Mikor nem csak az Andrássy út sötét...
2019. május 28. írta: MammyPress Média

Mikor nem csak az Andrássy út sötét...

009a2329389ff078aaea197ecdddd6c3a3386315.jpgCsúnyán összetört autó áll a kereszteződésben. Afféle családi autó, ami már szinte kisbusz... Keresztben odavetve, minden irányból lefoglalva a sávokat, kikerülni szinte lehetetlen. Kiderül: hármas karambol volt, a roncs egy trolival és egy taxival ütközött, a tűzoltók emelték ki az autó vezetőjét. 

A sor minden irányban a végtelenbe kígyózik... Néhányan nyomják a dudát, én csak mérges vagyok: azt már megszoktam, hogy reggelente a 20-30 perces utakhoz másfél-két óra menetidő kell, de így 11 óra magasságában már nem kalkuláltam hasonlóval... Próbálok türelmesen várni, és örülni annak, hogy én a sort várom, nem a helyszínelőket!

Utóbbiak – sajnos egy villogó mentőautó kíséretében – már talán teszik a dolgukat: három rendőrautó is ott áll, kék fényük kompenzálja a borongós eget.

Értem én, hogy sok a dolguk... És hogy konkrét feladatuk van itt, nem érnek rá más bajával vacakolni! Azt már nem annyira értem, hogy az Andrássy úton hogy lehet, hogy napokig ne működjön a jelzőlámpa, miközben az Izabella utca egy kifejezetten forgalmas, tömegközlekedés szempontjából is fontos kereszteződés. A rossznyelvek szerint egy filmforgatást zavartak a lámpák, ezért lett kikapcsolva... Hogy ezt lehet-e, szabad-e – ezen lehet vitatkozni. Hétvégén. De hétfőn, a belvárosi csúcs indulásakor ez azt hiszem, nem lehet kérdés...

De rendben, kikapcsolták, mert valaki megfizette. Vagy nem működik, mert beázott, és már minden hozzáértő szerelő London jelzőlámpáit javítgatja. Igazából mindegy az ok: miért nincs ott akkor egy forgalomirányító személy? Oké, nincs rá keret...

De a fene vigye el: hatalmas káosz közepette ott áll három rendőrautónyi hatóság: EGY közülük nem tud beállni a kereszteződésbe, hogy a helyszínelés alatt legalább ki lehessen kerülni a sérült autókat??? Két sarokra van egy kapitányság, másik irányba egy másik rendőri egység... Tényleg senkit nem lehet rávenni, hogy kiálljon, és legalább a trolibusz át tudjon menni a kereszteződésen? Vagy csak ennyire nem számít itt már sem ember, sem környezet?!?

Még szerencse, hogy kilakoltatásra, traffipaxozásra mindig akad személyzet! Hiába, na: ezen a hétfőn egy új Európára ébredtünk...

A bejegyzés trackback címe:

https://mammypress.blog.hu/api/trackback/id/tr8114865550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andd1234 2019.05.29. 03:16:12

Az időt még mindig nem magasságban mérjük, bassza meg!

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2019.05.29. 07:19:49

@Cycmen: Mert arra lehetett dolga, erre nem dondoltál, te nagyon okos. Egyébként mi is arrafelé jártunk. Mi is belekeveredtünk abba a dugóba. És igen mis is csak akkor jöttünk ré, hogy nem erre kellett volna jönnünk de akkor már nem lehetett más útvonalat keresni. Ennyi, a többiről meg gondolkodj tovább.

MammyPress Média 2019.05.29. 07:51:26

@andd1234: Nem bizony... azt órában. Pontosabban másodpercben, ha mérik. Csakhogy a 11 óra nem időpontot, és nem is időtartamot jelölt, hanem idősáv volt: van a reggeli dugó, a napközbeni forgalom, a délutáni csúcs... a forgalom sűrűségét ilyenkor grafikonon ábrázolják, ahol a "11 óra magassága" teljesen megfelelő kifejezés.

