- Hogy bírod? - kérdezik tőlem gyakran, pedig a válasz egyszerű: szeretem! Nem vagyok (teljesen) hülye, nincsenek mazochista hajlamaim se, nem “felkelni és dolgozni menni” szeretek, hanem beülni az autóba azzal a tudattal, ami vár majd rám, fűszerezve az új kalandok reményével, a lehetőséggel, hogy keresztül-kasul száguldozzam a városon…

Ha fáradt vagyok este: irány a rakpart, a hidak! Vagy a vár! Vagy a... A lehetőség temérdek, és a látvány mindig lenyűgöz! Az a tény, hogy nekem a “munkám”, hogy itt cikázhatok egyszerűen úgy hat rám, mint egy energiabomba! Leírhatatlan érzés, mikor a budai hegyek kanyargós útjairól átnézek Pestre - ahol ezernyi szétszórt aranygolyóként köszönnek vissza a város fényei!


Mindig csak játssz, sose dolgozz!
Ha boldog lehetsz: ne gondolkozz!

- dörmögi Hobo egyik kedvenc dalomban, és tényleg működik Konfuciusz tanítása:

Válassz olyan munkátamit szeretsz és egy napot sem kell dolgoznod az életedben!

Nem is értem, az emberek miért nem veszik a fáradtságot, hogy megtalálják azt a tevékenységet, amit akár ingyen is szívesen csinálnának - és teszik azt munkájukká…

img_6664-effects.jpgEz a kép is munka közben készült - épp a Várnegyedbe vittem sushit!

 

Az esti Budapest varázsára nincsenek szavak, egyetlen hibája, hogy este kell hozzá legyen! Nappal a parkok érik el nálam ugyanezt a hatást: amikor rácsodálkozom arra a megunhatatlan pillanatra, ahogy a gyerekek csodálkoznak rá a világra! Érdekes: a tekintetünk mindig találkozik közben, és mindig visszamosolyognak… Talán tőlük is lenne mit tanulnunk, nem csak a régi bölcsektől!

A felnőttek - na igen, ők már nehezebb esetek! De azért néha tőlük is sikerül egy-egy mosolyt kicsikarni, ha spontán nem, akkor esetleg valami kis bugyuta poénnal… Például amikor fizetés után átadom a számlát, mintha azt vette volna meg, és bónuszként kap egy pizzát mellé…
A felnőttek világa tényleg más! De ennek a munkának köszönhetően is igazolást nyert számomra, hogy a budai villanegyedekben pont olyanok az emberek, mint a “nyóckeben”! Pont olyan arányban jók és rosszak, csak a lehetőségeik mások! És bár mondhatnám, hogy a jobb lehetőségek boldogabb embereket generálnak - de szó sincs róla!

Kalandok… sokat közülük már megírtam itt-ott - nem volt még unalmas napom! A pucér fiúk a hajón mondjuk sokáig fogják vezetni a sztorik toplistáját - de a körúton betolt autó is hagyott némi nyomot bennem! Fura megrendelő, különleges helyszín… egy-egy randi két pizza között…
És impulzusok tömkelege - ami folyton arra késztet: írjak!

És teszem is gyakran: akkor, arról és azt írok, amit csak akarok - hisz’ szabad vagyok, és számomra ez az egyik legszebb és legfontosabb fogalom! Az írás pedig szintén egy olyan tevékenység számomra, ami a létezésemhez kell - de most épp nem olyan időket élünk, amikor ezt a média keretei között tehetném! Szerkesztőségbe így legfeljebb ebédet viszek - de egyrészt azt legalább kifizetik, másrészt: a lelkem nem kell eladjam mellé!

