Ilyen a bal - mikor nyer!
2014. október 16. írta: MammyPress Média

Ilyen a bal - mikor nyer!

Nézzük mindennek a jó oldalát… Mert van, most is, csak kicsit jobban bele kell gondolni!

Az aktuális kormány működési mechanizmusát minden legalább résnyire nyitott szemű ember ismeri: alapszabály, hogy aki nincs velük, az ellenük van, és hogy ha nincs rá törvény, hogy azt csináljanak, amit akarnak, akkor összeütnek egyet gyorsan! El tudja valaki képzelni, hogy mondjuk Bokros Lajos elsöprő győzelmet arat (jó, ehhez nekem is meg kell erőltetni a fantáziám, de erről majd később – most csak tételezzük fel!), és ezek után ez a kormány biztosítja azt a pénzügyi és jogi hátteret, amelyet még a saját emberként e tisztséget betöltő Tarlósnak is csak csepegtetve adott meg? Hogy majd a Főváros és a Kormány összefogásából születik itt meg bármi is – a káoszon kívül?

Na, ugye, hogy ugye! Tarlós marad, és ha nem harapdálja többet a gazdi kezét, akkor kap annyi apanázst, hogy kicsit döcögve, kicsit füstölögve, olyan „hármasmetrósan” ellavírozzon a főváros. Hát nem jó?

Az ellenzék pedig… Mondanám, hogy „hát, talán majd legközelebb” – de ezt csinálják már egy ideje… Legfeljebb elnevezésben létezhet olyan, hogy Összefogás – valójában képtelenek bármiben ténylgesen együttműködni! Mindegyik csak azt akarta bebizonyítani, hogy „hát összefogunk, de mi diktálunk”. Na ja! Tarlós fülébe, hogy nem szükséges sokat vacakoljon a kampánnyal, hogy nyerjen – simán lefekszenek nekik!

Az a hónapokon át tartó szerencsétlenkedés – Falus lesz. Nem! De! De nem! Nem de! – majd az a kampány, amit köré építettek, és aminek legemlékezetesebb eleme az icebucket-kampány volt, az is úgy, hogy minden jóérzésű embernek nyílt a bicska a zsebében – szóval mindez kellően lealapozta, hogy az embereknek a hócipője tele legyen az egésszel, és inkább el se menjenek!

Mondanám, hogy ebből fakadóan a „bal is érezte várható balsorsát”, de szerintem ennél valami banálisabb volt a valódi ok, aminek köszönhetően a kampány-finisben egyszer csak visszaléptették Falust, és bedobták a JollyJokert: legyen a Bokros!

Az a Bokros, aki az elmúlt évek során egyfajta politikai mumus, vagy inkább bohóc lett az emberek szemében. Senki nem vette komolyan, még azok sem, akik egyébként belátták, hogy a nevéhez kötődő „csomag” nem csak megszorításokat tartogatott, hanem szükségszerű lépéseket is egyben – más kérdés, hogy a keletkezett többlet aztán nem oda landolt, ahova kéne. Szóval: még azok sem veszik komolyan, akik egyébként szakmailag elismerik – jelzem: kevesen vannak, de aligha tudnék még olyan nevet mondani, akiről ez elmondható.

Ennek megfelelően az eredmény is azt kell mondjam: sikeres lett! Bár ránézésre Tarlós tarolt… ha figyelembe vesszük az ellenzék kampányát, hogy mennyi ideje volt Bokrosnak kampányolni, és hogy mennyire elege van már mindenkinek, aki nem pártkatonaként van kivezényelve a szavazáshoz, hanem saját szabad akaratából megy el X-elni – akkor azt kell mondjam: Bokros nyert!

Mondhatni: hatalmas fölénnyel győzött! Kár, hogy ez az égadta földön semmire sem elég…

A bejegyzés trackback címe:

https://mammypress.blog.hu/api/trackback/id/tr216798279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.