A szentségit a töklámpásnak
2018. október 29. írta: MammyPress Média

A szentségit a töklámpásnak

image-50494219-fall-scene-wallpaper-with-pumpkins.jpegFura egy ország a miénk… Például a legtöbb embernek halvány lila gőze sincs arról, hogy mit is jelent a Mindszentek ünnepe! Nem nagyon vannak tisztába vele, hogy kit vagy mit, és miért ünneplünk ezen a napon (vagy egyáltalán melyiken!).

A magyaros vérmérsékletnek köszönhetően a szentek felsorolása ugyan sokak számára sikerül „csípőből”, ha épp félremegy a kalapács, miközben egy szöget ütne be valahova, de az ehhez hasonló alkalmak említésén kívül szentjeink nem igazán szerepelnek a köztudatunkban. Kivétel ez alól Szent Miklós – de rá leginkább csak a kereskedők tekintenek szentként, a többiek inkább Mikulás bácsi néven emlegetik az Öreg Ajándékhozót. De erre még visszatérünk…

Ehhez képest szentéletű honfitársaim jókat szentségelnek azon, hogy „Magyarországon nincs „helóvin”, mert itten halottak napja van, meg Mindszentek”! Maximálisan tiszteletben tartom mindenki hitét és elfogadom, hogy van, aki beéri azzal, hogy november első napján megünnepli Mindszenteket és másnap gyertyát gyújt halottjainak emlékére, mert az bizony november második napján van. De hogy miért zavarja őket, ha ezek előtt egy nappal nem sírva vigad a magyar, hanem jelmezben, töklámpással a kezében?!?

A pogány hagyományoknak megfelelően a legtöbb ünnep (meg amúgy: minden nap)  már előző napon, napnyugtával kezdődik (lásd: Szenteste!). A sötétséggel kezdődik a nap születése, és a sötét téllel veszi kezdetét az új év. Ez volt a pogány – avagy az ősi kelta – Samhain ünnepe, amelyre aztán a kereszténység rátette kezét és így vált Minden szentek ünnepévé. És amelyet az angolok úgy emlegetnek, hogy „all hallows' evening”, ami magyarul szimplán „minden szent estéje” jelentéssel bír. Vagyis miközben torkot ragadva féltik hagyományaikat sokan: ugyanarról beszélünk! Csak ahogy időközben a magyarok is már csak „mindszenteknek” mondják, úgy ez az angolszász területeken halloween-ra egyszerűsödött.

Bármely vallást, hitvilágot nézünk: ennek az időszaknak a lényege, hogy ilyenkor a legvékonyabb a fal a két világ között! Ezért – ki-ki hite és ízlése szerint – ilyenkor emlékezik meg elhunyt szeretteiről, esetleg ilyenkor próbál szellemet idézni. Vagy épp elűzni – aminek (talán a Busójárás hazájában nem kell külön magyarázni) egyik módja, hogy rémisztő külsőt öltünk…

Megjegyzem: mindez már a kereszténység térnyerése előtt így volt, az ókori Róma még tutira nem az amcsikat majmolta ezzel! De ha már amerikai szokások utánzásánál tartunk, akkor térjünk vissza a mi jó öreg Mikulásunkhoz, aki Szent Miklós napjának előestéjén (nahát!) látogatja meg a jó gyerekeket – legalábbis: mifelénk! És van zsákjában minden jó: cukor, dió, mogyoró! Amerikában azonban karácsonykor ő hozza azokat az ajándékokat, amelyeket nálunk hagyomány szerint a Jézuska, illetve Erdélyben az Angyalka hoz a fa alá. Csakhogy a filmek – és némi kereskedelmi érdekek – hatására ez mostanra teljesen megkavarodott, így a gyerekek már kétszer várják, hogy egész évi jóságuk elnyerje méltó jutalmát – ami azonban valóban szembe megy az itteni hagyományokkal. Ehhez képest mégsem hallom, hogy „márpedig Magyarországon a Jézuska hozza...”! Pedig nem tökre, hanem tönkre teszi mindazt, amit Szent Miklós története jelenthetne… (és a családi költségvetést is - kivéve, ha apa egy játékbolt tulajdonosa!)