És persze: így még nem lenne teljes a napom, hiszen reggelente Meseországba indulok: óvodákba, bölcsődékbe várnak rám csillogó szempárok egy közös varázslatra! Hogy “hivatalosan” fotózásra vagy arcfestésre érkezem közéjük, vagy épp lufikutyák tömkelegét segítem új gazdájukhoz - ez változó! De bármelyik is a feladat: amíg velük vagyok, megszűnik a “felnőttvilág”, nincs pénz, politika, kifizetetlen munka, befizetetlen csekk - csak ők, meg én! És ezért - többnyire - még fizetnek is! Hogy aztán kellemesen elfáradva - esetleg délután egy-egy gyerekzsúrt még beiktatva - újfent bevetődjek az autóba, pihenni…
...és sajnálni azokat az embereket, akik képtelenek váltani, és azzal töltik az életüket, hogy dolgoznak!

 

MammyPress Média 2018.04.21. 12:44

Szabadság...

Gyermekként - az "átkosban" cseperedve - egy vágyam volt: a szabadság! Ennek persze a politikához semmi köze nem volt! Ha nem is egyedi, de szokványosnak semmiképp nem mondható életkörülményeim váltották ki, hogy csak egy dolog lebegett a szemem előtt: mielőbb szabadnak lenni, a saját életemről magam rendelkezni!

Együtt nőttem fel a rendszerváltás igényével, egyszerre "értünk meg". Én végre megismertem az önrendelkezés szabadságát, és egy új rendszer megteremtette annak lehetőségét is... Vagy legalábbis: akkor úgy tűnt!

És igen, volt számtalan hibája - ahogy nekem is! Hiszen az emberek - az országban és a vezetésben egyaránt - ugyanazok maradtak! És amíg én erről álmodoztam, addig a többség nem is ismerte fel az ebben rejlő lehetőségeket... Nem tudtak élni a rendszer adta szabadsággal, nem tudtak mit kezdeni az ismeretlen dolgokkal, és azokkal, akik a lehetőségekkel nem élni, hanem visszaélni kezdtek! És persze a többséget riasztotta, hogy veszélybe került a megélhetése, a létbiztonsága, fel sem fogták, hogy a szabadság azt is jelenti: mostantól a boldogulásuk a saját felelősségük! Nem is csoda, ha sokan oda húztak (húznak ma is), ahol legalább egy kis koncot dobnak neki...

Én nem vártam csodát - nekem a lehetőség maga volt a csoda! Nem zavart, hogy elvették a munkámat, teremtettem magamnak! Nem érdekelt, hogy tönkretették az életemet, új alapokon újra építettem azt! Nem érdekelt a sok ideológia katyvasz, a politikai lózungok - én tettem a dolgom! Éltem! Végre szabadon...

Aztán jöttek a pártok, és a voksomat kérték... Négyévente felbukkantak, és csak ezt akarták! Szabadon választhattam közöttük - más kérdés, hogy nem igazán lehetett: egyik sem volt sokkal jobb a Deákné vásznánál... 

Majd jött egy párt, aki harsányabb volt a többinél! S bár a szólamai ékesek voltak, a döntései sorra olyanok, amelyek befolyásolták a hétköznapjaimat! Szabályozni próbálták! Kellenek a szabályok, sosem vitattam, csak épp egyre több volt a felesleges szabály! Nem részletezem, csak egy kissé szélsőséges példán keresztül annyit mondanék: nem szeretnék olyan világban élni, ahol csak azért nem ölnek meg, mert a törvény tiltja, és börtön jár érte! Olyan világban szeretnék élni, ahol az életet tisztelik... A szabályok is!

Mostanra azonban mindegy, mit szeretnék! Ahogy fogyott a levegő és az élettér, ahogy fogyott a szabadság, úgy kezdtem egyre többet foglalkozni a politikával! Próbáltam hangot adni azoknak a dolgoknak, amelyek igazságtalanul érintettek embereket, amelyek szembe mentek az élet és a szabadság tiszteletével! És egyre több ilyen akadt... Csakhogy a hangom már egyre kevesebb emberhez ér el! 