MammyPress Média 2019.05.29. 07:57:32

@Cycmen: Ez egy nagyon jó kérdés... Magam is elgondolkodtam rajta!
Az a helyzet, hogy egyrészt szép, szeretek arra menni. Másrészt az Ajtósi Dürer fel van túrva, a Váci út meg eleve telített olyankor (is)...

De hagyjuk is a város járhatatlanságát: jó, hogy rátapintottál a lényegre!

Cycmen 2019.05.29. 08:04:23

@MammyPress Média: .. a forgalom sűrűségét ilyenkor grafikonon ábrázolják, ahol a "11 óra magassága" teljesen megfelelő kifejezés.............

Linkelj már egy ilyen grafikont, mert szvsz. az idő az x tengelyen szokott tanyázni, ami vízszintes.
Amúgy a "magasságában" polémia nem érdekel, lehet hogy nem helyes de piti ügy, érti mindenki hogy miről van szó.

Cycmen 2019.05.29. 08:07:17

@MammyPress Média: Jóvanna! Csak egy troll fordulat volt, nem ismered? :D

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.29. 09:24:10

@Cycmen: ja, a macskák éjszaka barangolnak.

papa5 2019.05.29. 09:28:21

@Cycmen: Te tényleg nem érted a lényeget, vagy feladatot hajtasz végre?

MammyPress Média 2019.05.29. 09:32:48

@szamaritánus: Igazad lehet... Hiszen az irodalmat sem mérik magasságban - mégis úgy érzem: kritikád már-már irodalmi magasságba emel...

Összekeverhettem a hülyeséggel... De mégsem, hiszen azt sem magasságban mérik: túl sokan nyalogatnák ülve a Holdat!

Cycmen 2019.05.29. 09:58:00

@papa5: Miért, mi a lényeg?

2019.05.29. 10:07:32

Szeretném jelezni, hogy a blog műfaj alapvetően nem arra lett kitalálva, hogy net hozzáféréssel rendelkező akárkik a napi nyűgjeikről rinyáljanak nagy nyilvánosság előtt. Nekem tegnap fél órát késett a vonatom, a feleségemnek éjjel fájt a foga, valamelyik kollegám lenyúlta a kedvenc fanyelű villámat. Megannyi hisztizésre alkalmas téma, naponta több tucatnyi, és valahogy mégis meg tudom állni, hogy telesírjam az online teret. Mondjuk ebben a blogban eleve a sötétség az úr és a vezérlő elv, de azért csak sikerül lejjebb menni olykor. És akkor, hogy on is legyek. Fordulj meg, kerüld ki, menj villamossal, busszal (ja, tudom, ollllyan fontos dolgaid vannak, hogy ez nem megoldható...) várj türelemmel, mert ez egy kétmilliós nagyváros közepe. És még sorolhatnám. A konklúzió az, hogy attól, hogy van internet előfizetésed, még nem biztos, hogy blogot is kell írni.

moloy 2019.05.29. 10:07:49

Amíg nem jövünk rá, hogy a jelenlegi rendőrség csak a stressz-t fokozza, addig EZ lesz... Ölhetünk bele minden pénzt, az alapállás, miszerint csak az megy rendőrnek, aki vmi oknál fogva szellemileg sérült és emiatt a büntetés a lételeme, addig NEM is várhatunk változást.

MammyPress Média 2019.05.29. 10:24:09

@Eugene Horse: Nagyságodhoz nem nőhetek fel - így csak csendben jelzem: a bejegyzés nem erről szólt!
De köszönöm építő kritikád...

CyberPunK 2019.05.29. 10:37:39

@MammyPress Média: Pedig valahol igaza van. Rinyálsz. Az a bejegyzés akkor lenne valami, ha a végén ott lenne egy válaszlevél a rendőrségtől, hogy azt amit kitaláltál miért lehet vagy nem lehet.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.05.29. 11:18:48

Ez a "Minek ment oda?" kifejezés az utóbbi években a cinikus politikusok áldozathibáztató szlogenje szokott lenni. Szerintem Cycmen ezt akarta parodizálni. Remélem, hogy csak annak szánta...
Amúgy meg lesz itt ezeknél jóval nagyobb káosz is, hiszen manapság az a divat, hogy hidak és aluljárók építése és javítása helyett pont ennek ellentéte dívik: aluljárók betömése és hidak lebontása... Nehogy már a rebellis budapestiek jól érezzék magukat!