Szerte a világban – például a kifejezetten vallásos Mexikóban, Brazíliában, de akár a Távol-Keleten is – vigasságokkal, utcabálokkal segítik a gyász feldolgozását, halottjaik elengedését… Persze: lehet ragaszkodni a sírok feletti síráshoz is, ami ezeken a napokon a temetők környékén zajlik, az amúgy is elég könnyfakasztó! Ha valaki úgy érzi, hogy ebből nem kér – miért ne faraghatna egy tököt, vagy épp miért ne érezhetné jól magát egy jelmezes Halloween buliba?

És legfőképp: ki döntheti el, hogy Magyarországon van-e ilyen, vagy sem? És mi alapján? Persze: ha megtanulnánk, hogy az ünnepeinket mi éljük meg, és ne kifelé mutassuk – talán el tudnánk fogadni, hogy nem vagyunk egyformák, és nem is ünneplünk egyformán.

De akkor már talán nem is lehetnénk magyarok…

A bejegyzés trackback címe:

https://mammypress.blog.hu/api/trackback/id/tr314332219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.30. 06:29:08

Szimpla ténykérdés: Mo-on a 90-es évek közepe előtt SENKI se ünnepelt Helló Vint.

MammyPress Média 2018.10.30. 13:45:03

@maxval balcán bircaman: Ugyanazt ünnepelte, csak magyar néven...
Az ellen senki nem ágál, hogy a boltokban novembertől virít a "Merry Christmas" felirat... vagy hogy a télapó BMX-et hoz... Pedig ezek komoly tradicionális és etikai kérdéseket vetnek fel! De ha valaki jelmezes bulival ünnepli azt, amit néhányan mély áhítat közepette - nem ugyanakkor, tehát a buli nem zavarja a temetők környékén hangosan bazmegező áhítatot - akkor az számkivetett...
Annyi hülyeséget veszünk át! Nem mondom, hogy ez jó, és ez legyen a kivétel, de az jó, hogy ott, ha akarom, így csinálom, ha akarom úgy, mert ÉN döntöm el, mit és hogyan ünnepelek. EZT az önrendelkezősdi játékot speciel átvehetnénk...

room_101 2018.10.30. 15:29:10

@maxval balcán bircaman:
Ezek szerint a 80-as évek közepe nem a 90-esek előtt volt, mert én már akkor láttam nem is egy olyant, aki ünnepelte.

Kolompár Magneto 2018.10.30. 15:29:47

@maxval balcán bircaman: a kereszténység összes ünnepe különböző pogány ünnepek összelopkodása. Az egyik mese elcsórta a másik mese napjait. Úgyhogy ne hadoválj itt, ami a kamu, az a keresztény verzió.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.30. 15:34:35

@Kolompár Magneto:

S miért gond egy ünnep megtartása, annak új tartalommal való megtöltésével?

Kolompár Magneto 2018.10.30. 15:41:16

@maxval balcán bircaman: nekem nem gond, te arcoskodsz, hogy helovín. Pedig az az eredeti, de te nyugodtan tarthatod a másolat ünnepedet, engem aztán nem zavar, térdepelj kedvedre a szakállas bácsid előtt.