Mostanra ott tartunk, hogy lassan elfogyott az élettér! Ha nem állsz be a sorba, ha nem vagy hajlandó azt mondani, amit sulykolnak, akkor ellenség vagy! Akinek nem jár az élet, a szabadság!

Az anyámnak meg tudtam bocsátani, hogy elvette a gyerekkorom szabadságát! Egyrészt mert kamatoztattam felnőttként, másrészt: mert az anyám! De ezek idegenek, és nem kapok érte semmit cserébe... Tisztelnem sincs miért őket, hisz építeni, alkotni képtelenek...
Ellenségnek, idegennek kiáltanak ki a saját hazámban, mert mást gondolok a világról a tapasztalataim alapján, mint amit szeretnének, hogy gondoljak a szólamaik alapján...
"El lehet menni innen" - és mennek is sokan! De nekem ez az egy, ami megmaradt: az emlékekként visszaköszönő terek, fák, utcák... az életem pillanataira emlékeztető helyek... ezekből lettem én! Ez a hazám!

A munkámat - ameddig még lehet - még mindig aszerint választom meg, amit csinálni szeretek. Megszabhatják, hogy meddig érjen el a hangom, de azt nem, hogy mit mondjak, pláne, mit érezzek! Ez az én szabadságom!
És - legyek bár ellenség - továbbra sem szabhatják meg, hogyan éljek, és mit gondoljak a világról!

Az én szabadságomat nem vehetik el!!!

Csak...

...mi lesz a gyerekeimével?!?

snails-1540696_960_720.jpgFutni jó! Már annak, aki szereti és bírja is, de nem véletlen, hogy a sportok legnépszerűbbjének egyike... 

Csak futsz, és célba érsz! Eközben megtanít, hogy nem csak a cél, hanem az odavezető út is fontos... Ha megfelelő felkészülés után figyelembe veszed a pálya sajátosságait, betartod a szabályokat és a cél lebeg a szemed előtt - akkor beérsz! Ez már mindenképp győzelem!

Persze, azt mondják, csak az számít, aki a célszalagot is viszi! De nem lehet mindenki első, és nem lesz mindig ugyanaz a nyertes!

Hogy elsőnek vagy utolsónak érsz célba, az sok tényezőtől függ! De - ha ezt a néhány dolgot betartod - biztos lehetsz benne, hogy a tőled telő legjobb helyen végzel, tehát mindenképp győzöl! Ráadásul annak tudatában készülhetsz a következőre, hogy te mindent meg is tettél ennek érdekében!

Ha úgy alakul, megállhatsz, hogy FairPlay játékosként a sportszerűség jegyében segíts mást is célba érni! Ez kicsit ugyan lassít, ámde mégis felemel...

Amit nem tehetsz: nem állhatsz a pálya közepén, nem szidhatod az ellenfeleket, a pályát, a szabályokat - mert egyrészt ettől nem leszel hamarabb a célban, másrészt tudhattad már az induláskor! Ez a közönség, a szurkolók dolga, ha van ilyen... neked csak az útra és a célra kell koncentrálni - és tenni a dolgod!

Már, ha győzni akarsz! Vagy ha legalább célba érni...

