Vérrel mosott adomány
2019. november 08. írta: MammyPress Média

Vérrel mosott adomány

kurdgyerekek.jpgBiztos bennem van a hiba! Én, aki tudok örülni egy napnyugtának, egy szép virágnak vagy egy érdekes formájú fának az út mentén, aki örül minden gyermeki mosolynak – nem tudok örülni, ha kap tízmilliót egy óvoda…

Nem megy, és kész!

Tisztába vagyok vele, hogy mekkora szükségük van rá, hiszen naponta járom az ország óvodáit, és bár Kispest intézményei a többséghez képest kifejezetten jól ellátottak, azért ott is bőven van helye a pénznek! Már csak azért is, mert arrafelé is temérdek a látszatintézkedés, még ha ebben a kérdésben az a kőbányai bölcsőde viszi is el a pálmát, ahol a lépcső életveszélyes, de szuper műfüves focipályájuk van – mert arra bőséggel akad támogatás…

Nem, nem tudok örülni tízmillió forintnak…

Mert az első – végtelenül cinikus, már-már bunkó – reakcióm az volt, hogy „és a gyerekek élnek még?” – és én nem vagyok ilyen, és nem is akarok ilyen lenni! De ezt hozta ki belőlem az a hír, mely szerint – hmmm, mondjuk úgy, finoman – az emberbarátságáról és jótékonykodásáról kevésbé ismert török miniszterelnök feleségéről szóltak. Pedig még az is lehet, hogy ő vétlen, nem is sejti, milyen a férje... akinek emlegetéséről nekem nem a kispesti óvodások, hanem elsőként szíriai gyerekek jutnak eszembe. Gyerekek, akiknek nincs hova hazamenni, mert a házuk romhalmaz. Nem tudnak leszaladni élelemért a sarki boltba, mert nincs sarok. És a romok közt turkálva nagyobb esély van egy bomba, mint egy labda felfedezésére… amitől vagy van még apja-anyja, hogy megvédje – vagy már nincs!

Persze, ez csak az első gondolat, ami eszembe jut erről a jótétnek beállított lélekről, de azért – ha tovább gondolok rá… Nem, akkor sem a kispesti gyerekek jutnak eszembe, hanem azok a török gyerekek, akiknek apja vagy anyja valamelyik helyi börtön politikai fogjaként próbálja átértékelni az életet…

Úgy kell nekem, francokat törődőm egy idegen ország – jó, százötven évig itt voltak: szinte testvéri nép! Mondom: biztos én nem tudok semminek örülni… – szóval egy másik ország sajtószabadságával nem kellene foglalkozzak, az az ő bajuk! Megvan nekünk a magunké… Mármint bajunk, mert sajtószabadságunk csak kissé korlátozottan, de az egy másik történet!

Nem tudok örülni, még akkor sem, ha tudom, testvérvárosi kapcsolat okán jött az adomány, nem is a kétes hírű miniszterelnök, hanem a kedvesen mosolygó felesége hozta, és az a polgármester közreműködött benne, akit sokadjára is megválasztottak, valószínűleg jól végzi a dolgát.

Örülnöm kéne… Kell az a pénz, jó helyre megy, lesz helye! Kedves gesztus…

De akkor erősíteném azt a hitet, hogy gyerekek vére, emberek élete lemosható azzal, ha időnként zsebbe nyúlva látványosan szórunk némi jótékony aprót – és nem, én ennek soha nem fogok örülni!

A hiba biztos bennem van…

Utóirat: a mi miniszterelnökünk azt nyilatkozta a találkozó végén, hogy ő bizony nem engedi, hogy tiszteletlenül bánjanak egy ország első emberével, mert milyen ország lennénk, ha hagyná… Nem is tudom: talán kérdezzük meg a kurdokat, de akár a norvégokat is – mert ez a tisztelet mostanában valahogy csak a török és az orosz miniszterelnöknek jár, pedig emlékeim szerint van még pár ország a térképen…

A bejegyzés trackback címe:

https://mammypress.blog.hu/api/trackback/id/tr3515296530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Willkommenskultur 2019.11.09. 10:21:18

ezert nem kell sietni azokkal a noi politikusokkal, mert sotetek mint a fold

2019.11.09. 10:27:28

Ne felejtsuk, a ver az EU vezetoinek a kezehez tapad. Erdogan masik lehetosege hogy megszabaduljon a 3.6M embertol, aki az amugy is szar gazdasagi helyzetben levo torokordszag csecsen log, hogy raereszti az EU-ra oket. Amugy az EU megerdemelne, amiert nem tartottak be az igereteiket. Ehelyett a torokok megproblajak a mar 2015 ota folyamatosan konyorgott biztonsagi zonat maguk, minden segitseg nelkul kialakitani. Szegyen ez az egesz vilagra nezve, hogy igy cserben hagytak a torokoket. Es emiatt a kurdokat is.

clemens 2019.11.09. 11:11:08

Ha valamelyik véres kezű usák elnök hozna adományt akkor is ilyen érzékeny lennél?

langesz 2019.11.09. 12:02:56

Írhatnál még Izrael és a palesztinok viszonyáról vagy a dél afrikai fehérek üldözéséről/kiirtásáról. Szívesen olvasnék tőled szösszenetet a lefejezés előnyeiről a hosszú fájdalmas kórházi kezeléssel összehasonlítva.
Kb. ennyit várok tőled.

Bezavart valami neked a térerőbe?
Mami te most ébredtél?

kvadrillio 2019.11.09. 12:24:32

CZEGLÉDY EGY ROTHADT KORRUPT CSALÓÓÓÓÓ ! BÖRTÖNBN A HELYE !!! ROTHADT AZ IS, AKI KIMOSSA A SZENNYBŐL !!!!! EZ A DÖG, DIÁKOKAT FOSZTOTT KI ! ROHAGGYON MEG !!!
Újbudán és Erzsébetvárosban is Czeglédy Csaba irodáját bízzák meg az önkormányzat jogi képviseletével

OCCT.....HÁNY FIDESZES KOKAINISTA IS JÁRT KI AZ ÓBUDAI DROGBARLANGOKBA VIZOVICZKIHEZ KURVÁZNI ÉS DROGOZNI ?????! SZERETNÉM LÁTNI A NEVEKET !

jágör68 2019.11.09. 12:34:29

Aki kicsit régebb óta követi a Világpolitikát annak már leesett:
onnantól lesz valaki véreskezű diktátor, hogy
-nem vesz már amerikai fegyvereket
-nem dollárban számolja el a kereskedelmi forgalmat

Minden más: mese habbal

MammyPress Média 2019.11.10. 12:11:04

@langesz:
Nem, nem most ébredtem...

És ez az írás csak nyomokban szól Erdoganról!
süti beállítások módosítása