Az új tag: Dezsőke!
2014. augusztus 24. írta: MammyPress Média

Az új tag: Dezsőke!

Avagy: amikor egy egérnek is fontosabbak vagyunk

logo_metal_pengetos.jpgMondanám, hogy „de jó volt”, és – alapvetően optimista lévén – próbálom is keresni azt a kis momentumot, ami jó volt ezen az estén… De nincs! Na jó, talán az a néhány ismerős arc, vagy az a tény, hogy együtt voltunk…

Elismerem, az se volt egy jó indítás, hogy már reggel óta rosszul éreztem magam, és hogy az autópályáról lefordulva le kellett álljunk, mert felforrt a víz. Kiderült: egy egér lett az útitársunk a motortérben, jó eséllyel ő rágta szét a csövet… Akkor bosszús voltam, hiszen két órát álltunk egy benzinkútnál, mire a másik autó kerített megfelelő csőpótlást. Aztán kiderült: ez volt a nap legkellemesebb része…

Szintén nem segítette a hangulatot az időjárás jelentés: jégesőt, meg nagy szelet ígért, és amikor az égre néztünk, láthattuk: nem is alaptalanul! De ez egy „viharedzett” csapat, akik szeretik, amit csinálnak, ennyi bosszúság belefér, és inkább csak a „dafke” szintjüket emeli: „csakazértis” akartak egy jó bulit csapni!

Már a bejáratnál kétségeim támadtak… arról már tudtam előzetesen, hogy a saját embereimért, akik dolgozni jöttek velünk – közvetlenül a mi koncertünkre, majd utána távoztak is, tehát még véletlenül sem így akartak potyázni egy fesztivált! – fizetnem kell a jegyüket! Felháborított, de hát mit tehettem: fizettem! A kapus „mit képzeltek, kik vagytok ti, hogy belógnátok” hozzáállását igyekeztem figyelmen kívül hagyni, és udvariasan megköszöntem, hogy legalább olyan karszalagot kapott a stáb, amivel hátrajöhetnek dolgozni! Hurrá…

Utólag kiderült, hogy ennek igazán nincs jelentősége, mert nem volt olyan, hogy „hátra”. Volt a sátor, volt benne egy színpad, meg egy lépcső, amin felmehetett az ember. Az esőt nem érdekelte, hogy itt fesztivál van, – ezen a fesztiválon egyedül ő – tette a dolgát: esett. Így a gitárokat – amelyek összértéke másfél millió forint környékén járt, és nem szeretik a vizet – nem tudtuk hova kiszedni, mert öltöző az nem volt. Se olyan rész, ahova bepakolhatna egy zenekar. Vagy legalább előkészíthetné a cuccait. Igaz, hiába is lett volna odarakva legalább egy sátor: szabadon járkálhatott ott boldog-boldogtalan, így ha nem esett volna az eső, akkor sem lehetett volna kipakolni. (Ennyit a kegyesen odaadott VIP-es karszalagról!)

A gitárokra nem szokás táskát pakolni, így amíg azokat nem sikerül kivarázsolni a kocsiból a színpadra, addig az énekes nem is fért hozzá a cuccaihoz, hogy átöltözzön! Amikor végre már előkerült a táska, akkor sem volt benne sok öröme: a szakadó esőben, csupasz háttal állva átöltözhetett… A csajok talán élvezték volna a helyzetet, ha az eső nem tartja távol őket, mi ezúttal annyira nem! Próbálta az autóban átvenni a nadrágot, de aki esős időben akar egy kisautóban bőrnadrágot felvenni, annak új értelmet nyerhet a lehetetlen küldetés!

Ez utóbbiból azért mi is kivettük a részünket, mert az igazán lehetetlen feladat csak ezután következett: szerettünk volna venni/tölteni/bárhogy szerezni egy üveg vizet a számára, a színpadra. Elhiszem, hogy kiábrándító, hogy nem valami zaftos piát igényel a banda, de ez van: a zenekar koncert előtt nem fogyaszt alkoholt, mert nem a piától, hanem a hangulattól szeretnének eufórikus hangulatba kerülni. Nem utolsó sorban: ez egy munka! A lehető legélvezetesebb, de mégiscsak munka, ezért inkább koncert után söröznének! Az énekes torkának a buborék és a hideg nem tesz jót, hát elszaladtam vízért. Húsz perc rohangászás alatt sem sikerült szerezzek, mert előző nap elfogyott… A mellékhelységben csak meleg víz volt, és egy olyan csap, amely alá nem fért be egy flakon. Újabb 20 perc és két road leleményessége segített átvészelni ezt a „kis apróságot”, a koncert felénél megérkezett a víz. Hurrá! Örülünk… Végtére is: ennyi idő alatt akár az esőre is kirakhattuk volna…

A koncert elejét egyébként a vízrohangászás miatt lekéstem. A sátor oldala ugyanis úgy volt felpakolva, hogy remekül hangszigetelt, így sem én, sem az a néhány ember, aki miattunk érkezett és várta a kezdést, nem hallotta, hogy már szólnak a fiúk… És akkor itt jön a következő arcul csapás: ahogy szólnak! Azokon a hangfalakon keresztül, amelyeket talán még Noé használt a bárkájában, és amelyek ennek megfelelően úgy szóltak, mintha még mindig az árvíz közepéről hangzanának… Gyakorlatilag volt olyan szám, amelyet – bár én írtam és közel állt hozzám – nem ismertem fel, amíg nem kezdődött el benne az ének! Pedig a színpadon jól szólt…