1806664188_6c12600a3e.jpgEgy kicsit kezd elegem lenni abból a tényből, hogy az ország fel - és meg! - lett osztva, balosokra és jobbosokra. Szeretném mindenek előtt megjegyezni, hogy minden tiszteletem az egy kézzel, vagy egy lábbal élőké - de haladni két lábbal, dolgozni két kézzel lehet a leghatékonyabban! MINDKETTŐRE szükség van! Nem ellenségei, még csak nem is ellenfelei egymásnak, hanem kiegészítői! És akkor arról még nem beszéltem, hogy ez a mai jobb erősen balos, a bal pedig nagyon is jobbra hajaz - szóval idejétmúlt és felesleges a másik torkának átharapása balról éppúgy, mint jobbról!
A baloldali politika jellemzője eredetileg az, hogy hangsúlyosan a társadalmi egyenlőség érvényre juttatására és az általános (szociális) jogokra fókuszál, míg a jobb oldal a társadalmi hierarchiával, illetve egyenlőtlenséggel
Magyar viszonyok között ez - elméletben - azt jelentené: a baloldal a szociális tényezők felől közelít meg egy kérdést, az embert a nemzet elé helyezi, míg a jobboldali értékrend a nemzeti öntudattól halad az ember felé. De könyörgöm: tud valaki olyan pártot, amely ennek megfelel?!? Mert én nem igazán! De ha létezne is: azonnal szélsőségesnek kiáltanák ki! Az meg ugye: rosszabb, mint a pestis... 
Egyszerűbben szólva: mindkét oldal ugyanazt akarja, csak más hangsúlyokkal! (Elméletben! Gyakorlatban is, de az a hatalom, meg a pénz!) A "nemzeti" és a "szociális" nem ellenpárok, nem jó és rossz, nem szép és csúnya, hanem apa és anya, Yin és Yang, húsleves és rántott csirke! Együtt alkotnak egy egészet!
Csakhogy a mi drága politikusaink az “oszd meg és uralkodj” ősi tanát alkalmazták, sokkal sikeresebben, mint ahogy az ország vezetésében jeleskedtek!
Lehet azon vitatkozni, hogy ki kezdte az uszítást, de óvodás gyerekek szaladnak így a dadushoz! Csak épp nálunk nincs dadus! És miközben mi engedve a kísértésnek egymást marjuk, ők közben szétlopták, tönkretették az országot! Persze, tudom: most is épp dübörgünk, mint a rendszerváltás óta mindig! Csak épp a szakadék felé…
Pedig csak annyit kéne felfogni, hogy együtt kell vezetni az országot, a többség akarata szerint helyezve a hangsúlyt az egyik értékrendre, míg a másik vigyázná, hogy a kisebb arányú akarat is érvényesüljön!
Ezeket a hatalommániás tolvajokat - akik egymással sem képesek összefogni, nemhogy egy egész országot - számüzni kéne a Parlamentből!
De ez persze nem fog megvalósulni, mert egyiküknek sem érdeke… csak az országnak! Az meg: kit érdekel?!?

 

MammyPress Média 2018.04.16. 18:49

Gondolatok

Kedves Politikusok!
Nézzétek és lássátok: ilyen az, amikor valakinek őszinte gondolatai vannak a világról! Ahhoz nem kell papír, nem kell jegyzet, nem kell stáb... Nektek azzal sem sikerül! Ezért tartunk itt...

És kedves saját népét lehülyézők!
Igen, tragikomikus videók sorával lehet bizonyítani, hogy mennyi primitívnek mondható ember(i reakció) van országunkban! De mielőtt lenézitek az egyszerű, józan ésszel gondolkodó, földet művelni képes embereket, vagy akár a nyugdíjasokat, akik "egy utalvánnyal megvásárolhatóak" - nézzétek meg ezt a videót!
 

MammyPress Média 2018.04.16. 18:05

Szerencse fia

Van, akinek tényleg bejön... Ha milliomos nem is lesz - de legalább alhat egy jót! És még kaparnia sem kell...

yinyang2017pose.pngEgyebet se hallok egy hete! Nem lehetne már ezt befejezni?!? Igen, vannak emberek, akik már fájóan buták! Amikor a fiatal történész lány a brüsszeli utasításra bevezetendő arab számokra azt mondja, hogy “hát én másképp látom, mert történész vagyok”, akkor igen, megértem az indulatokat! De senki nem úgy születik, hogy buta akar lenni!

