni készülő zenekarnak a stáb és a hangszerek szállítása negyven kilométerre sem egyszerű feladat… Ráadásul a közönségnek csak éjfélkor szóltak, hogy bocsi, egyébként a country zenét játszó Twin City koncert elmarad! Az akkorra már csak maréknyi közönség mi mást tehetett volna: aki countryra vágyott, az követte kedvencét és hazament, a többiek pedig izgatottan várták, hogy éjfél után egy kicsivel végre megkezdődjön a fél tízre kiírt Idol Tribute koncertje.

Nem is vártak hiába! A körülmények megszűntek létezni, nem számított, hogy hányan maradtak, a gyors beállást követően a fiúk pillanatok alatt fergeteges hangulatot varázsoltak a kései óra ellenére is. Sorra érkeztek a pultjaikat záró árusok, a személyzet, aki élt, mozgott és még elérhető távolságban volt, azt mind becsalta a hangulat.

Nem készültünk hosszú koncertre, de azt reméltük, ha már ennyire elhúzták, ha már elvették a technikát, és hazaűzték a közönséget, legalább hagyják őket érvényesülni. De nem! Az egyik népszerű szám közepén(!) egyszerre csak elment kifelé a hang. Azt hitte mindenki, hogy valami technikai malőr történt, ám amikor jelezni próbálták a megmaradt technikusnak, az meglehetősen keresetlen szavakkal jelezte, hogy hova húzta le… Remélem, ez nem a stílusa, csupán a háromnapos rendezvény fáradtsága és csak a napközben elszenvedett hőguta fogalmazta szavait. Nem tudom…

Azt azonban igen, hogy hosszan kellene gondolkodnom, ha ki szeretnék találni még valamit, amivel egy zenekart – és annak közönségét! – meg lehetne alázni. De végül egy búcsúszám erejéig még visszajött a hang, így fergeteges záróakkordokkal búcsúztak el a fiúk.

Én is búcsút vettem… Meg egy nagy levegőt, hogy ne tegyek megjegyzéseket a szervezőnek nyilvánosan. Egy dolog tartott vissza: sem az a zenekar, amely ilyen megalázó helyzetben is maximálisan próbál helyt állni, sem az a közönség, amely éjszakába nyúlva várja, hogy meghallgathassa őket – nem érdemlik meg, hogy megjegyzések, beszólások legyenek az este végszavai. Nekik a Rebel Yell jár, és a „még, még, még!”. Még, de legközelebb talán jobb körülmények között!

A bejegyzés trackback címe:

https://mammypress.blog.hu/api/trackback/id/tr446386983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.