ClownPepito 2018.10.30. 15:44:53

Sokan keverik a Mindenszentek ünnepét a halottak napjával. Túl mélyre most nem ásnék az ünnepi kultúrkör kibogozásáért, korábban már megtettem. Elég legyen most annyi, hogy minden keresztény ünnepnek létezett egy pogány verziója. Emiatt a keresztény ünnepek dátum szerinti elhelyezése mindig is lényeges volt, ráadásul az erőszakos katolizálás szempontjai is szükségessé tették. Talán nem mondok újdonságot azzal, hogy a magyarokat úgy változtatták kereszténnyé, a szeretet és megbocsátás egyházának híveié, hogy: meghalsz vagy áttérsz.
Szóval a Mindenszentek és a halottak ünnepe azért került így szorosan egymás mellé, hogy ötvözze vagyis inkább kiszorítsa a pogány Samhain, Wicca, Limuria, Parentalia ünnepeket, s helyüket a keresztény Festum Omnium Sanctorum vagyis az üdvözült lelkek emléknapjával foglalja el. IV. Gergely pápa 835 körül tette egyetemes ünneppé, de mára elmondható, azért a régi, pogány hagyományok nem tűntek el teljesen, hiszen a Mindenszenteket megelőző napon felidéződnek az elfeledett szokások.
Tehát:
október 31. - All Hallows' Eve vagyis a Halloween
november 1. - Mindenszentek emléknapja
november 2. - Halottak emléknapja 998 óta, melyen a már elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekre emlékezünk.

Amúgy pedig mindenki ünnepeljen úgy és azt, ahogy akar, csak a saját vallását ne erőltesse másra.

Kolompár Magneto 2018.10.30. 15:47:07

@maxval balcán bircaman: hahaha, ez neked tombolás? Akkor hidd azt majom.

MammyPress Média 2018.10.30. 15:47:40

Ünnepi szokásaink alakulásában azért a kereszténység erőszakos rátelepülése épp úgy érvényesül, mint az előző rendszer bigottsága! Amikor a nagymamák még emlegettek "valami minden szentek estéjét", de hivatalosan csak halottak napja volt. Ezért nem tudják sokan azt sem, hogy melyik nap mit ünnepelünk... És épp ezért annyiban igazuk van az ágálóknak, hogy fontosak a hagyományok - a nagyik nélkül még ennyit se tudnánk -, de nem mindeg
y, hogy elhagyunk valamit, ami hagyomány, vagy mellette kialakul egy új, ami jó! Aminek épp úgy megvan a gyökere. (És itt nem a "csokit vagy csalunk" kopogtatós játékra gondolok...)

steery 2018.10.30. 17:06:52

A halovín az magyarul: haló-fény ünnepe, ami a közelgő téli, sötét időszakot jelezte, a fény (nyár) halálát. A samhain ünnep meg magyarul: sámán ünnep.

szepipiktor 2018.10.30. 17:18:48

Elég hosszan írtam és nagyon dühösen! De inkább kitöröltem, nem akartam a poszter szintjére lesüllyedni.
Nem értem ugyanis, hogy
1) ha valakinek valami nem fontos, akkor azt miért akarja erőszakkal másra ráerőltetni?
2) ehhez az önző erőltetéshez miért csúsztat, hazudik?
Az ilyen posztok valójában egy hatalmas emberhalmazt gyaláz meg, ugyanis valami alapnak a tagadása az abban hívőkbe való belerúgás. Totaw-sen...
.
Tehát az írás lényege:
A poszter elítéli a vallást, a hitet (így azokat is, akik hívők vagy megélik a vallásukat), feleslegesnek tartja mert ő, a családja, a nagymamája sem tartja már az ünnepet, a megemlékezést, illetve jobban tetszik neki egy más nép, más - szintén vallásalpú - dolog, és arra cerélné le a sajátunkat...
Félelmetes belegondolni, hogy mit írna, ha egy indiai kislányelégetős "népszokást" tartana jobbnak...
(Mondjuk egy generáció ugyanígy tagadja a alapkultúránkat, a nyelvünket, a történelmünket, akarja helyette a kozmopolita multikultit, egy másik a evolúciós alapokat tagadja, helyette legyen egyneműség, hajrá melegek! és a ilyen meg olyan neműek... És ezt ezek agitátori-jelleggel térítik, mikroközösség méretből a globális többség ellen.
Nekem addig "nem megy ki a divatból a posztban szereplő hagyomány, ünnep, amíg egyetlen mécses is világít ilyenkor a temetőkben, templomokban...
Igaz a tóthbalázs már publikált a címlapon egy globális világkatasztrófát a nagyszámú mécsesek miatt, de ugye az ő szellemi szintje nem mérhető)
.
Szóval a poszter világítson tökkel, öltözzön maskarába, ünnepeljen egy poénos kelta, angolszáz vallási hagyományt, majd süssön pulykát, ülje meg a Hálaadást. És keressen más népektől más hagyományokat, ha neki büdös a sajátunk...
De hagyja már békén azokat, akik mécsest gyújtanak, emlékeznek, akik szeretik a karácsony és a szokásos ételeket, a Húsvétot, hogy a férfi nőt akar, mert azzal akar szaporodni, és unokákat is szeretne.
Leegyszerűsítve - görögkatoliskusnak keresztelt, hívő ateistaként, büszke heteroként, templomba, temetőbe nem járóként - ha a kocsmában erőszakkal akarnak rámtukmálni egy nem kívánt felest, hát beverem a erpszakoskodó arcát.
Így gondolkodom ideológiai területen is!