Visszautasítom, hogy napok (? évek!) óta azt hallgatom: a sok birka, és ez egy primitív nemzet! És nem csak azért, mert az én népemről szólnak, aminek én is részese vagyok, hanem mert egyrészt ez nem csak az ő hibájuk: a rendszeré, a családé, az oktatásé… Másrészt ez ugyanaz a nép, amelynek szürkeállományát világszerte ismerik és elismerik! Igen, ez benne a különleges: nem vagyunk egyformák! Hogy kit hova hoz a gólya, és milyen lehetőségek kerülnek elé - az nem a mi döntésünk! Hogy mit kezdünk vele - az igen! Az határoz meg minket! Az dönti el, hogy mennyit érünk… Nem az, hogy mennyink van, nem az, hogy milyen a bőrünk színe, vagy melyik pártra szavazunk!

Elegem van ebből az értelmetlen pocskondiázásból, és nem értem, miért nem zavar senkit, hogy a saját népét, a saját közegét hordja le mindennek…

Megjegyzem: a nép nem leváltható! Tehát nem őket kell elzavarni, ha szép szólamokkal, vagy épp egy zsák krumplival megvezethető, megvásárolható - hanem azokat, akik ezt teszik velük! Mindegy, milyen színekben érkeznek…

Magyar vagyok! Még ha a politikusaink ezt el is felejtik: az én felelősségem, hogy én ne feledjem, mert nekem fontos! És nem vagyunk egyformák… ahogy egyik nemzet sem! De ha különbnek érzed magad a másiknál, akkor bizonyíts: nem, nem azzal, hogy lehordod őket, szavaik nekik is vannak! Tedd a dolgod, ahogy szerinted helyes - mellesleg: ők is csak ezt teszik!

Amúgy meg el kellene végre dönteni, hogy most akkor "a sok hülye megszavazta", vagy csalás volt… Én ez utóbbit gondolom, szándékos csalástól a visszaélésekig, és a piti majdénmegmutatom indíttatású önálló kezdeményezésekig minden volt ebben a választásban, csak demokrácia és tisztesség nem! De hát: minek is az...

Szégyellem hogy magyar vagyok! – Hallottam a tömegből egy jólszituált középkorú hölgy szájából, miközben a tüntetésen csatlakozni készültünk a többiekhez. És bárcsak azt mondhatnám: nem tudom ez milyen érzés, én büszke magyar vagyok! De sajnos ez nem igaz… Az elmúlt években a büszkeség elkopott, a remény elfogyott!

Az első olyan pillanat, amikor hosszú évek után azt éreztem: valami megmozdult, az a diákok tüntetése volt! Ahogy összefogtak, ahogy kiálltak egymásért, önmagukért a hatalommal, és a belőlük gúnyt űzni készülő médiával szemben – az példamutató volt, azt megtanulhatnák tőlük az úgynevezett felnőttek!

A második reménysugár a szavazás napján jött el. Már Hódmezővásárhely óta érlelődött, lassan és nehezen, mint amikor csonthéjas gyümölcs magját csíráztatjuk – de amikor azt láttam, hogy vasárnap reggel 6 órától kígyóznak a sorok a szavazófülkéknél, újra azt éreztem: van remény! Aztán persze jött a valóság…

Illetve bárcsak az jött volna! Mert amit helyette kaptunk, annak sem a valósághoz, sem a demokráciához nem volt semmi köze!! Tudtam, tudtuk, hogy ez lesz… Egyetlen pillanatig sem játszottak tiszta kézzel, nem is feltételeztük, hogy majd pont a "nagy meccset" fogják tisztán játszani!

Nem is az eredménnyel van bajom! Ha a többség ezt a kormányt akarja, akkor – szomorúan, és nyugtázva, hogy ez egy következmények nélküli ország, de – elfogadnám a többség akaratát! Azonban ezt a választást sajnos nem a szavazófülkékben döntötték el! Ez a tény, és az az irány, amerre tartunk azt sugallja: négy év múlva már felesleges lesz szavazni, mert sem ellenzék nem marad (nem mintha kár lenne értük), sem olyan ember, aki még hajlandó lesz elmenni szavazni… Minek?!? Erre csak egy megoldás van: ha új választást vívunk ki, a váratlan helyzettel megzavarva a kormány terveit. Nekem ezért is volt fontos, hogy ott lehessek a szombati tüntetésen.