Cycmen 2019.05.29. 11:43:29

@moloy: "Amíg nem jövünk rá, hogy a jelenlegi rendőrség csak a stressz-t fokozza, addig EZ lesz... Ölhetünk bele minden pénzt, az alapállás, miszerint csak az megy rendőrnek, aki vmi oknál fogva szellemileg sérült és emiatt a büntetés a lételeme, addig NEM is várhatunk változást."

Na hogy a poszthoz is hozzá szóljak, meg moloyhoz, a legdegeneráltabbhoz.
Sokféle okból lesz valaki rendőr, de nem az általad felsoroltak miatt, mert akkor te is az lehetnél! A poszternek meg sír a szája és kihegyezi a rendőrökre hogy miattuk áll minden, közben azért ő is írja, hogy a kereszteződésben két autó és egy troli ütközött és tűzoltók is vannak szintén gondolom teherautóval, valamint legalább egy mentő, meg ugye az anyaszomorító rendőrök is odaparkolnak, az minimumk két kocsi lesz, mert helyszínelő és külön járőr. Mondom mi a szitu. Pont le kell állítani a forgalmat, ugyanis a mentők és tűzoltók munkáját kell elsősorban biztosítani, másodsorban a helyszínt is megóvni. Utána jöhet minden egyéb és a forgalom ebben sajnos az utolsó. Úgyhogy kb. ezek az okok, persze manapság a hatalmas egojával senki nem gondol erre, csak jönnek a "mi az hogy nem mehetek tovább" dumával, mintha ők lennének a világ közepe.

Cycmen 2019.05.29. 12:05:32

"Még szerencse, hogy kilakoltatásra, traffipaxozásra mindig akad személyzet! Hiába, na: ezen a hétfőn egy új Európára ébredtünk..."

Kicsi poszter itt az új Európában kevésbé mérik a sebességet és kevésbé büntetnek mint máshol! Lépj oda a verdának az osztrákoknál szívem ha nem hiszed, vagy a csigazabálóknál! :D
A kilakoltatás sem egyedi, a rendőr meg parancsra csinálja, ugass a bankokra ezügyben szerintem!

2019.05.29. 12:16:33

@Cycmen: miért nem érted meg végre, hogy a poszterinának sokkal fontosabb dolga volt, mint holmi helyszínelés vagy sérülések ellátása, és feljebb egy kommentben különben is leírta, hogy azért szeret arra menni, mert arrafelé szép az épített környezet, úgyhogy állj le, mert ezzel nem lehet vitatkozni!

Zsolteee 2019.05.29. 12:35:24

Hölgyek, Urak!

Rakjuk ezt gyorsan rendbe, Cycmen nagyon helyesen elkezdte, de pontosítsuk tovább. Egy személyi sérüléses közlekedési baleset esetén a kiérkező járőr első számú feladata a sérültek elsődleges ellátása, illetve a helyszín biztosítása. és bizony a forgalmi szituáció jelentősebb megváltoztatása nélkül kell ezt végrehajtani, amíg a helyszínelő meg nem érkezik. Ugyanis a helyszínelő dolga a helyszín vizsgálata, és abból a következtetések levonása. Ez olyan, mint amikor van egy kedves háziorvos ismerősöd, de azért a nyitott szívműtétedet nem bíznád rá, pedig hát orvos orvos nem igaz? Ahogy cycmen írta a rendőr elsődleges kötelessége az élet megóvása, a sérültek ellátásának biztosítása, a forgalom rendezése másodlagos. Nem mellékesen a forgalomirányítás szintén külön felkészültséget igényel, amire az arra feljogosított rendőröket külön képzik, ugyanis sokkal bonyolultabb folyamat, mint azt a laikus hihetné.
Tudom én, hogy trendi a rendőröket ekézni, csak hát egyszer egyszer nem ártana a dolgok mögé nézni. Ami a jelzőlámpákat illeti: a jelzőlámpákat nem a rendőrség kezeli, van erre illetékes fővárosi szerv. A rendőr akkor mehet oda forgalmat irányítani, ha erre felkérés érkezik az érintett szervtől. Ha nem, akkor nem.
moloy megjegyzése szót sem érdemel, idejét múlt fröcsögés, amiről a józanabbja már leszokóban van.

Zsolteee 2019.05.29. 12:44:09

A kilakoltatás érdekes kérdés. talán sokan nem tudják, hogy egy-egy kilakoltatás azért történik, mert a delikvens évek hosszú sora óta nem fizet közművet vagy törlesztőt. Egy jelzálogalapú hitel felvételekor a hitel biztosítéka a nevéből adódóan egy ingatlan, amire a zálogjogot alapítják. Tehát a hitelfelvevő tisztában van azzal, hogy a hitel felvételével fizetési kötelezettség terheli, amelynek nem teljesítése esetén az ingatlan jelenti a fedezetet, tehát bizony bizony nem fizetés esetén a lakás/ház megy a levesbe. Ezek után kérdezem én, kedves pc barátaim, mit kellene tennie akár a szolgáltatónak, akár a hitelintézetnek, akár az államnak? fizesse ki az érintett helyett? Ha igen, akkor holnap én is megyek állambácsihoz, hogy fizesse helyettem a rezsit. A közművek szolgáltatnak, ami nem ingyen van, azért fizetni kell. Abba bele se tetszenek gondolni, hogy azért van oly sok tétel pl. egy-egy villanyszámlán, mert a szolgáltatás zavartalanságának biztosítása miatt a nem fizetők kiesett díját is be kell termelni, és ezt bizony mi, rendesen fizetők fizetjük meg. Ilyen esetben legtöbbször bírósági végrehajtó kezdi és irányítja az eseményeket, a rendőrség az intézkedést biztosítja, ahogy egy előttem szóló leírta, parancsra, a bírósági végrehajtó megkeresése nyomán, ergo a rendőrségnek NINCS mérlegelési jogköre, ha a kilakoltatásra jogerős bírói ítélet alapján kerül sor, nem tehet a rendőr semmit. Jó lenne ezt mindenkinek egyszer és mindenkorra megtanulnia. Jogi félóra vége :)

Minden ballib bérretteg 2019.05.29. 12:51:03

Ha mindenki elkezdett volna a mellékutakra menni, akkor nem lett volna dugó.
Sokan vannak akik A-ból B-be csak egy utat ismernek, és ha kell keresztbeállnak a kereszteződésbe is, merthogy elöttük is állnak.

Ahelyett hogy befordulnának a mellékutcába, és mennének arra amerre lehet. Vagy ha nem akarnak másfele menni, akkor meg ne tolja be a kocsit elállva mindenki útját.

Cycmen 2019.05.29. 13:00:39

@Zsolteee:" Rakjuk ezt gyorsan rendbe, Cycmen nagyon helyesen elkezdte, de pontosítsuk tovább. "

Tudtam volna pontosabban is, csak nem akartam hogy megkérdezzék hogy rendőr e vagyok ! :D

Wéső 2019.05.29. 13:38:58

@andd1234: Ott a pont. De kurvára idegesít engem is.

mgdé 2019.05.29. 13:43:33

@Cycmen:

e-Cycmen az e-rendőr! :P

Wéső 2019.05.29. 13:46:31

@Zsolteee:
Pontosan! Sokan nem tudják, hogy a kilakoltatások igen nagy része nem saját lakásból, lakbértartozás miatt vagy sok milliós közüzemi tartozás miatt történik. A harmadik típus, ide sorolom Bíró Icát is, aki ha van pénze elveri a picsába (voltak neki jó éve is) vagy esetében egy gazdasági befektetése nem jött be, veszteséges lett. Van ez így. Aztán ott vannak azok, akik szanaszét vásárolták magukat és karácsonykor a családot + nyaralás(!) bakhitelből(!), ment a habzsi dőzsi, aztán évtizedekre eladósították magukat pusztán tárgyak és élmények birtoklása miatt.

Nagyon kis rész a szerencsétlen sorsú kisember, aki megpróbált előrelépni
és beütött egy haláleset vagy betegség.

A másik, hogy mire árverezésig jut a dolog, azt az ügyet a kompromisszumkészség teljes hiánya, a homokba dugom a fejem, nem megyek a bankba tárgyalni - a totális bezárkózás és évek hosszú sora jellemzi.

A lakhatás nem alapvető emberi jog. A lakás érték, vagyon.

Wéső 2019.05.29. 13:48:22

@MAXVAL bircaman közíró: Ezért nem fogok SOHA városban lakni. Itt minden az enyém, ha akarok az udvar közepére szarok, ha akarok éjfélkor flexezem. Szabad vagyok.

Wéső 2019.05.29. 13:50:31

@Zsolteee: így van. A rendőr a törvény, a végrehajtó hatalom eszköze.

Cycmen 2019.05.29. 13:55:52

@Én de genere Mi: Titkosrendőr vagyok, azért van rajtam egyenruha, mert szabadnapos vagyok! Megbeszéltük.

Cycmen 2019.05.29. 14:00:27

@Én de genere Mi: "e-Cycmen az e-rendőr! :P"

Ne gúnyolódjál, így is lehet mondani, itt van ni! :www.youtube.com/watch?v=eN4s2gY6Lso

mgdé 2019.05.29. 14:18:06

@Cycmen:

Kedves biztos úr! :D
Dehogy gúnyolódtam, e-mail, e-papír, e-szja, stb. a tanúm rám.
Csak bevezettem két új, a valósághoz jól igazodó fogalmat.

Helgácskát viszont továbbra is "e-" nélkül kérem! S már a szilikon is kizáró ok! Az előzetes 'eredetiség' vizsgálat - amióta láttam a Krokodil Dundee-t, illetve olvastam a thaiföldi utcai közlekedésről :( - pedig szigorúan kötelező! :P

Péter 2 2019.05.29. 15:34:16

@andd1234: Bocs, de marhaság. Ez a kifejezés alapvetően a hajózásból terjedt el (valahanyadik folyamkilométer magasságában), és nagyjából mindenki tudja, hogy azt jelenti: körülbelül. Semmi köze a dolgok effektív magasságához (mint ahogy az eredeti kifejezésben sem volt), tehát nem érdemes számonkérni rajta.

Labasmaz 2019.05.29. 16:52:32

@MammyPress Média: Összekevered, hogy egy kifejezést meg lehet érteni, vagy hogy valóban megfelelő, helyénvaló, nyelvtanilag is, stilisztikailag is helyes. A megfelelő helyen egy "He?" is tökéletesen érthető, de azt hiszem, nem ez lenne a követendő stílus sehol.

Labasmaz 2019.05.29. 16:54:44

@Péter 2: Pont ezért veretes marhaság időre vonatkoztatva használni egy eredetileg helyre vonatkozó kifejezést. :-)

Scott Tenorman Must Die 2019.05.29. 17:08:20

szemét orbán, ő volt a hibás. ez egy köztudott tény

Alick 2019.05.29. 19:24:52

Ha Budapesten autóznom kell, az a napom el van cseszve. Hacsak nem ráérő úri passziból autókáznék, szinte még a roller is hatékonyabb.
Én csak azon csodálkozom, ha valaki meglepődik a dugókon és nehezen tud kilépni a nagyvárosi autózás szokásából...

Cycmen 2019.05.30. 08:38:40

@MammyPress Média: Ne törődj a fikázással, ez a siker jele. Írsz egy ilyen csajosan hisztis, kissé önző posztot "megosztó" időhatározókkal és biztos a siker! Nyelvtannácik, okosok és trollok mellett még kiszáll a rendőrség is! :D
süti beállítások módosítása