Ches Desmond 2018.10.30. 17:25:07

@room_101: A Christmas éppúgy keresztény mint a Karácsony, csak egy másik nyelven . A Halloween egy pogány ünnep továbbélése. De akik átvették nem ezt tartották szem előtt, hanem egyszerű nyugatmajmolásról van szó, éppúgy mint a Valentin nap esetében..

Ches Desmond 2018.10.30. 17:28:21

@steery: Vagy a kerecseny ünnep, amikor ebben az időszakban sólymot röptettek az ősmagyarok. Valamiért ez utóbbi hagyományt a Halloweent majmolók nem akarják feléleszteni. Sőt ezt valszeg "magyarkodás"-nak tartanák..

károly szántana 2018.10.30. 17:42:03

"Eve" jelentése: "the period or day before an important event:" Azaz: a Halloween az Mindenszentek elöestéje, és nem Mindenszentek napja. Aki keveri a kettöt, az fogalmatlan.

Glaubersó 2018.10.30. 18:08:56

Tényleg bájos, mikor valaki a kelta őseire hivatkozik, de október 31-én nálunk a reformáció emléknapja van és nem helóvín.
(Csak a rend kedvéért.)

agarik 2018.10.30. 18:24:33

Egy a keresztény-szektás szentek ünneplése ILLEGÁLIS állami szinten, így ez a kérdés el is dőlt. Azt biztosan nem ünnepeljük.

Amúgy elég nagy kreténségnek tűnik az ötlet hogy amit a világon MINDENKI MÁS UGYANÚGY HÍV, így az összes vásárolható cuccot is Halloweennek hívják, akkor it majd jól megmagyarkodja Orbán&Co hogy márpedig nem.

DFK 2018.10.30. 19:04:20

Én azt nem értem, hogy akinek nem tetszik a mi hagyományunk, a mi kultúránk, az ugyan mit keres itt?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.10.30. 19:41:14

Halloween a természetes hagyomány
2007. november 01. - IGe

A kereszténységnek talán egyetlenegy jelentős ünnepe sincs, amit nem ősrégi szokások és ünnepi időpontok átértelmezésével hozott volna létre.

Volt több nagyon ősi, több ezer éves természetközpontú (pogány) ünnep ezen őszi időpontban. Ezek egyikéből, egy több napos kosztümös fesztiválból kialakult spontán a Halloween ünnep is, amelyik részben követte a pogány rituálékat és életörömöt. Mivel látták a kizárólagos hatalomra vágyó Római Katolikus paparisztokraták, hogy sok embert vonz, rendeletileg gyártottak egy letargikus mindenszentek ünnepet, amivel át kívánták venni a régi ősi ünnep minden közösségépítő hasznát. A Halloween ünnep spontán néphagyomány útján alakult ki, a mindenszentek és a halottak napja meg a RKAT ünnepnek való rendeleti kinevezésével.

"A kereszténység terjesztésekor a hittérítők azt a feladatot kapták, hogy lehetőség szerint a keresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazítsák azok betiltása helyett."