Nem segítette a helyzetet, hogy az – egyébként nagyon lelkes, segítőkész – technikusnak köze sem volt a hangtechnikához: a technikai csapat részeként őt rakták oda, érjük be vele! Vittünk volna saját hangmestert, de még az egyeztetéskor megkaptuk, hogy „van itt, nem kell”, és hát így is kellett már vegyünk pár jegyet a stábnak… Bár azon a technikán a legprofibb hangtechnikusnak is főtt volna a feje, mire minden úgy szól, ahogy kell, de legalább tudott volna mit kezdeni a tiszta hang / torz hang fogalmával…

Szerencsére a fénytechnikusunkat sem fizettem be a rendezvényre, mert ő potyára jött volna. Bár egyeztetéskor a „fénytechnikus is van” is elhangzott: nemhogy technikus, de fény se volt! Illetve kétszer két fix fény volt, amit felkapcsoltak. Hangulat? Ide? Minek…

A koncert lement… borzalmasan szólt, de a fiúk megpróbálták kihozni a maximumot belőle, és aki bejött a sátorba, az élvezte. (Naná, zömiben nem tudták, hogyan is kéne mindez szóljon…) Igaz, a víz utáni rohangászásnak köszönhetően bent maradt az órám az autóban, így nem láttam, hogy a koncert 5 perc csúszással kezdett, mert bár időbe lejött az előző zenekar, de ők is esőben pakolták le nem kevés motyójukat, meg mi is abban fel – így majdnem kiszaladtunk az időből! Szerencsére „finoman figyelmeztetve lettünk”, hogy már csak egy számra van lehetőségünk – amit jeleztem is azonnal a csapatnak, akik vették is a lapot, így időben befejezték a koncertet. Óra 25-ig volt időnk, óra 24-kor még belevágtak abba a másfél perces outróba, ami nélkül a zenekar történetében még nem ért véget koncert! Természetesen ez a hatalmas csúszás (konkrétan 36 másodperc!) nem lett szó nélkül hagyva, bár óra 26-kor minden zenész lent volt a színpadról! De hát mit is képzelünk mi, kik vagyunk mi, hogy ilyen felháborító pofátlanságot engedünk meg magunknak?!?

Nos, álltam a szakadó esőben, ahol az énekes ezúttal jól megizzadva próbált átöltözni az autó mellett, csupaszon ázó testére magára rángatva valami szárazat… És magam is elgondolkodtam ezen a kérdésen! Egy dologban biztos vagyok: ennek a fesztiválnak sem fellépője, sem közönsége nem leszünk a jövőben. Nem tudom, hogy a másik színpadon milyen volt a hangulat, mennyivel volt esetleg szervezettebb, mennyivel volt jobb a hangzás – de bevallom, nem is érdekel! Amíg az embert nem képesek figyelembe venni és meglátni egy közegben, addig ne akarjon valaki osztályozni, hogy kis zenész, vagy nagy zenész, leszarjuk vagy ülepet nyalunk neki…

Az egész hozzáállás felháborító és visszataszító volt, és mindezért nemhogy gázsit, vagy legalább útiköltség-térítést (3 autóval érkeztünk, 130 km-ről) nem kaptunk, de még mi fizettük a napijegyet! Amit még az egyébként általunk kedvelt zenekarra sem tudtunk hasznosítani, ha már meg kellett vegyük, mert egyrészt odamenni hozzájuk nem lehetett, másrészt ettől a megalázó, embertelen helyzettől mindenkinek olyan lett a hangulata, hogy csak egy dologra tudtunk koncentrálni: el innen, és elfelejteni ezt az egészet! Ráadásul ez a helyzet már csak azzal lett volna tovább fokozható, ha felnyomják az autót, és eltűnnek a gitárok… és mert sötét volt, biztonsági őr sehol, idegenek mászkáltak a szakadó esőben – a magam részéről még egy gyors terepszemlére sem akartam elhagyni az autót, nehogy tovább fokozódjon a hangulat.

Ez volt eddigi legrosszabb koncertélményem (beleértve a közönségként jegyzetteket is). Mivel zárhatnám ezt azon kívül, hogy szívem szerint a weboldalról is letakarítanám a nyomát is, hogy valaha is részesültünk benne… Talán azzal, hogy az egér a motortérben még mindig jól van. Dezsőkének hívjuk, és a zenekar tiszteletbeli tagjává avattuk! Végtére is: ennek a napnak ő adta az értelmet… És bár feltehetően elhelyezett ijedtében pár bogyót a szellőzőben, ahova bemenekült: több tiszteletet és figyelmet kaptunk tőle, mint a szervezőktől összesen – és még fizetnünk se kellett érte!

De, azért mégis lenne némi zárszó! Felháborító, hogy ez így megtörténhet! Nem várom, hogy körülugráljanak, semmi extrát nem várok senkitől! De hogy ennyire lekezelően, megalázóan bánhassanak egy zenekarral, emberekkel, akik azért érkeznek, hogy hozzáadjanak valamihez, amit jónak véltek… Legjobb tudásukat és lehetőségeiket nyújtva, amiért nemhogy fizetséget, vagy legalább egy köszönömöt nem kapnak, de még ők fizetnek érte, közben saját egészségüket és értékeiket kockára téve… Hát mit mondjak erre: messze van még a Nyugat! Egyre messzebb…

A bejegyzés trackback címe:

https://mammypress.blog.hu/api/trackback/id/tr456631027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.