Hát továbbra is maradok a futárotok – köszöntem be az egyik étterembe még a választások éjszakáján az első eredmény érkezésekor... Mivel se jobbról, se balról nem szeretem, ha megmondják, hogy mit gondoljak a világról – az eredményeknek köszönhetően – továbbra sincs esélyem, hogy újságíróként egy szerkesztőséggel a hátam mögött tevékenykedjek. Pontosabban szerkesztőség közelébe is csak akkor kerülhetek, ha történetesen pizzát rendelnek… Nem mintha bajom lenne a pizzákkal – csak... hiányzik valami! A sajtó szabadsága, a szabad véleménynyilvánítás az egyetlen vívmány, amely a "kékútlevél" nyújtotta utazgatás lehetőségén kívül megmaradt a rendszerváltásnak nevezett valamiből! Az elmúlt négy évben azonban ennek az utolsó szikráját is kiirtották, gyakorlatilag már csak az internet adta véleményszabadság létezik, és az is egyre kevésbé…

Igen, kormányváltást akarok, menteni akarom, ami még menthető… A többiről nem is beszélek, kórház, iskola, közlekedés diktatúrában is kell… Gondoskodni magáról pedig mindenkinek önmaga felelőssége, bárki kormányoz.

Szóval sok dolog miatt fontosnak éreztem, hogy ott legyek szombaton. A családom tiltakozott, féltettek – pedig én tudtam, éreztem, hogy nincs mitől… És valóban: ami itt várt rám, az egy kisebb csoda!

Nem, nem váltottunk kormányt! Nem is írtak ki a jelenlétünknek köszönhetően új választásokat (még)! És nem is gondoltam, hogy kivonulunk a Parlament elé, amitől Orbán Viktor ijedten végig gondolja majd a dolgokat, és a negyedik kormánya helyett a következő választást rendeli el! És mégis csoda volt…

Láttam vonulni egy tömeget, egy leírhatatlanul nagy tömeget! Nem tudom hányan voltunk, szerintem nem is érdekes… Biztos, hogy többen, mint azt a kormány szerette volna és épp elegen ahhoz, hogy messzire látszódjunk! Pici gyerekektől a nyugdíjasokig, sportolóktól a mozgássérültekig, szegények és gazdagok, fehérek, feketék, rockerek és alternatívok – ezernyiféle embert láttam! Tudtam, hogy kint van a Jobbik, a DK, a Momentum, kis pártok és nagy pártok… — Elvben tudtam hogy kint vannak! De én ott csak embereket láttam! Tengernyi embert, akik együtt vonultak, egy közös cél érdekében! Vigyáztak egymásra, vigyáztak a másikra. Egyszerre voltak indulatosak és felszabadultak!

Sokezer ember képes volt arra, amire az az öt-hat politikus a kampány során képtelen: összefogni! Azt hiszem, mégis van remény… Vagy legalábbis már tudok hinni benne, hogy lesz még itt jobb világ!

30712427_2072358556112418_6683779164882862080_n.jpg

 

Tisztelt - és kevésbé tisztelt - Ellenzéki Vezetők!

 

Köszönjük a kampányt, az elmúlt éveket, és legfőképp a 2018-as Választások eredményeit! Tudjuk, néhányan már posztotokról lemondva el is hagytátok a süllyedő hajót, de mi - több mint kétmillió ellenzéki szavazó - itt kell maradjunk és együtt kell élnünk munkátok eredményével: egy diktatórikus jellemzőkkel felvértezett, ezer sebből vérző országban!

Be kell látni: a választás leggyakoribb kérdése a “na de kire?!?” volt, mert jó szívvel egyikőtökre se tenné X-et többségünk, nem gondoljuk, hogy jól kormányoznátok az országot! De egy rosszul kormányzó demokratikus vezetés is jobb, mint egy csalással megválasztott diktatúra!

Ennek fényében arra kérünk titeket: tegyetek meg még egy utolsó kísérletet az ország működésének, nyugalmának helyreállítására! Követeljétek ki, hogy a demokráciába vetett hit visszanyerésének érdekében haladéktalanul írjanak ki új választásokat! Ehhez elméletileg a törvényeink adottak, gyakorlatban 2016-ban Ausztria is élt már ezzel a lehetőséggel! Nem az a kérdés, hogy volt-e csalás, hanem hogy tudunk-e még hinni a demokrácia intézményében és az országot vezető elöljárókban!

Még összetart minket a csalódottság és a holnaptól való félelem, a távozni készülő szeretteink iránti kötődés! Itt állunk, több mint 2 millió szavazó, több, mint ahány szavazatot a fennálló kormány tisztázatlan körülmények között megszerezhetett. Állunk, és várjuk, hogy valamelyikőtök kikényszerítse: ha létezik még hazánkban demokrácia, új szavazás kiírásával igazoljuk létét - ha nem sikerül, akkor ennek megtagadásával ismerje el a kormány a diktatúra születését!

Nyolc évig bármit megtehetett a kormány, de erről ti is tehettek, mert hagytátok! Most az egyszer ne engedjetek nekik! Ha értünk nem, hát magatok miatt, mert négy év múlva már nem lesz alkalom! Se több pártra nem lesz szükség, se szavazni nem fog menni senki - mert minek…

Ébresztő!!!

 budapest_szabadsag_hid_17.jpg

A Blaha mióta az eszemet tudom, különleges hely volt - a város szíve. Egykor a Nemzeti Színház helye. Már rég megváltozott a hangulata, korábban is írtam róla. Ezúttal éjjel kellett ott várakozzak... 

Hat felnőtt négy gyerekkel… Talán észre se venném őket, ha nem üvöltene a zene. Épp Majkát nyomnak… A férfiak táncolnak, két-három percenként összepacsiznak. Felszabadultan élvezik azt, amijük van!

Én mégis morgok, mert nem értem: éjfél van, a gyerekek 6-12 év közöttiek, iskolaidő van, ágyban lenne a helyük…

- Semmi közöm hozzá - csitítom magam, hiszen a gyerekek szemmel láthatóan jól érzik magukat! Az anyaforma telefonálgat, de rajta sem látszik semmiféle aggodalom! Szaladgál egy másik csoporthoz, akik kicsit arrébb várakoznak.

A férfiak már énekelnek is közben - szemmel láthatóan egyre jobban érzik magukat! A külsejük alapján egyszerű munkás - vagy inkább munkanélküli - emberek. Hogy honnan jöttek? Nem derül ki. A beszédjük és öltözetük alapján a határ környékéről jöhettek. Talán szavazni voltak? Egyikük szemmel láthatóan jómódúbb, jobban öltözött, talán valami vezető - épp sört hoz a csapatnak. Senkit nem zavar, hogy ez köztér, sem az, hogy két sarokkal arrébb nem is lehetne ilyenkor már alkoholt venni…

A zene továbbra is messzire hallatszik, a hangulatot egy nagy üveg pálinka tüzeli tovább - a kicsik időközben el-elcsatangolnak. A férfiakon túlcsordul az érzelem, a folyamatos pacsizások mellett már minden szám alatt összeölelkeznek.

Az idő és az ital megteszi hatását: egyikük a tér közepén könnyít magán, egy másik kicsit arrébb vonul, a fákhoz. Nem mintha az bármit is takarna...

Nézem a járókelőket: leszegezett tekintettel kerülik őket. Mintha nem is léteznének…

Nem úgy, mint az a csoport, amelyik a villamoshoz siet, a hidzsábos lányokkal - őket szigorú, rosszalló tekintetek kísérnek még felszállás után is… Na, persze: ők migránsok!