"A következő behatás a kereszténység terjedésével érkezett. 835-ben a római katolikus egyház november 1-ét mindenszentek ünnepének nevezte ki. Később az egyház november 2-át is szent nappá, a halottak napjává nyilvánította." Halloween a Barcsayban

Mindenki döntse el saját maga, hogy egy diktatórikus szervezet által elrendelt letargikus, nem túl régi és eredeti szokást támogat, vagy a sokkal természetesebb és életvidámabb spontán hagyományt eleveníti fel.

vilagnezet.blog.hu/2007/11/01/halloween_a_termeszetes_hagyomany

Scott Tenorman Must Die 2018.10.30. 19:56:10

@MammyPress Média: jaja, erőszakos. te ott voltál és láttad.

@agarik: blődségek írása helyett meg kéne tanulni rendesen magyarul, gondolok most pls az egyes- és többeszszám használatára. így ki fognak rúgni a körömtépő ávós nyuggerklubból

Viszlát és kösz a halakat 2018.10.30. 20:01:14

Akkor most tegye fel a kezét aki 2018-ban ténylegesen ÜNNEPEL akármit is töklámpásal meg hülyejelmezzel

Viszlát és kösz a halakat 2018.10.30. 20:06:57

@agarik: "Amúgy elég nagy kreténségnek tűnik az ötlet hogy amit a világon MINDENKI MÁS UGYANÚGY HÍV, így az összes vásárolható cuccot is Halloweennek hívják"

"Vásárolható", megtéláltad a kulcsszót. A helovínezés egy szimpla biznisz legalábbis mifelénk. és kár nekikezdened orbánozni.
www.deutschland.de/en/topic/culture/halloween-in-germany

"Though many Germans are unhappy with Halloween's growing popularity in Germany, retailers rejoice: Costumes go on sale in department stores and Halloween-themed candy shows up on supermarket shelves."

A biznisz az biznisz.

kmera 2018.10.30. 20:51:33

@DFK: Mi a tököm az a "mi"? Kik azok? Mi a közös bennük? Mire fel magyarázol te, vagy bárki arról, hogy ki mit ünnepeljen vagy ne ünnepeljen? Gyakorlatilag illusztráltad egymagad azt a szűk látókörű mélymagyart, akinek rántott hús matrica feszül a kocsiján, meg egyszerre ünnepli a halottak napját meg a nyilazó magyarokat b.zmeg, hagyjuk már.
Ez a poszt valójában nem az ünnepről szól. Arról szól, hogy mindenki kurvára azt ünnepli, ami jólesik. Ha itt, hát itt. Üzleties? Mert a húsvét meg a karácsony nem az? Ja, meg a halottak napja, a krizantémoktól és gyertyáktól rogyadozik az összes üzlet hetek óta... Nem kötelező ám bevásárolni hozzá, ecsém. Bármelyik ünnepet meg lehet ám ülni szolidan is, rongyrázás nélkül - de az ünnep általában attól az, hogy eltér a hétköznapoktól.

Jakab.gipsz 2018.10.30. 22:07:23

Tisztelt : @szepipiktor: @TanNé: MammyPress Média + akit érdekel !

A kereszténység, olyan hit filozófia, amely még nem érti önmaga lényegét, sem azokat a sajátos történelmi körülményeket, amelyek a létrejöttét és fennmaradását, szükségessé tették.

Ezért nevezzük új-szövetségnek a kereszténységet, mert egy ígéret, amelyet az elmeháborodott római birodalom népei csak "áthallottak". Az ígéret lényeg pedig röviden a következő, kb. "eljön még e földre az örök békesség és bölcsesség kora, amidőn többé, ember embernek nem lesz farkasa".

És most nézzetek magatok körül kinek csípi a szemét ez a prófécia, és megtaláljátok a sátánfajzat Soros csicskásait.

Az ateistákat, liberálisokat, és a modern demokratákat, akik a civil-nyilvánosság hatalmát, manipulálják.

