Futárkalandok 4.: Kalandra fel!
2018. március 20. írta: MammyPress Média

Futárkalandok 4.: Kalandra fel!

Futárként száguldozni - különösen éjszaka - különleges kalandok lehetőségével kecsegtet… 

Az ember hol egy színházi backstageben köt ki, hol a Halászbástya lábánál kanyarog - ez természetes dolog. De nem tudom, lett-e volna másképp lehetőségem az Intercontinental süppedős szőnyegét koptatni, egy ismert TV társaság kontrollszobájában meglesni a technikát, vagy mondjuk bemenni egy sztriptízbárba!

Ritka az unalmas nap, de azért ezen belül is vannak extra pillanatok! Például amikor már hazafelé kandikálsz, mert elmúlt éjjel két óra, de vinni kéne még egy pizzát a híres-hírhedt Bulinegyedbe… Hajrá, szaladjunk, pár perc az egész, és mázlim van: egyből sikerül a címen leparkoljak és bár a harmadik emeletre kell felmenni, de van lift! Épp megérkeznék vele, mikor a lift teljes sötétségbe borulva hirtelen megáll, csak a telefonom fénye vakít a szemembe. Nyomkodom a gombokat, de semmi reakció! Csengessek? Hajnal fél három… az emberek ép eszűbb része ilyenkor épp a másik oldalára fordul! További reménytelen nyomkodások után pont elszánom magam a segélyhívásra, mikor hangokat hallok - nem, nem a fejemből -, az alsó szintről csoszog valaki a lifthez és a hívógombot megnyomva csoda történik: fénybe borul átmeneti kelepcém és megindul lefelé! Hurrá, ezt megúsztuk, de köszönjük nem, inkább nem a lifttel megyünk tovább! A pizza - szerencsére még melegen - végre landol éhes gazdájánál, én pedig a kocsihoz érve megadnám magam a GPS javaslatának: irány haza! 

Mármint majd egyszer, mert mellettem szinte sárga vonatot képeztek a hajnali dugóba rekedt taxik sora - igen, errefelé ilyenkor van a csúcsidő! Innen kiállni sem lehet, nemhogy hazaszáguldani… Még van húsz percem háromig, a hó épp szakad, így türelmesen várok, szól a zene, csacsogok a messengeren… És egyszercsak sikerül!!! Boldogan állok be az épphogy araszoló sorba, miközben a zene ritmusát az ismerősen csipogó hang töri meg: irány Buda!

Mit lehet tenni: puha ágyikó helyett indulás a pizzáért, amit ezúttal egy szállodai hajóra kell vinni! Elsőre rossz helyre vezet a GPS, de - bár épp lefagy az arcom a Duna feletti pallón baktatva - nem bánom, mert van benne valami izgalmas: szakadó hó felettem, a jeges Duna alattam, én egy 30 centis hídon küzdök a széllel és egy pizzatáskával… Kész extrémsport! 

A jó hajóra érkezve egy morcos recepciós fogad: vigyem fel nekik! Kiderült, azért nem pihenhetett még le, mert a vendégek kijelentették: éhesen nem tudnak aludni - így csak rám várt!

A hajó belsejében luxus körülmények, különleges - szinte függőleges - lépcső vezet a felső szintre, ízléses berendezések mindenütt, hangulatos hely! Élvezem is a helyzetet - egészen addig, amíg rá nem találok a megadott szobára!

A kabinajtó tárva-nyitva fogad, a földön holmik hevernek szerteszét! Mint a filmeken a bűntény helyszíne... Rosszat sejtve próbálok kopogtatni a nyitott ajtón, de közben bepillantást nyerek a kabin belsejébe! Ezúttal nem a szépség vagy a harmónia, ami elsőként eszembe jut: két, szemlátomást “fáradtan” (értsd: tajtrészegen!) ágyba zuhant alvó ember látványa tárul elém, egyikük ráadásul "trendi Ádám-kosztümben" (értsd: tökcsupaszon!)! Visszatipegek a recepcióra - mégiscsak férfi, menjen be inkább ő ébreszteni! Ezúttal még annyira sem örül nekem, mint korábban: igen fejlett káromkodási szókincsét meglebegtetve előttem nyúl a telefonért, mivel a csupasz angolok látványát ő is inkább megúszná, csakhogy senki nem veszi fel! Morogva felkísér… Szerencsére a jobban öltözött cimbora megébredt, így kísérőm megúszta - az én kalandjaim azonban még nem értek véget: nincs pénz! 

Mármint: van, de bankkártyán… Nem, az nekem nem az igazi! Elvihetném egy automatához - javasolja, de bevallom, nem igazán szerettem volna útitársamnak az illuminált angolt, és fél négy felé járva már inkább a hazautat keresném bankomat helyett! Talál egy zsebet, meg egy másikat… van remény! Ébresztgeti társát is, nagy nehezen összeszed hétezer forintot! Ha leszámítjuk, hogy 8500 a számla összege, akkor ez már komoly siker! Ő fut velem még egy kört automatailag, én közben azon agyalok: megéri-e bármit tenni vagy adjam oda ennyiért?!? Hirtelen eszébe jut: a táskájában van némi apró euróban! Boldogság! Hat eurót nyom még a markomba, én pedig meg sem kísérlem, hogy árfolyamot egyeztessünk: zsebre vágom, passzolom a pizzát és húzom ki a csíkot… 

- Tegnap a János kórházba kellett vinni az egyiket, agyrázkódással! Tiszta barmok ezek! - búcsúzik tőlem a recepciós, és én elégedetten nyugtázom: talán nem rekedt liftbe az elmúlt órában, de azért az ő munkája sem lehet dögunalom!

Az autó robog a rakpart friss haván - hókotró egy szál se, de nem bánom: csudaklassz látvány köszönti a lassan ébredező napot, miközben végre én is hazaérek! Egy buddhista pap szerint olyan munkát válassz, amit szeretsz - és soha többé nem kell dolgozz! Lehet benne valami: ez a nap is jó poén volt! 

A hegytetőről lenézni a városra, vagy épp itt csalinkázni egy pizzával... - soha rosszabb munkát!

A bejegyzés trackback címe:

https://mammypress.blog.hu/api/trackback/id/tr2313753852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása