Szállóigévé vált a Trónok harcának ezen mondata – de nem gondoltam volna, hogy egyszer Magyarországnak is ez lesz a jelmondata!

Pedig ez történt! És nem csak azért, mert ismét az éj leple alatt vittek véghez olyan döntéseket, amelyek sötétek, gonoszak, és főként: szembe mennek a közakarattal (no meg józan ésszel, becsülettel – de hagyjuk is ezeket a divatjamúlt fogalmakat!).

Tulajdonképp nincs itt semmi látnivaló, semmi újdonság! Anno a Szabadság téren a német megszállás emlékművét is éjjel emelték be, most Nagy Imre szobrát vitték el a a sötétség biztonságában. Ez nem új módszer... Megszületett a döntés és innentől mindegy, ki mit mond, vagy érez, gondol – márpedig annak úgy kell lennie! Naponta többször szembesülhetünk ezzel a mentalitással – ez sem új!

Valójában – bár sokan remélték, hogy „ezt azért nem merik megtenni” – egyre többen tudjuk: nincs akadály, nincs olyan, hogy „nem meri”! Nincs már min meglepődni…

Miért zavar ez most mégis jobban, mint a többi „dafke” végig vitt döntés, törvény, intézkedés? Talán azért, mert már rég nem csak betelt, hanem erősen túlcsordult a pohár... Vagy azért, mert ez már annyira nyilvánvalóan arcul köpése az országnak, elveknek, demokráciának, hogy arra már nincs szó!

Nagy Imre munkásságáról lehet vitatkozni. Ki így, ki úgy ítéli meg – ez valahol normális egy demokratikus, szabad országban, amelyért ő is igyekezett mindent megtenni. Azt azonban nehéz vitatni, hogy tisztességes és becsületes politikusként próbálta az ország javát szolgálni. Már önmagában ezért is méltatlan – és végtelenül kegyeletsértő – hogy a három évtizedig női álnéven elföldelt egykori miniszterelnök, akinek a „kissé” megkésett végtisztesség megadása szinte szimbóluma a rendszerváltásnak, most – túl exhumáláson, újratemetésen – ezúttal az emlékművét pakolásszák egyesek kényük-kedvére, sunyin és pökhendin, ahogy az manapság szokás.

Ha ez nem lenne elég gyomorforgató, akkor ráadásként az eredeti helyszínen Parlamentet vigyázó tekintete most majd korábbi hóhérait nézheti… Fekete humor? Vagy csak szimpla gyalázat? De ez még mindig nem minden!

Mert minderről ráadásként az az ember hozott döntést, aki az újratemetésen a koporsójába kapaszkodva lépett fel a politikai karrier létrájára – miközben csak néhányan tudjuk: már akkor is jól csengő hazugság volt szavainak magva! (Mára az sok-sok ember abban a hitben él, hogy a szovjet csapatok azért távoztak, mert Orbán Viktor felszólította őket Nagy Imre temetésén! Miközben erről a beszéd idején már rég megszületett a megállapodás...) Magasztalta, és példaértékűnek tartotta a hajdani miniszterelnököt. És most ugyanez az ember tiporja sárba az emlékét és viteti el az éj leple alatt!

Mi értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy - mintegy szerencsehozó talizmánként - megérinthessék ezeket a koporsókat. (Idézet az újratemetésen elhangzott beszédből)

Mert az éj sötét... – csakhogy úgy tűnik: már a nappalaink is megteltek iszonyattal!