Argus. 2018.10.30. 22:11:58

Az első halloween ünnepeket a kelták tartották, mégpedig a Krisztus előtti időkben. A különleges nap a "mindenszentek napját megelőző este" magyarázattal rögzült az európai szokásrendbe, így az angol szóhasználatban "All Hallows Eve" azaz "mindenszentek előestéje" nevet kapta. Vagyis nem azonos a kettő.

Nem amerikai a Halloween gyökere, hanem európai
És ősibb mint a kereszténység

Ennyit arról, hogy VAGY mindenszentek VAGY halloween.

Bkkzol 2018.10.30. 23:50:13

Teljesen mindegy, hogy ki mit "ünnepel". Azt tartom feleslegesnek, hogy egyházi köntösbe öltöztetve munkaszüneti nap a mindenszentek és a pünkösd! A lakosság minimum 90% azt se tudja mi az, akkor meg minek bohóckodni vele. Ennyi erővel munkaszüneti nap lehetne a gyümölcsoltó nagy boldog asszony vagy peszah is.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2018.10.31. 01:34:01

"talán el tudnánk fogadni, hogy nem vagyunk egyformák, és nem is ünneplünk egyformán"

Talán el tudod fogadni, hogy nem vagyunk egyformák, és vannak, akiket bosszant az amerikai szokások majmolása, és régi, hosszú múltú ünnepek lecserélése újakra, a divathatásokat követve. Téged nem zavar a divat győzelme régi hagyományok felett, mást meg igen.

Érdekességnek jó az etimológiai fejtegetés, de érvnek már halvány. Te is jól tudod, hogy a Halloween ott, ahol ezt ezen a néven ünneplik hosszú ideje, rég nem a szentekkel foglalkozik. Az, hogy eredetileg onnan származik, kanyargós utat bejárva azóta, nem fogja azonossá tenni a Mindenszentekkel. Más szokások, más rítusok tartoznak hozzájuk, ráadásul a Mindenszentek egyházi ünnep, a Halloween ceremóniája pedig jó kis pogány szellemesdi, játékkal oldva az atavisztikus félelmeket.

Mondhatnánk, hogy a Karácsonyt mostantól hagyjuk a francba, Jézust ne tessék emlegetni, mert az valójában a napforduló ünnepe, és mostantól ősi kelta fényhozó rituálékat illik járni hozzá. Nem ugyanaz.

Én emlékszem arra, hogy kábé negyvenöt évvel ezelőtt ekkor töklámpást faragtunk, és elemlámpát tettünk bele. Szellemek napja néven ugyanis már régen is szórakoztak ilyesmivel az emberek, mi is kipróbáltuk. Halottak napja is van, mint tudjuk. Kicsit összekeveredtek a dátumok, ilyen más hagyományokkal is megtörténik. De lényegében két ünnep van egymással időbeli fedésben. A Húsvét is így alakult nálunk, érdekes módon.

"Ehhez képest mégsem hallom, hogy »márpedig Magyarországon a Jézuska hozza...«! "

Akkor túl kevés idős emberrel találkozol.

Nekem egyébként épp azért nincs semmi problémám a Halloweennel, bár régebben én is berzenkedtem ellene, mert a gyerekeknek mulatságos, akkor meg kit érdekel a többi. Sajnos nem tudom, hogy manapság akár Amerikában, akár nálunk mennyire merik az emberek a sötét utcára őrizetlenül kiengedni a gyerekcsapatokat. Az, hogy az aggodalom cseppet sem indokolatlan, elég szomorú, és többet mond a világunkról, mint bármilyen hírportálok.

Hogy az előestével mi a bajod, azt nem sejtem. A sábesz is péntek este kezdődik, nem igaz? Olyan időkre nyúlik vissza ez a számítás, amikor a nap a napnyugtával véget ért, és ezt szerintem te is jól tudod.

A magyarságnak pedig végképp nincs köze ehhez az egészhez.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2018.10.31. 01:35:56

@Bkkzol: "A lakosság minimum 90% azt se tudja mi az, akkor meg minek bohóckodni vele."

És téged miért zavar?

Exploiter 2018.10.31. 07:12:05

Az tény, hogy az angolszász kultúra elég invazív, de ezt speciel nem tartom bajnak.
A magyar ünnepekre ráfér egy kis vidámság.

agarik 2018.10.31. 13:33:01

@maxval balcán bircaman: De bizony. A Szabad Világnézethez Való Alapvető Emberi Jog garantálja, hogy egyetlen vallás sem vonható be az Állam működésébe. Így egyházi tartalmú ünnep nem ünnepelhető, ima nem szavalható (igen, a kölcsey-himnusz illegális), egyetlen világnézet sem védhető alkotmányosan (beleértve a kereszténységet), miegymás.

@Viszlát és kösz a halakat: Minden üzlet. Amit nem vesznek (pl. mindenszentek, kereszténység), az kiszorul a piacról, és eltűnik a süllyesztőben.

@Jakab.gipsz: XDXDXD Miféle jövendőlés? Hogy majd sokrpió-ló-emberek fogják hjalálra marni a népet, Jézus meg szőlőprésben préseli ki az emberekből a vért? Esetleg hogy Jézus kiírtja az asszírokat? Vagy hogy mianeve város helyén soha többé nem lesznek lakosok (mai napig áll a város)? Vagy hogy 3 nap 3 éjjel lesz halott? Segítek: 3 nap 2 éjjel volt halott. Vagy hogy "Dáávid királytól" fog származni? Segítek, Jézus - aki a valóságban nem is létezett - még a sztoriban sem származott Dávid-királytól...

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.31. 13:38:05

@agarik:

Kevered a kulturális identitást a vallás állami funkciójával.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2018.10.31. 15:33:31

@agarik: "egyetlen vallás sem vonható be az Állam működésébe. Így egyházi tartalmú ünnep nem ünnepelhető"

Neked aztán jó kis zavar van a fejedben. Szóval világszerte tilcsákbe a húsvétot és a karácsonyt, mondjuk. Az állam, rendeltetésénél fogva, igazodik az állampolgárot legfőbb többségi igényeihez. Ha akár vallásosság, akár a vallásos időkből származó hagyomány szeretetet vagy elvi okokból való követése miatt egy országban jelentős igény van egy ünnepi alkalom ünnepként való kihangsúlyozására, illetve a szokás azt szükségessé is teszi, akkor a törvényhozás akár úgy is dönthet, hogy a Karácsony napjait munkaszüneti nappá nevezi ki. Megtette. De senki nem írta elő, hogy te ünnepeld a Karácsonyt. Vagy a Mindenszentek bármelyik variációját. A keresztény egyházak ünneprendjét sem kötelező követned, az egyház nem is bírálhatja felül a törvényhozás vagy a kormány döntéseit, a liturgikus szertartásokon sem kötelező a részvétel, bármilyen vallás híveként biztonságban érezheted magad – még muszlimként is, ezt az állam és az Alaptörvény szavatolja –, és távol is tarthatod magadat bármilyen vallási jellegű eseménytől, ideológiától. De azért, mert vallási eredetű az ünnep, neked még nem kell sem acsarkodnod, sem beszarnod. Ha akarsz, bemehetsz dolgozni.

Bkkzol 2018.11.01. 17:24:24

@Androsz: Azért zavar ,mert minden kitalált, bohóckodó munkaszüneti nap után én fizetem a dolgozóim után a közterhet, fizetést... a bérleti díjat....

Bkkzol 2018.11.01. 17:27:50

Szerintetek mennyire érdekelné az embereket a szentlélek vagy a szentek ha azt fizetés nélkül ünnepelhetnék?

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2018.11.01. 22:59:57

@Bkkzol: Nos, ez tényleg egy racionális ok arra, hogy valaki ne szeresse a piros betűs ünnepeket. Ez a megközelítés eszembe sem jutott.